Gránátba hajló rubin színe mutatja, hogy már nem fiatal bor. Sok friss fűszer és elegancia árad illatából. Dohányosság. Közepes test, szép érlelési jegyek, telt korty. Hosszú, fűszeres, jó savú és borsos ízek. Simaság, komplexitás, szinte még mindig fiatal szerkezet, mély, fekete gyümölcsös karakterrel. Meggyőző produkció (a borászattól nem először)! (6+)
Fekete gyümölcs, bőr, fekete fűszerek, szép és komoly illat, fabútoros hordóhatással. Komoly, komplex íz, nagyon fűszeres, nagyboros, tüzes, nagytestű, de rendkvül komplex, rétegzett merlot. Igazán összetett és szép magyar vörösbor, komoly hordóval.
Úgy emlékszem, a három bordói fajta adja egyenlő arányban a házasítást. Cabernet-s, paprikás illat, finom fűszeresség jellemzi. Melegebb íz, kávés-kesernyés lecsengéssel, erőteljes tanninokkal.
Alighanem fiatal telepítés (bár a pincénél szinte minden az). Vártam már egy ideje a Szeleshát kadarkáját. És sokat vártam tőle, úgy sejtettem a pincére jellemző dzsemes gyümölcsösség nagyon jól fog állni majd a kadarkájuknak. Intenzív gyufafüstös illat, de ott lappang benne egy pici csatornaszag is sajnos az egyébként tipikus fűszerek mellett. Gyümölcsbomba íz, csupa kedvesség, jó inni, finom bor, csak az illat...
Szekszárdnak is ideje megtalálnia az útját, a saját arcát megvillantani; azt az arcot, amit nem felejtünk el, amibe bele tudunk szeretni. Az az érzésem, hogy a hazai vörösboros borvidékek közül talán épp Szekszárdnak vannak erre a legjobb esélyei. Miért is? Mert vannak stabil nagy, illetve kis, családi borászatai egyaránt (mindenki megtalálja a neki szimpatikus sztorit); vannak az adottságaihoz, arcához passzoló helyi fajtái, melyek közül a kékfrankos mellett a kadarka lehet igazán érdekes. Szerencsére a borászok is egyre inkább érzik ezt szerintem, amit egyre erősebb kadarka-mezőny bizonyít. Aztán lehet, hogy nem mindenki érzi egyformán fontosnak a helyi fajtákat. Erre a felvetésre az alábbi kóstolón megkaptam jól, hogy akkor menjek, aztán csináljak a kadarkával valamit én Szekszárdon, meg hogy mennyire lejáratták szegény kadarkát... Pls: hány évtizedig fogjuk még mantrázni magunknak és a piacnak azt, hogy egy fajtát lejárattak? Biztosan jobb lesz tőle...(?) Tisztában vagyok vele, hogy vékony héjú fajta, kényes stb, de ettől még arculatot kell neki találni és törekedni rá, hogy helyzetbe hozzuk (nem véletlenül foglalkoznak vele régebb óta, mint a kéknyelűvel Badacsonyban...ezt a kontrapárhuzamot sem igazán értettem e felvetés kapcsán). Arra a kérdésre, hogy egy autentikus helyi fajtát (értéket) 30 éve lejárattak-e meg hogy nehéz-e termeszteni, számomra elfogadhatatlan az a válasz, hogy akkor hagyjuk ezt most és beszélgessünk inkább a franc-ról, mert az egyszerűbb. Nagy öröm számomra, hogy a borászok is egyre inkább A harmadik fontos tényező, ami Szekszárdot jól kiemelheti idehaza az az, hogy az ott dolgozó borászok termékeny közösséget alkotnak. Van szándék a fejlődésre, az innovációra, a jobbító szándék elfogadására, a kommunikációra és ez tudjuk, hogy nagyon fontos.
Számomra nem volt kérdés soha az elmúlt években, hogy legtöbbre hivatott vörösboros régiónk Szekszárd (na jó, Egerrel holtversenyben). Ma már magától értetődő, hogy Villánnyal szemben talán csak arculatbeli (wellnesshotel-beli) a lemaradás, az adottságok jelen vannak. Míg Villányban talán inkább a nagyborászatok (családi név alatt) váltak egyeduralkodóvá, addig Szekszárdon elég összetett és vegyes kép alakult ki: nagyok, közepesek és kis családi pincék egyaránt megtalálhatók, s gyakorlatilag minden évben föltűnik erre pár új és ígéretes név. -Itt egy ígéretes Kadarka, amott egy szép bikavér. A kép persze tisztulhatna mindenféle tekintetben, mert eligazodni még térképpel is nehéz, néha még pincén belül is (amint azt a posztban szereplő pince borai is tanúsítják majd). Kétféle Rosé, öt féle fajtabor (mindegyikvől alap és válogatás), ugyanennyi féle házasítás és minimum kétféle csúcsbor. Nem sok ez egy kicsit?
Likőrös, konyakos, puncsos illat, piros ribizli és más egyéb gyümölcsök is vannak benne, fűűszerekkel. Laza, könnyű, talán túlságosan is egyszerű vörösbor, melynek korábbi évjáratai talán több örömet okoztak.
Mi újság a löszön? #2
Végül annyira hosszúra nyúlt a Tokaji Löszös jegyzethalmaz, hogy az olvasókat kevésbé próbára téve a nem tokaji mellékszereplőknek külön posztot szenteltem (nyilván a lösz volt a közös pont a borokban, de nem éreztem annyira szervesen a tokajiakhoz kapcsolódónak őket). Nem szerepeltek rosszul. Két jó nevű Szekszárdi és az egyedüli jegyzett pannonhalmi pince vett részt az eseményen, méghozzá rögtön kisebb sorokkal. Alapvetően a vörösek ezen a fronton izgalmasabbaknak tűntek. Kíváncsisággal kóstoltam végig őket is.
olvasnivaló egy hosszú hétvégére
A napokban idén is megrendezésre került a Kőérberki úti főhadiszálláson a Bortársaság Bortavasz nevű partnertalálkozója, ahova egyébként borszakírók is meghívást szoktak kapni. Tavaly is zsúfolt és szerintem elég nagy sikerű volt a rendezvény. Idén is nagyjából 50 hazai borász, közel 150 bora közül lehetett csemegézni, méghozzá egy elég komoly merítésből (+külföld és a pálinkák, de azokra sajnos már nem maradt energiám). Olyan mint egy szakmai borfesztivál (Gianniék mérték mellé az etyeki szalonnát és sonkát). Ezeken a rendezvényeken mindig jó az esély ígéretes hazai gyöngyszemek kifigyelésére, de még nagyobb öröm, hogy olyan borászorgánumokkal lehet személyesen szót váltani, mint Bussay László, Németh Attila Gábor vagy ifj. Franz Weninger. Fehér kör, vörös kör, édes kör (beépítve a fehérek közé). Jó hír azoknak, akik az én terjengős bevezető okfejtéseim helyett szívesebben olvasnak a 4 napos hétvégén száraz borleírásokat (pár édessel) - íme a maratoni sor:
Kürthy András barátunk "leselejtezte" meglévő vörösborkészletét és invitált minket, hogy kóstoljuk össze néhány bor különböző évjáratát. A véletlen műve lett, hogy főleg kékfrankosokat kóstoltunk, zárójelbe téve őket egy pinot és egy franc párossal...szószaporítás helyett a sor rövid leírása következik, a teljesség igénye nélkül:
Az ember, aki megszállottan szerette az ízeket
Hiányzik Szűcs Feri. Nem tudok és innentől nem is fogok tudni nem személyesen belekezdeni egy Szűcs Ferenc féle bor bemutatásába. Nem hittem volna, hogy ennyi hónap után még mindig így meg fog rázni Feri hiánya. Épp pár hete bukott ez ki belőlem, két közös jóbarátnak, emailben, hogy a Ferire emlékezni kell: borokkal, ételekkel, jókedvvel, együtt…mert ő is ilyen volt. Mindig. Örömmel konstatáltam azért, hogy felesége, Szűcs Alexandra tűzön-vízen át viszi tovább Feri tállyai álmait. Hudák István, mint rendíthetetlen bástya felel azóta is a szőlőért a különleges dűlőkben, a borokért a pincében, a Honvéd utca 1-ben. Tállya biztos, hogy nagyon más lesz Feri nélkül, azóta megérkezni is teljesen más a kopott hegyaljai településre. Fontosnak tartom, hogy az emlékét őrizzem/őrizzük: fáklya volt az ő jelenléte a hazai boros színtéren. Olyan valaki volt, aki igazán szerette és élvezte az ízeket, a dűlőket, a borokat. Szandra a Babelbe hívott pár napja, hogy a friss degusztációs menübe bekerült tétel kapcsán bemutassanak Hudák Pistával néhány aktuális bort. Egyértelmű volt, hogy erre a meghívásra nem mondhattam nemet…
Ilyen sem volt még...
***Demeter Zoltán birtok furmint vs. birtok hárs
Családi okok végett is különleges szálak fűznek a tavalyi évhez. Egész biztosan soká megőrzöm emlékemben 2023-at. - Ekkor lettem házas, ekkor lettem apa, megjelent az ötödik TokajGuide és az AszúGlass is debütált lányom születése előtt pár nappal (így visszatekintve tényleg nem is igazán értem, hogyan is történhetett ennyi minden szinte egyszerre). Tervezek hát eltenni palackokat a későbbi szülinapokra, de jelenleg még ‘az első száraz borokkal ismerkedős’ időszakban vagyunk. Lássuk ma két etalon példán (és két meglepetésen) keresztül, mit várhatunk szárazban Hegyalján!
Két nehéz évjárat vizsgázik
Azok, akik közelről figyelték a tokaji ikon munkásságát, biztosan emlékeznek még, hogy volt pár évjárat, amikor Demeter Zoltán Egerből (Nagytálya) vásárolt egy helyi termelőtől kékszőlőt, amit aztán saját pincéjében készített el. A szőlő természetesen a maximalista borász kívánalmai szerint lett művelve, beérlelve, szüretelve, hogy a nagyratörő vízióknak megfelelő minőség születhessen meg belőle (a név kötelez). Élénken él bennem a 2009-es első élmény (16 v/v %), de volt egy vékonyabb évjárat, aztán ismét tetszett az ugyancsak vastag 2013-as is, most pedig két olyan évjáratot fogunk megnézni, mely ékes példája annak, hogy az elmúlt 30 év két legviszontagságosabb évjáratában is lehetett izgalmas, időtálló vörösborokat készíteni… Nézzük is meg őket közelebbről:
Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt
Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!