Ritkán hozom szóba, de most van apropója, mennyire meghatározó szereplője a hazai boros közéletnek a Bortársaság. Mondom ezt úgy, hogy nekem is az első boros munkahelyem volt (2008), de közben sokkal többnek bizonyult: iskola borok, emberek, kereskedelem, kommunikáció terén. A lehető legjobb iskola, sokaknak ajánlottam már az évek során (vevőknek, munkavállalóknak is). - Széles kitekintés, inspiráció, elegáns és dinamikus mozgású csapat, aminek mindenkor büszkeség a tagja lenni. Hét év is eltelt, mióta elhagytam a BT-t, messzire sodort az élet, látókörömbe került többszáz hazai és nemzetközi brand, sokezer borral, amik még tágabb mátrixot építettek az ízlésemben (elfogultsággal senki sem vádolhat, aki rendszeresen olvassa a blogot), de máig biztos vagyok benne, hogy a Bortársaság nélkül nem az lennék én sem, de a magyar borszerető közönség sem, ami. Hogy ez konkrétan (elég) jó-e, lehetne-e jobb/másabb stb, azon persze el lehet vitatkozni. Nekem rengeteget adott az elején a BT-s “alapcsomag”, de képesek máig fenntartani (talán nem csak az én) érdeklődésémet állandó újdonságaikkal (ezen is el lehet merengeni persze, hogy jó-e a borpiacnak, hogy az állandó újdonságok igénylésére nevel), hazai és külföldi választékával. A grower champagne-ok világát például pár éve ők (is) kezdték el közelebb hozni a honi fogyasztóknak, s bár nem lehet könnyű a közismert nagy házak mellett érvényesülni velük a mi kis piacunkon, azóta is rendületlenül hisznek benne. Most teszteltem közülük hármat:

Grower pezsgő a Cotes des Blancs-ról. 2017-es alap (30 % reserve borral), 2019-ben degorzsálva. Fiatalos szín, kitartó gyöngyök, de illatban (sőt a keskenyedő dugón) már érezni, hogy érettebb, oxidáltabb világba csöppenünk. Mellete péksüti, birós, dió, mogyoró és egy kis virágosság is. Ízben is érett jegyek, diós, mogyorós jelleg, tercier stílus, magas sav, virgonc, játékos buborékokkal, kevesebb gyümölccsel, kis kesernyével. Tartok tőle, hogy a dugó lehet a ludas. Ne hűtsük le nagyon, úgy többet mutat.

Merthogy az én véleményem az, hogy a titok az, hogy maga az örökös kincskeresés teszi igazán romantikussá a borkedvelő közönség számára a Burgundi-legendát. A világ legfontosabb borvidéke (a szakértők értékrendje szerint), ahol a termőhelyi gondolkodás éteri magasságokig jutott, ahol összeállt minden körülmény, amitől egy borvidék évszázadokon át izgalmas és keresett lehet. Ahova csak a beavatottak érezhetik úgy egyszer-egyszer az életben, hogy megérkezhettek. Burgundia sikere ma is töretlen, a termelők és borászatok szinte bármilyen árért el tudják adni portékájukat, hisz eleve kis palackszámban készülnek a borok és óriási a kereslet erre a legendára.

Aligha van világfajta, mely kiismerhetetlenebb lenne a Pinot noirnál. A misztikum, ami Burgundia terroirközpontú gondolkodása mentén körülveszi a fajtát rendkívül sok feladványt, fejtörést okozott már borászok százainak, borkedvelők ezreinek. Mire azt gondolná az ember, hogy érti a Pinot-t, hirtelen jön megint egy szemérmetlen árú grand cru, ami csalódást okoz, rögtön utána egy Bourgogne bor, ami enyhíti a fájdalmat, sőt elégedetten ismerjük fel benne az egyéniséget (mintha értené az ember). De a helyzetképet tovább kuszálják az újvilági trónövetelők is.

Egészen érdekes szituáció kerekedett ki nem rég egy posztból. Pár héttel korábban Chablis-élményeket gyűjtöttem egy csokorba, s egy kedves (francia) olvasó megjegyezte, hogy azok (meg úgy en bloc) a hazánkban föllelhető vérszegény Chablis-kép bizony egész konkrétan semmit nem mutat meg a termőhely mitikus szépségéből. Komment kommentet, email pedig emailt követett és Pascal Meruccival végülis a számára hazai pályát jelentő Balzac 35-ben ültünk le, hogy az étterem igen finom tengeri ételei mellett mutathasson nekem pár palack érdekességet a magán gyűjteményéből (amiket ő sokkal izgalmasabbnak tart az óriás Laroche és Fevre birtokok alapborainál).

Érezte már úgy szerintem minden borrajongó, hogy egy borbemutató vagy expo keretei között képtelenség minden csodát megismerni, minden jó bort egyforma figyelemmel végiginni. Egy viszonylag átfogó francia merítésnél erre például talán esély sincs. Tavasszal egy tanfolyam kapcsán meséltem már francia boros élményeimről, nem is egy ízben. Voltak persze preferenciáim (mik is érdekelnek mindenképp, mik kevésbé), de igyekeztem sokat tanulni és végigjárni az összes érdemes kiállítót. Hevenyészett jegyzetekkel próbáltam maradandóvá tenni ezt a délutánt, amiből végül az alábbiak kristályosodtak ki.