Annak, aki még esetleg nem látta:

http://www.youtube.com/watch?v=j-VwK1ccg7I

Illatában már rég nem a friss primer (bodzás, grapefruitos) jegyek dominálnak: abszolút a termőhely került előtérbe. Tűzkő, puskapor, sósság, kevesebb trópusi gyümölcs. Ízre viszont annál többet őriz élénk üdeségéből. Gyakorlatilag fiatal fehérbor. - Virgonc, friss savak. Mégis húsos, hosszú és gazdag korty, tele gyümölcsökkel, arányos testtel. Közepesnél mindenképp hosszabb lefutás. Most egy halvány maradékcukor színezi az amúgy feszes, életteli és vidám képet. Remek arányok, de talán jobb vagy nagyobb ennél már nem lesz. (Szükségtelen különösebben ecsetelni, mekkora vétel ez mostanában....)

Welcome back! A nyárnak vége és ezernyi teendő vár rám az őszi időszakban (részben emiatt is voltam távol...részletek hamarosan). Nem rég alkalmam nyílt rá, hogy több kiváló 2011-es száraz tokajit összekóstoljak több fontos pincétől. A kóstoló tehát egy időben történt (a pontok így értendők). Az első etapban két olyan pincét fogok áttekinteni, akik az elmúlt években talán a leginkább meg tudták közelíteni az elegancia magasabb fokait (méghozzá elérhető árban, az árérzékenyek kedvéért). Egyikük furmintban, másikuk hársban nagyon erős, de összekacsolja őket az, hogy löszön sokkal több biztató élménnyel szolgáltak eddig.

A kivételes tehetségű, Loire-völgyből származó borászhölgy legutóbb a Borászok Borászának Év Felfedezettje - különdíjasa lett (egyrészről TAPS, másrészről így közel húsz esztendő kiemelkedő borászati teljesítmény után több, mint időszerű volt...). Aki a díjátadón ott volt, az hallhatta, mennyire tisztán és világosan, mégis sajátosan érzékeli és értelmezi Berecz Stéphanie mindazt, amit Magyarországon munkája közepette tapasztal. Megjárt számos nagy múltú hegyaljai borászatot: kezdve a Disznókőtől, az újabb, mádi Holdvölgyig. Jelenleg másik szerelmével, Berecz Zsolttal közösen finomítgatják a Kikelet amúgy is tiszta stílusát, miközben tanácsadóként továbbra is közreműködik itt-ott. Megsúgja a nagyoknak, mitől lesz érzékeny egy bor. Szerettem volna megtudni, hogy élte meg franciaként Hegyalja forradalmait az elmúlt évtizedekben, s hogy látja benne önmagát, mióta köztünk él:

A szűk körben elköltött különleges kóstoló ötlete a Bocuse d’Or folyamán, lyonban merült föl az év elején, ahol az Onyx sommelier-csapatát erősítő Gervai János és Berecz Stéphanie épp arról cseréltek eszmét, hogy a Hárslevelű is megér egy misét a Furmint mellett. Sokan mondogatják már ezt egy ideje, össze-össze súgnak úton útfélen, hogy talán a száraz Hársak legalább akkora figyelmet érdemelnek. Abban egyetérthetünk, hogy a Hárs kifinomultabb eleganciát tud mutatni a Furmintnál. Nem annyira kemény bor, több a dísz, talán a sallang is, de a megfelelő kezek közt kiművelt/kiműveltebb formát tud ez ölteni. A beszélgetőpartnerek végülis fölvetették egy átfogó Hárs-kóstoló ötletét, melyet végül egy forró augusztusi estén sikerült tető alá hozni, méghozzá Demeter Zoltán Kakas-dűlőben fölépült teraszának teteje alá.

Hiszünk a nagy száraz fehérborok halhatatlanságában. Annyira hiszünk, hogy néha észre sem vesszük, mennyire az út elején tartunk megismerésükben. A 2006-os év például az egyik legfontosabb mérföldkő volt Hegyalján száraz borok terén. A 2003-as után végre ismét egy kimagasló minőséget produkáló évjárat, ahol a pincékben tovább folytatódhatott a dűlős borok minőségi csiszolása. Mindennek már hat éve. Akkor sokan azt gondoltuk, ez a minőség új távlatokat nyit meg érlelhető száraz borok tekintetében.
Az egyéni stílusok még javában formálódtak: a fahasználat és az almasavbontás hatása, a magas szesz több helyen gyermekbetegségekként nyomták rá bélyegüket egyes borokra, de az vitathatatlan, hogy a dűlők föltérképezésében óriási szerepe volt 2006-nak! Ismét borászokkal és bloggerekkel kóstoltuk meg vakon az évjárat legfontosabb tételeit Hegyalján, hogy megtudhassuk, mi maradt a kecses, törékenynek látszó löszös borokból vagy épp a zsírosabb, méregdrága nagyágyúkból.

Szerencsés módon ott voltam a 14. Pannon Bormustra díjátadóján. Az Onyx által megkomponált gálaebéd megindítóan hibátlanra sikerült. - Remek bor és étel párok, jó asztaltársaság, az itthon elérhető talán legmagasabb színvonalú éttermi élmény (a tonhal variációk, a marhapofa mellett nekem a marinált kacsamáj és a később még szóba kerülő desszert nyújtotta a legszédületesebb élményt). Igazi ünnep volt az idei esemény is, komolyan. A verseny a tavaly és tavalyelőtt megszokott színvonal mentén lett lebonyolítva 2013-ban is, amiért a Sziget Kft és a Nemes Richárd vezette in vino consulting felelt. A zsűritagok is elismeréssel adóztak az olajozott kóstolási szisztéma előtt és megismerhettek pár igazán kivételes adottságú magyar fajtát (mégha a nevük kiejtését még szokniuk kell is), és nem kevésbé izgalmas termőhelyet és borászt is. A komoly nemzetközi szakemberekből összeállított zsűri jelenléte és bírálata még mindig nagyon fontos ismérve a pannonhalmi borversenynek. Kicsit közelebb billent ez talán minket is egyfajta nemzetközi mérce felé (számos értelmetlen és eleve üres vagy kiüresedett egyéb borászati díjunk mellett).

Nem olyan rég egy délután alkalmával volt lehetőségem végigkóstolni több 2011-es tokajit. Nagyszerűnek érzem azt a változatosságot, amit ez a jónak értékelt száraz boros évjárat elhozott dűlős és alap borok tekintetében! Nem rég a GaultMillaun azonban (bármennyire is rajongója vagyok Tokajnak) már hangot adtam annak, mennyi bizonytalanságtól tudnak szenvedni az alap száraz tokajiak, ha az ember kicsit nem figyel oda (pláne Wachau precizitása mellett volt lesújtó a kép).

Novemberre nagy dobással készült a Bortársaság a hazai Tokaj-rajongóknak és persze ugyanúgy minden borkedvelőnek. Igen tetszetős, önálló kiadványt szenteltek a 2011-es remek évjárat száraz borainak, melyet a megszokott Oremus Mandolás, Homonna birtokbor, Sauska cuvée 113 és Szepsy István még szélesebb dűlőportfóliója mellett olyan limitált tételek is színesítenek, mint a Kikelet Pince Lónyai Hárslevelűje, a Gizella és a Balassa Pince teljes száraz szortimentje, a Tokaj Nobilis Susogó és Barakonyi Furmintja, illetve 13 esztendő után Demeter Zoltán borai is föltűntek a Bortársaság polcain (méghozzá a teljes dűlős sor)!

Ahogy arról már előzetesen hírt adtunk mi is, szeptemberben idén is sikerült összerántani a legfontosabb löszön ténykedő pincéket. Ezúttal azonban (bár a főszereplő most is Tokaj Hegyalja volt) Szekszárdról és Pannonhalmáról is érkeztek kóstolásra váró borok a Magyar Borok Házába.
A tavalyi rendezvényen is megtudhattuk, hogy a lösz mint alapkőzet teszi igazán szigetszerűvé és specifikussá a Tokaji-hegyet a borvidéken belül. A Tarcaltól délkelet felé egészen Tokajig található dűlők adják a tokaji első osztályú termőhelyek jelentős részét. Geológiai értekezés keretein belül pedig kiderült, hogy különféle ásványokban sem szegényebb talajforma a lösz a talán jobban megbecsült vulkanikus területeknél. A kulcsszó számomra mindig a kecsesség, az elegancia ezeknél a tételeknél. A zsírosabb, masszívabb mádi vagy még északabbi boroknál a löszösek mindig kedvesebbek, érzékenyebbek. A legfőbb tanulság a szinte kivétel nélkül 2011-es száraz borok kapcsán, hogy az évjárat példás egyensúlyú borokat szült (bennük trükkösen érvényesülő analitikai adatokkal). A maradékcukor gyakori, ám a jó savakkal sincs gond a legtöbb helyen, s ami a legüdvösebb, hogy kilógó alkohollal és fával sehol nem találkoztam. Főszerepbe került tehát a termőhely.

A rendezvényt Kovács Tibor, a monopol, löszös, első osztályú területet is lefedő Hétszőlő birtokigazgatója nyitotta meg most is.