Áttetsző rubintpirosas árnyalat, igazi burgundias megjelenés. Elég enyhe, rumos-meggyes illat, némi toastossággal. Ízében is van valami vermuthos rumosság, illetve sonkás-bőrös, animális aromatika. Szép, sűrű szövésű korty, legalábbis az elején, de aztán mintha kicsit ellaposodna, egy picit az alkohol is kibillenti az egyensúlyt talán, de azért nem rántja ki alólunk a szőnyeget. Kesernyés lecsengéssel búcsúzik.
A 6-os dűlős Pinot-k persze szebbek voltak, de ez is remek, pláne ilyen árért. Nem egyszerű terep, de érdekes, izgalmas Pinot, a fajta minden talányosságával....megértem azt, aki beleszeretett.

Az idők folyamán hivatásommá vált ’borkedvelés’ szép lassan többfajta értelmet is nyert számomra. Egyrészt a kereskedelem révén a borkedvelés szép lassan átment borkedveltetésbe. Eleinte tehát a saját ízlésem feltérképezését követően olyan bort/borokat kezdtem el keresni, mely lenyűgözi a.) az önjelölt borértőt (egy borboltos számára kezdetben a pénzes szakbarbárok lenyűgözése tűnik a nagy kihívásnak); b.) egy átlagos, mondjuk úgy alkalom szülte borfogyasztót (a maga nemében számomra ez is szép kihívásokat tartogat: „paprikáskrumplihoz kéne valami finom bor estére...” vagy „kóstoltam tavaly a borfesztiválon egy bort, a haver standjánál, azt hiszem kékfrankos is volt benne, ilyen sárgás címkéje volt, de másra nem emlékszem, nagyon jó volt...volna önöknél ilyesmi??”) és végül c.) a borok iránt nem/alig fogékony, mondjuk úgy lelkes kezdőt („ajándékba vennék egy bort a páromnak, aki nem boros, DE próbálom vele megszerettetni”).Kérdéseikre, bennem is fölmerült a nagy kérdés: Hogy lehet őket megfogni EGYETLEN egy borral?!

Burgundia, Sideways, Robert Parker, halvány szín, törékeny kifinomultság... Mindössze néhány szó elég lenne, hogy érzékeltetni tudjuk egy fajta értékeit? Sokszor hallani: „a Pinot Noir nehéz műfaj”. Tán a legnehezebb valamennyi kék színű szőlőfajta közül. Talán pont ezért, jellemzően a borsznobok egyik kedvence. Csupa közhely. A Pinot ellenben nélkülöz mindenfajta közhelyt. Egy megközelíthetetlen, misztikus díva, aki mindig más arcát mutatja. Nem tűr el semmilyen felületességet, megköveteli a maximális törődést, odafigyelést a metszéstől, az érlelésen át, a palackba zárásig, az ízlelésig. Mégis szinte az egész világon megvetette lábát. Talán pont a nagy kihívás vonzza úgy a szőlész-borászokat és a kóstolókat is a Pinot felé. Rengetegen mondják, hogy a kedvencük. Azt azonban elsőre ne higgyük el senkinek, hogy valóban ért is hozzá...

Ez a bor olyan egyszerű, mint a zsíros kenyér; mégis annyira kedves, annyira kellemes, hogy csakúgy inná az ember egyik „ujjnyit” a másik után. Blauburger. Kékoportó az egyik szülő, Kékfrankos a másik. A Szemes új portugieserje után kóstolva egyértelműen tettenérhető a rokonság. Illata hasonlóan áthatóan őrölt kávés, fás, mint a jó portugiesereknek, íze pedig hasonlóan bársonyos, könnyed, mint a legtöbb újbor esetében. Egyik kolléga élménye alapján nem annyira gyümölcsös, mint a legtöbb újbor, kicsit talán tartalmasabb, vaskosabb, de jó. Bármihez passzol, bármikor jó, bármikor St. Andrea.

Négy fehér fajta: hárslevelű, olaszrizling, tramini, sauvignon házasítása. Elvileg az előbbi túlsúlyával, ám ez kevéssé hangsúlyos a borban. Jó savak, szép arányok, de talán ezúttal szintén kár volt a kutyát és a fát, mint nevet is bevonni a történetbe. Egyszerű, korrekt bor, de semmi több, és az alap vörös, 2007-es még mindig az igazi. A második vörös testvéréhez képest egy kicsivel többet kapunk, de nem sokkal. Kellemes savak és zamatok, de a St. Andreás báj kicsit hiányzik belőle.

A 2007-es kutyafájátnak készült egy második verziója is, amely egészen más összetételben és egészen másképp jellemezhető, mint nagy reményű eredetije, ami akkor mindent vitt. Mondhatnám úgy is, hogy kissé imázsrombolóra sikerült. Azok után, amekkorát az igazi kutya szólt ez a bor eleve 5 perc hátránnyal indul. Belekóstolunk és nyoma sincs annak a kedves, gyümölcsös pinot noiros közvetlenségnek, melegségnek, amit az elődjénél tapasztaltunk. Szép vörös színe ellenére teljesen „szürke” bort kapunk. Semmi különös St. Andreás érzékenység, kedvesség nem érezhető a borban.

Színe már rögtön megoszthatja az embereket: nagyon világos, szinte Silleres vörösbor Illatában nekem kissé túlzóan gyógynövényes, kapros, tárkonyos, zellerhez hasonló Az íz hasonlóan tolakodólag hatott nálam, de amellett, hogy radikális, azért különleges és magyaros (nem csak magyalos) borról van szó. Kissé nehezen értelmezhető bor, de miután a taglózó vegetális jelleg kicsit kiszellőzik, örömöket is okozhat ez a gyógynövénykavalkád a szájban. Csak érdeklődőknek és kalandvágyóknak

Lőrincz Györggyel kapcsolatban bizony számtalanszor bizonyságot nyert már, hogy rendkívüli érzékenységgel közelít nem csak hivatásához, hanem mindenhez, amihez hozzányúl. Egy igazi kis gyertyaláng az egri borvidék éjszakájában. Egyszerre modern és hagyományszerető, egyszerre tudatos és természetes, egyszerre kedves és erőteljes, határozott. Mi 2005-ös Ferenchegy Chardonnay-ját szerettük meg legelőször...de talán nem hazudnék, nem is túloznék, ha azt mondanám, hogy ez az érzékenység jelen van minden egyes borában. A címkék, a fantázianevek minden laikust levesznek a lábukról (még akkor is, ha néha kicsit erőltettek, néha már kicsit túloznak, de A kutyafáját....Kedvesek is, Boldogságosak is). Ami pedig a borokat illeti, minden borkedvelőt meggyőznek arról, hogy a St. Andrea a szakértelmet és a már említett érzékenységet képes felszínre juttatni a borokon keresztül is. Létezhet igényesség, kiegyensúlyozottság nagy tételben is. A terroir szeretete, a természet felé közölt áhitat, az Istenhit, az alázat és szerénység a többi ember, kolléga, érdeklődő felé mind-mind integrálódott koncepciójukban, mellyel néhány év alatt a legnagyobbak között értek révbe. Majd 2009-ben sokak örömére végre az év borásza címet is ők kapták meg.