Pár napja találtam ezt a sokatmondó interjút Szepsy Istvánnal. Akkoriban én még a mádi mester létezéséről se nagyon tudtam, ma azonban már a borai nélkül bizonyára szegényebbek lennének számomra az ünnepek (üresek a polcok a boltban). Persze Szepsy István borai soha nem csak a szőlőről meg a fajtáról, vagy a borvidékről szólnak, hanem értékes és fontos üzeneteket közvetítenek, csodás kis titkokat hordoznak, amit csak az hallhat meg, aki kellően csendben tud figyelni, várni, megtapasztalni. A vele való találkozás, beszélgetés, eszmecsere mindig hatalmas élmény, minden vevőmnek elmondom, hogy ő olyan ember, akivel valamennyiünknek találkoznia kell, s akitől mind sokat tanulhatunk; nem csupán a borokról, Tokajról, s a dűlőkről, hanem a természet szeretetéről, Szeretetről, Értékekről, Alázatról, Szépségről, Jóról..., melyek mind oly természetes könnyedséggel áradnak szét a nagyszerű borász/ember lényéből.
Sok szeretettel ajánljuk ezt a kis "felzárkóztatót" mindazoknak, akik szintén Szepsy-borok nélkül léteztek még anno 2006-ban:

http://www.bortarsasag.hu/hu/bortarsasag/hireink/beszelgetes-szepsy-istvannal

Annyit egy borvidékünk sem fejlődött az elmúlt 10-20 évben, mint Tokaj. Vitathatatlanul a legnagyobb (jelentőségű) borrégiónk lett mind hazai, mind lassacskán nemzetközi értelmezésben is. Se szeri se száma az új pincészetek által képviselt új iskola ígéretes bortípusainak. Ma már minden borászat készít legalább egy édes cuvée-t, mely külsőre modernebb, az épp aktuális trendek szerint bármikor, bármilyenre formálható, illetve gazdaságosabban, a birtok ízlésének, filozófiájának megfelelően elkészíthető. E késői szüretelésű birtokborok - szemben a hagyományos aszúval, szamorodnival, fordítással és a többiekkel - szintén nem új keletű dolgok, de épp plasztikusságuk révén egyre jobban megszerzik közönségüket, egyre nagyobb preferenciát kezdenek élvezni mind a borkészítők, mind a borivók körében. Érezhetően elmozdultak valamerre, önállósultak egy kicsit a piacon, s már nem csak a háttérből hódítanak mint választékbővítő, elérhető árú desszertborok, melyek az aszúnál, szamorodninál talán jobban illeszkednek a modern hétköznapjainkba.

"Egy értékelési rendszer biztos alapjainak egyik legfőbb feltétele a folytonosság."
[A legjobbra értékelt borok (s leírásuk) most egy helyről elérhetőek.]

Önök milyen viszonyt ápolnak a félédes borokkal? Én pl kicsit úgy vagyok a félédesekkel, mint a Királyudvar borokkal...sokszor nem tudom őket hova tenni. Tetszettek a ’98-ban, nagy reményekkel induló borászat száraz borai, korrektek, nagyon is korrektek, de az átütő siker, az a bizonyos plusz-élmény valahogy várat magára (bizonyára kicsit mélyebbre kéne nyúlnom a zsebemben ha a legkomolyabb boraikra szomjaznék). Ennek ellenére nem adtam föl, sőt! Fölbuzdulva a sokat dícsért tokaji Királyudvar korábbi évjáratú borainak nemzetközi és hazai sikerein, illetve a 2005-ös száraz Furmintjuk pályafutásának szép ívén, majd a Sec/07 kissé „félszec” ígéretein, fogtam magam és (egy nem mindennapi kedvezményes lehetőségnek hála) beszereztem az egyik első osztályú, történelmi hegyaljai termőhely, a Lapis-dűlő 3 fontos évjáratú, ám megannyi kontrasztot mutató Furmintját. Ezek ráadásul nem szárazak... Egycsapásra két, számomra ezidáig „keserédes” témát is érintenék az alábbi bejegyzésben.

Úgy indultam el a Borjour-ra, hogy főként fehéreket fogok kóstolni, pillanatnyi érdeklődésemet és ízlésemet kielégítve. Aztán egyszer csak megkívántam egy vöröset, majd a másikat és még vagy harmincat…mégis a fehérek nyertek. Viszonylag keveset járok ehhez hasonló kóstolókra, borfesztiválokra. Egyrészt szeretek a borral kettesben maradni (vagy hármasban, négyesben), mert így ismerem meg igazán és nem csak egy futó találkozás, ami akárcsak az embereknél, itt is mindkét fél erényeit és hibáit eltakarva a feledés homályába vész.

Furmint, hárslevelű...igazi hungarikumok. Ma már többnyire csak az utóbbi évtizedekben nemesített klónjaikat termesztik. Pontusi-balcanica fajtakör, amiből egyenesen következik, hogy fagyérzékenyek, késői érésűek, és kedvező évjáratokban képesek a borkészítés egyik legvagányabb trükkjére, az aszúsodásra. Ám, ha kicsit félretesszük nagy hírű aszúinkat, desszertborainkat, most már ott vannak a nagy tokaji szárazak is. Jó cukorgyűjtő képességüknek, sajátos illatuknak (hárslevelű) és markáns savösszetételüknek (furmint) hála, magas alkoholtartalmú, egyedi, férfias karakterű szárazborokat köszönhetünk nekik. Egyúttal kiválóan alkalmasak a borvidék s annak dűlöinek, mineralitásának megszólaltatására, méghozzá nem alsó hangon.
Ezek az alaptulajdonságok avatják őket utánozhatatlan borokká. Nem véletlen tehát, hogy a legnevesebb tokaji nagyágyúk „A száraz fehérbor” sziluettjét vélték fölfedezni bennük az utóbbi néhány mozgalmas év során. Büszkeségre, sőt nemzetközi kiugrási lehetőségre nyújthatnak alapokat, hisz ha vannak sajátosan eredeti boraink, melyekre igazán büszkék lehetünk, hát a tokajiak azok. Egy szép folyamat elején/közepén járunk még tehát.

Régi jegyzet, első Szepsy-kóstolóm, ahol egyértelműen új dimenziók nyíltak meg bennem anno a Tokaj száraz és édes oldaláról egyaránt. Volt szerencsém tehát az öreg Szepsy-mester mellett megkóstolni ezt az aszút, melyet a sorsnak hála aztán még két alkalommal is visszakóstolhattam érettebb korában is. Ám ekkor még csupán hordóminta volt, közvetlenül palackozás előtt (2009 elején). Életreszóló élményt jelentett ez nekem akkor. Aszú, ahogy a fogyasztó nem élvezheti. Fiatal, az érlelése még nem zárult le, amikor kóstoltam. 2003 után a következő Szepsy aszú a 2005-ös évből készült el. Káprázatos szín. Maga a gyümölcshús íze és illata, mindent átható aromatikája. "Mintha sárga húsú őszibarackba harapna az ember" - alapvetően ennyit tudtam leírni róla akkoriban, de máig meghatározó borélményt érzékeltek bennem a műszerek. Elképesztően sűrű, és tartalmas ízek, zamatok. Határtalan komplexitás, melynek a fokát addig egyáltalán nem ismertem. (9+)

A hideg miatt levegő után kapkodva teljesen átfázva érkeztem meg a Bortársaság Lánchíd-utcai üzletébe egy ködös tél-eleji reggelen. Nagyon vártam ezt a napot, ezt a kóstolót, így nem volt nehéz korán kelni, a fűtetlen vonaton ábrándozva bedöcögni Budapestre és átgyalogolni a benzingőzös alagúton.

Sok lényegtelen apróság okán lehetőségem adódott, hogy részt vegyek két kóstolón is, amit a Bortársaság „vezérkara” szervezett. Mind időben, mind témában jelentősen eltérő kóstolókról van szó. Sajnos folyamatos időhiánnyal küszködvén, csak most tudok írni és most is csak az első kóstolóról.