Ha Villányról esik szó, a legritkább, hogy fehérborok jutnak eszünkbe. A 90-es évektől következetesen a kék szőlőre, a tanninos, hordó vörösekre helyeződött a hangsúly, ami alighanem a felmelegedéssel sem fog változni. Bár hozzá kell, hogy tegyük rögtön, hogy világviszonylatban úgy tűnik, hogy a vörösborok kora igencsak leáldozóban van. Világtrend a könnyd buborékos és fehérek, rozék erősödése. A minap Érsek Tamás cimborámnak köszönhetően pedig kaphattam némi betekintést Bock Valér egyre szignifikánsabb szerepvállalásába a közismert Bock Pincénél. Múlt héten egyboros posztjaink közt amfórás rozéjukról írtam. Most jöjjön két meglepő fehér:

Nagy Zsoltéknál sem mostanában jártam utoljára Bényén. De pár hete annyira tetszett aszújuk (ld. előző poszt), hogy múlt héten beszaladtam hozzájuk egy gyors helyszíni szemlére. A vendégház udvara megszépült, a környezet mindenféle igényt remekül kielégít (szállással, étkezéssel, a legkülönfélébb igények szerint, és ez nem a reklám helye). Én most leginkább arra voltam kíváncsi, hogy a pince stílusa mit mutat az elmúlt évjáratok tükrében. Korábban rendre meggyőzött, sőt meglepett a borászat produkciója Ugyan a Préselőnél a limitált palackszámok ellenére vállaltan az érettebb tételek dominálnak az aktuális választékban, néhány fiatalabb tétel is került a pohárba. Lássuk közelebbről:

Elnézést, a formálódó friss projektek némileg elvontak a blogposztoktól (nem csak a könyv, részletek természetesen hamarosan, kámingszún…stb), de cserébe nem akármi következik ma… Egy bő hete igen komoly szakmai közönség előtt tarthattam mesterkurzust friss aszús évjáratokat bemutatva a Winelovers Wine Awards első napjának zárásaként. Azt nem mondom, hogy nem izgultam szanaszét magam maser of wine-ok és külföldi szakértők előtt angolul, de az legalább biztos, hogy sikerült nekik egy csodaszép aszúsort gurítani 2019, 2018, 2017, 2016 és 2013 javából. Ezúton is köszönet a borászoknak a felajánlott tételekért: jó hírét viszik a borvidéknek ezek a tételek, az biztos. Ígértem összegzést is nekik a borokról. Íme:

Két év után sikerült ismét egy cikkel a világ talán legmeghatározóbb boros szaktekintélyének tartott Jancis Robinson oldalán egy kicsiny kis szerepet kapni. A 2023-as Wine Writer Competition pályázata 'Az Én Kedvenc Boros Arcom' címet kapta. Sokat morfondíroztam, hogy egy független borszakírónak egyáltalán kell-e lennie bármilyen "boros kedvencnek"...aztán rájöttem, hogy igazából az egész borvidék (minden borvidék) jövőjének a záloga valójában az, hogy lesz-e, aki kimegy nap mint nap és megműveli a tőkéket. Az a fajta kétkezi munkamorál, amit Györgykovács Imre bácsiéknál vagy épp Takács Lajos szőlőszereteténél tapasztal az ember igencsak kiveszőben van, de ma még aki kisétál a dűlőkbe nagy véletlenül találkozhat végletekig elhivatott szőlőmunkással (vincellérrel), aki szívből dolgozik és nem csak az órabérért. Így Homonna Attila javaslatára lett Juhász Pali az én kedvenc boros arcom, akin keresztül egy picit körbejártam a fenti témakört. Aki elolvasná angolul, itt megteheti. Óriási megtiszteltetés számomra idén is, köszönöm a lehetőséget a jancisrobinson.com-nak!

A minap érkezett egy mintapalack a kisharsányi Vylyan pincétől, miszerint okvetlen teszteljem le Variáció termékcsaládjuk új tagját. Formabontó kísérlet, egyedi címkével (finoman a tokajira hajazó burgundi palackban). A megközelítés pedig olyan, mintha burgundi filózófiába oltották volna egy pillanatra Villányt, ezt a forró, nehéz, tanninos vöröseiről, főként bordói fajtákból építkező borvidéket. A birtok két ikonikus terroirja, a Pillangó és Gombás termése, melybe fele részben chardonnay került, mellé 35 % pinot noir és 15 % narancsbornak készített olasz és rajnai adja a fűszerezést. Négy hónapnyi 500 literes hordózást kapott a chardonnay, a fehér pinot acélban, a narancsbor komponens pedig amfórában érett. Ennél jobban, aligha lehetett volna bonyolítani egy fehérbort. De nézzük meg, mit mutat a kóstolással!