Hiszünk a nagy száraz fehérborok halhatatlanságában. Annyira hiszünk, hogy néha észre sem vesszük, mennyire az út elején tartunk megismerésükben. A 2006-os év például az egyik legfontosabb mérföldkő volt Hegyalján száraz borok terén. A 2003-as után végre ismét egy kimagasló minőséget produkáló évjárat, ahol a pincékben tovább folytatódhatott a dűlős borok minőségi csiszolása. Mindennek már hat éve. Akkor sokan azt gondoltuk, ez a minőség új távlatokat nyit meg érlelhető száraz borok tekintetében.
Az egyéni stílusok még javában formálódtak: a fahasználat és az almasavbontás hatása, a magas szesz több helyen gyermekbetegségekként nyomták rá bélyegüket egyes borokra, de az vitathatatlan, hogy a dűlők föltérképezésében óriási szerepe volt 2006-nak! Ismét borászokkal és bloggerekkel kóstoltuk meg vakon az évjárat legfontosabb tételeit Hegyalján, hogy megtudhassuk, mi maradt a kecses, törékenynek látszó löszös borokból vagy épp a zsírosabb, méregdrága nagyágyúkból.

Szerencsés módon ott voltam a 14. Pannon Bormustra díjátadóján. Az Onyx által megkomponált gálaebéd megindítóan hibátlanra sikerült. - Remek bor és étel párok, jó asztaltársaság, az itthon elérhető talán legmagasabb színvonalú éttermi élmény (a tonhal variációk, a marhapofa mellett nekem a marinált kacsamáj és a később még szóba kerülő desszert nyújtotta a legszédületesebb élményt). Igazi ünnep volt az idei esemény is, komolyan. A verseny a tavaly és tavalyelőtt megszokott színvonal mentén lett lebonyolítva 2013-ban is, amiért a Sziget Kft és a Nemes Richárd vezette in vino consulting felelt. A zsűritagok is elismeréssel adóztak az olajozott kóstolási szisztéma előtt és megismerhettek pár igazán kivételes adottságú magyar fajtát (mégha a nevük kiejtését még szokniuk kell is), és nem kevésbé izgalmas termőhelyet és borászt is. A komoly nemzetközi szakemberekből összeállított zsűri jelenléte és bírálata még mindig nagyon fontos ismérve a pannonhalmi borversenynek. Kicsit közelebb billent ez talán minket is egyfajta nemzetközi mérce felé (számos értelmetlen és eleve üres vagy kiüresedett egyéb borászati díjunk mellett).

Ahogy arról már előzetesen hírt adtunk mi is, szeptemberben idén is sikerült összerántani a legfontosabb löszön ténykedő pincéket. Ezúttal azonban (bár a főszereplő most is Tokaj Hegyalja volt) Szekszárdról és Pannonhalmáról is érkeztek kóstolásra váró borok a Magyar Borok Házába.
A tavalyi rendezvényen is megtudhattuk, hogy a lösz mint alapkőzet teszi igazán szigetszerűvé és specifikussá a Tokaji-hegyet a borvidéken belül. A Tarcaltól délkelet felé egészen Tokajig található dűlők adják a tokaji első osztályú termőhelyek jelentős részét. Geológiai értekezés keretein belül pedig kiderült, hogy különféle ásványokban sem szegényebb talajforma a lösz a talán jobban megbecsült vulkanikus területeknél. A kulcsszó számomra mindig a kecsesség, az elegancia ezeknél a tételeknél. A zsírosabb, masszívabb mádi vagy még északabbi boroknál a löszösek mindig kedvesebbek, érzékenyebbek. A legfőbb tanulság a szinte kivétel nélkül 2011-es száraz borok kapcsán, hogy az évjárat példás egyensúlyú borokat szült (bennük trükkösen érvényesülő analitikai adatokkal). A maradékcukor gyakori, ám a jó savakkal sincs gond a legtöbb helyen, s ami a legüdvösebb, hogy kilógó alkohollal és fával sehol nem találkoztam. Főszerepbe került tehát a termőhely.

A rendezvényt Kovács Tibor, a monopol, löszös, első osztályú területet is lefedő Hétszőlő birtokigazgatója nyitotta meg most is.

Ez volt az első alkalom, hogy sikerült végre eljutni a szentendrei skanzenben megrendezett szüreti napokra. Egy dolgot sajnálok csak, hogy korábbi években nem tettem meg ezt a látogatást. Az az érdekes, hogy úgy voltak jelen hazánk legizgalmasabb pincéi a rendezvényen, hogy közben a városi tömeg elkerülte a rendezvényt. Ilyesmi lehetett Etyek is régen (de lehet, hogy még a vár is húsz éve). A standok közt a berendezett, különféle magyar lakóépületekben fiatalok muzsikálnak, mindenfelé kisgyerekek rohangálnak, miközben nincs az embernek olyan érzése, hogy megfullad, lépni nem tud a tömegben. Lehet zavartalanul, személyesen csevegni a borászokkal, akik többnyire ugyancsak családi programnak fogják föl ezt a hétvégét: pl. Bodóék is, Molnár Péterék is családostul érkeztek. Nem volt jelen nagyon sok borászat, jellemzően a kisebb, családi pincék kapnak ide meghívást; mindez így együtt hiánypótló pest-környéki kis borfesztiválnak tűnik. Legyen ilyen ez a rendezvény még sokáig!

Rövid sétáló körúttal indítottam a napot a HetedHét bemutatón. Ezt követően a sokféle témát fölvonultató mesterkurzuson kóstolhattunk meg 6 féle dűlőszelektált bort. Most jöjjenek a kóstolási jegyzetek, ezúttal mind egyben:

Fontos formálódáson esett/esik át a Bormustra, ami azért különösen fontos, mert nem nagyon van borverseny idehaza, mely a csillogó matricák mellé igazán komoly presztízst is nyújtana. Továbbra is ígéretesnek érzem ezt a nemzetközi irányt, mellyel nem csak az idehozott külföldi szakértők segíthetnek népszerűsíteni borainkat (blogjukban és más egyéb felületeken), de felénk is egy olyan tükröt tartanak, melyből idén is rengeteget tanulhatunk (ez persze már rajtunk áll, hogy ezt be tudjuk-e fogadni). Ahogy pedig a köszöntőben Jásdi István is fogalmazott: ha tükörbe nézve nem szép a képünk, akkor nem a tükröt kell összetörni. Mert ha megmarad az elmúlt két esztendő fejlődése, akkor valóban lesz esély rá, hogy a Pannon Bormustra több legyen más hazai borversenyeknél.

Drbartáék leszerveztek egy látogatást Bereczékhez mielőtt kimentünk volna a Csontosba metszeni Józsiékkal. Ezért potyautasként velük tartottam Tarcal felé. Zajlik az élet a Kikelet háza táján is: építkezés, közreműködés másik pincénél stb. Hálás vagyok, hogy tudtak engem is fogadni, mert nagyon sajnáltam, hogy a legutóbbi Tokaji Hétvégén hozzájuk nem jutottam el.

Zömmel itt is 11-es mintákat kóstoltunk Berecz Stéphanie-val:

A pénteki érkezést, friss tételek kóstolásával egybekötött pinceszemlét követően, másnap várt ránk a tulajdonképpeni „Ne csak írja...” munka dandárja: maga a metszés. Jó hangulatban telt a Csontos-dűlő friss levegőjén töltött idő, és azt hiszem, mindenki gazdagabb lett egy szakma-közeli élménnyel. S mindezt megsüvegelendő - ha már bor-őrült írástudók jöttek itt össze - Juditék izgalmas vakkóstolóval készültek, melyre vinni is lehetett féltve őrzött gyöngyszemeket; a megkötés mindössze annyi volt, hogy a bor tokaji legyen és 2007-es. Nem titok, szeretem ezt az extrém forró évjáratot, fontos szerepet is kapott tokaj-rajongásomban. Szárazban is, édesben is, sőt aszúkban is kiemelkedő esztendőnek mondható, dús és telt borokkal. Ha az alkohol nem szállt egekig, és a savak nem égtek el, akkor komoly minőség elérésére volt sansz, ám az érlelhetőség kérdését máig nehéz lenne megválaszolni. Februárban a 2005-ös és 2006-os Furmintok már sokat bizonyítottak; most a 7-eseken volt a sor, hogy a szigorú asztaltársaságot levegyék lábukról. Én egy száraz tétellel adóztam a közös tanulságok oltárán, s izgatottan vártam, mi sül ki az egészből. Vendégként hovatovább Demeter Zoltán, Dorogi István és Berecz Stéphanie csatlakozott borokkal a hónuk alatt (Berecz Zsolt pedig remek halászlével), izgalmas tanulságokat megfogalmazva a borok kortyolása közben.

Albert Gazdánál olvastam augusztus közepén a nagyszerű hírt, miszerint Tokajban összefogtak a löszön termelő borászok, hogy egy közös bemutatón hívják föl magukra, boraikra és persze főleg a löszre mint talaj/közeg adottságaira a figyelmet. Tetszik az újabb kezdeményezés, hogyne tetszene…sokkal rosszabb lenne, ha nem lennének hasonlók (bár az igazat megvallva, még jobban tetszene, ha valódi figyelmet kapnának az eféle törekvések, mint például a Tőkések is vagy ez is, de nyilván az idő igazol majd mindent...legerősebb példaként ebben a műfajban talán a Tokaj Reneszánsz hozható föl).