Ez volt az első alkalom, hogy sikerült végre eljutni a szentendrei skanzenben megrendezett szüreti napokra. Egy dolgot sajnálok csak, hogy korábbi években nem tettem meg ezt a látogatást. Az az érdekes, hogy úgy voltak jelen hazánk legizgalmasabb pincéi a rendezvényen, hogy közben a városi tömeg elkerülte a rendezvényt. Ilyesmi lehetett Etyek is régen (de lehet, hogy még a vár is húsz éve). A standok közt a berendezett, különféle magyar lakóépületekben fiatalok muzsikálnak, mindenfelé kisgyerekek rohangálnak, miközben nincs az embernek olyan érzése, hogy megfullad, lépni nem tud a tömegben. Lehet zavartalanul, személyesen csevegni a borászokkal, akik többnyire ugyancsak családi programnak fogják föl ezt a hétvégét: pl. Bodóék is, Molnár Péterék is családostul érkeztek. Nem volt jelen nagyon sok borászat, jellemzően a kisebb, családi pincék kapnak ide meghívást; mindez így együtt hiánypótló pest-környéki kis borfesztiválnak tűnik. Legyen ilyen ez a rendezvény még sokáig!

Alkonyi László mádi teraszán nyílt alkalmam kóstolni ezt a bort. Ő súlyos múltbéli eseményekről mesélt, ez a tétel pedig egy szép jövőről. A löszbor szobra. Ezt a kikezdhetetlen eleganciát kereste mostanában a házigazda is a Tokaji-hegy körül. Ebben a műfajban pedig mintha a Hárslevelű mint fajta, és a Kikelet mint pince lenne évek óta a legizgalmasabb jelenség. Ez a bor is maga a törékeny, de minta kora óta töretlen elegancia, mely Berecz Stéphanie-ék borait általában is jellemzi. Illatban hihetetlen virágosság: sárgák, fehérek, de persze messze nem a muskotályos (rózsás/szappanos) vonal mentén, hanem liliomos/púderes jelleggel körbelengve. Bájos és lebilincselő orrban. Íze könnyedsége mellett is feszes és enyhén krémes is, sűrű rácspontokkal bír. Mindez fátyolszerűen kecses könnyedséggel olvad szét a szájban. Most még a gyümölcsök vezetik: halványan citrusok, őszibarack és a legvégén trópusi jegyek, nagyon hosszan. Az évjárat kereksége, élmentes harmóniája adja meg a bor feltűnően szép egyensúlyát. Ilyen téren pedig ez a bor (illetve Tokaj) nemzetközi merítésben, vakon is egész biztosan tudna meglepetésekkel szolgálni. Fájó, de alig van már belőle a pincének (2012 júliusában)…egy ilyen gyönyörű borból kevesebb, mint 1300 palack készülhetett. Mindemellett fontos, hogy inni is nagyon jó. Berecz Stéphanie nagyszerű dolgokat honosított meg Hegyalján. 7+

Rövid sétáló körúttal indítottam a napot a HetedHét bemutatón. Ezt követően a sokféle témát fölvonultató mesterkurzuson kóstolhattunk meg 6 féle dűlőszelektált bort. Most jöjjenek a kóstolási jegyzetek, ezúttal mind egyben:

Drbartáék leszerveztek egy látogatást Bereczékhez mielőtt kimentünk volna a Csontosba metszeni Józsiékkal. Ezért potyautasként velük tartottam Tarcal felé. Zajlik az élet a Kikelet háza táján is: építkezés, közreműködés másik pincénél stb. Hálás vagyok, hogy tudtak engem is fogadni, mert nagyon sajnáltam, hogy a legutóbbi Tokaji Hétvégén hozzájuk nem jutottam el.

Zömmel itt is 11-es mintákat kóstoltunk Berecz Stéphanie-val:

A pénteki érkezést, friss tételek kóstolásával egybekötött pinceszemlét követően, másnap várt ránk a tulajdonképpeni „Ne csak írja...” munka dandárja: maga a metszés. Jó hangulatban telt a Csontos-dűlő friss levegőjén töltött idő, és azt hiszem, mindenki gazdagabb lett egy szakma-közeli élménnyel. S mindezt megsüvegelendő - ha már bor-őrült írástudók jöttek itt össze - Juditék izgalmas vakkóstolóval készültek, melyre vinni is lehetett féltve őrzött gyöngyszemeket; a megkötés mindössze annyi volt, hogy a bor tokaji legyen és 2007-es. Nem titok, szeretem ezt az extrém forró évjáratot, fontos szerepet is kapott tokaj-rajongásomban. Szárazban is, édesben is, sőt aszúkban is kiemelkedő esztendőnek mondható, dús és telt borokkal. Ha az alkohol nem szállt egekig, és a savak nem égtek el, akkor komoly minőség elérésére volt sansz, ám az érlelhetőség kérdését máig nehéz lenne megválaszolni. Februárban a 2005-ös és 2006-os Furmintok már sokat bizonyítottak; most a 7-eseken volt a sor, hogy a szigorú asztaltársaságot levegyék lábukról. Én egy száraz tétellel adóztam a közös tanulságok oltárán, s izgatottan vártam, mi sül ki az egészből. Vendégként hovatovább Demeter Zoltán, Dorogi István és Berecz Stéphanie csatlakozott borokkal a hónuk alatt (Berecz Zsolt pedig remek halászlével), izgalmas tanulságokat megfogalmazva a borok kortyolása közben.

Nem nagy dicsőség, de a három év alatt először sikerült eljutnom a Nagy Furmint Február kóstolóra. Örültem, hogy ezúttal sikerült; - a legjobb, legpozitívabb hazai boros kezdeményezések közt említendő az egész FF-mozgalom, melybe egyre több és több étterem, kereskedő kapcsolódik be. Nagyon szeretem a fajtát én is (kell is szeretni), a blogon is sokat írunk róla, - ezen a rendezvényen nagyjából 55 borász aktuális furmintját lehetett összevetni: Tokajból, Somlóról, Mátrából, Zalából, Köveskálról és Ausztriából. Ennyi furmintot szinte képtelenség objektíven összemérni egy ilyen tömegrendezvényen. Bevallom, ilyenkor én mindig az elejére veszem a legizgalmasabbnak ígérkezőket, hogy aztán mire kissé elfáradnék, a tömeg is megjelenik, nehezebb figyelni, akkor se maradjak le semmi fontosról. Új, tudatos koncepció alapján próbáltam fölépíteni a kóstolósort. A helyszín az illusztris Mezőgazdasági Múzeum volt a Vajdahunyad Várban, mely már sokadik boros rendezvény esetében bizonyul jó választásnak. Most kevesebbet kóstoltam (kb. 30 félét), kicsit többet beszélgettem, amíg meg nem jelent a rengeteg furmintra szomjazó ember. Rövid benyomások:

Az év második felének egyik legizgalmasabb szakmai rendezvényének ígérkezett a Terra Hungarica. Komoly kiállítók, egy komoly kereskedő születésnapja, s még a komoly téma is megvolt: olyan borászokat hívtak meg, akik vállalják, hogy boraik csak saját borvidéken termett szőlőből készülnek, és tartózkodnak a durva vegyszerek és durva szőlész-borász beavatkozásoktól. Volt filmvetítés és Master of Wine vezette mesterkurzus is, melyeknek a központi témája természetesen a biodinamikus borkészítés volt.

Már korábban beszámoltunk róla: szeptemberben elindult - a Borbarát fájdalmas széthullása után némileg új vizeken járó - Alkonyi László ’100 % Tokaj’ oldala, mely számunkra is nagyon örömteli fejlemény, de érzésem szerint egyelőre várni kell, mire igazán hangosat szól ez az egész. Persze ismerve a szerző radikális és kompromisszumkerülő szemléletét (elég az első bejegyzéseket átfutni), biztos, hogy akinek van füle, meghallja és érti a mélyről jövő súlyos üzeneteket, a problémákat, melyeket mindig is kendőzetlenül feszegetett Alkonyi László. Egyelőre érzésem szerint inkább a maroknyi lelkes vájtfül és persze szakmabeli követi figyelemmel az egyébként nagyon értékes weboldalt. - Reméljük azonban, hogy hamarosan szélesebb közönség is kíváncsi lesz a nagy jelentőséggel bíró pozitív kezdeményezésre, mely értelemszerűen legkivételesebb borvidékünk múltjáról, jelenéről és persze jövőjéről szól…annál is inkább, mivel az oldal a kétnyelvűséget is kitűzte maga elé célként.

Albert Gazdánál olvastam augusztus közepén a nagyszerű hírt, miszerint Tokajban összefogtak a löszön termelő borászok, hogy egy közös bemutatón hívják föl magukra, boraikra és persze főleg a löszre mint talaj/közeg adottságaira a figyelmet. Tetszik az újabb kezdeményezés, hogyne tetszene…sokkal rosszabb lenne, ha nem lennének hasonlók (bár az igazat megvallva, még jobban tetszene, ha valódi figyelmet kapnának az eféle törekvések, mint például a Tőkések is vagy ez is, de nyilván az idő igazol majd mindent...legerősebb példaként ebben a műfajban talán a Tokaj Reneszánsz hozható föl).