Igazolta az idő ezt a frigyre lépést. A 7-es esküvé nálam túlszárnyalta magát legalább egy ponttal. A savak kicsit tompultak (száraz, forró év), ami előnyére vált a bornak, sokkal kellemesebb, kivehetőbb lett a zamat, sokkal letisztultabb hatást kelt így a bor, mint az előző évjáratban. Volt aki nem értett egyet velem, de engem ez az évjarat sokkal inkább meggyőzött, és az ára pedig önmagáért beszél.
1 évvel később, a bolt utolsó 7-es esküvéje, egy meghitt nyári estén még mindig gyönyörű. Nem hittem volna, hogy így lesz, de egyértelműen a rajnai kerekedett felül, mind a petrolos-, zöld almahéjas bukéban, mind pedig a kissé alkoholos, ugyanakkor ásványos, és egész egyszerűen minden ízében "rajnais"-savvilágú fajtajegyekben egyértelmű az utalás a világfajtára. Szikárabb, szálkásabb lett idővel, mégis majdnem annyira zamatos bor maradt, olyan komoly, krémes utóízzel, mely sokkal drágább száraz fehérborainkban jellemzőbb. Nem mondom, hogy jelen állapotban a friss, 8-as esküvé nem tetszik jobban, de a 7-es is majdnem annyira kedves Esküvé számomra.

Egy igazán szép mennyegző. Lassan klasszikussá váló "medvetánc kísérő" számunkra. Rajnai és Olaszrizling házassága. Mindenhez passzoló borocska, jó kis határozott savakkal, semmi túlzás, semmi extra, hozza a formáját, ezt a bort csak inni kell, nem magyarázni.

Részben botritiszesedett szőlő leve, 10 hektós hordóban érlelődött. A kétségtelenül káprázatosra sikerült 2006-os évjárat alighanem méltó folytatása, de még talán javul is egy kicsit a palackban később. Szürkebarátból egy etalon, nagy fehérbor, mely ebből a kissé neutrális fajtából nem gyakori! Arányos, szép fehérbor, hozza a szürkebarátra jellemző harmonikus, izgalmas sokoldalúságot, illat- és ízgazdagságot. Évek után is remek arányok: bukéban főleg olajos magvak, nugátkrém, dióolaj, talán a palackérés nyomán enyhe körtés-barackos gyümölcsösséggel a háttérben. Ízre krémesen, nyúlik el a szájban, tömör, vastag, szépen kimunkált, izmos test, a 14-es alkohol pedig jól áll neki, komollyá és nem groteszkké teszi! Határozott kesernyével búcsúzik hosszan. Sokadszorra vesz le teljesen a lábamról, és azt hiszem, (Szászi Szentgyörgyhegyije mellett) számomra továbbra is a referencia Szürke! Nők körében is sikeres darab, hiszen a fajtára jellemzően nem túl savas, kellemes zamatossággal rendelkező bor.

Ez a bor olyan egyszerű, mint a zsíros kenyér; mégis annyira kedves, annyira kellemes, hogy csakúgy inná az ember egyik „ujjnyit” a másik után. Blauburger. Kékoportó az egyik szülő, Kékfrankos a másik. A Szemes új portugieserje után kóstolva egyértelműen tettenérhető a rokonság. Illata hasonlóan áthatóan őrölt kávés, fás, mint a jó portugiesereknek, íze pedig hasonlóan bársonyos, könnyed, mint a legtöbb újbor esetében. Egyik kolléga élménye alapján nem annyira gyümölcsös, mint a legtöbb újbor, kicsit talán tartalmasabb, vaskosabb, de jó. Bármihez passzol, bármikor jó, bármikor St. Andrea.

A 2007-es kutyafájátnak készült egy második verziója is, amely egészen más összetételben és egészen másképp jellemezhető, mint nagy reményű eredetije, ami akkor mindent vitt. Mondhatnám úgy is, hogy kissé imázsrombolóra sikerült. Azok után, amekkorát az igazi kutya szólt ez a bor eleve 5 perc hátránnyal indul. Belekóstolunk és nyoma sincs annak a kedves, gyümölcsös pinot noiros közvetlenségnek, melegségnek, amit az elődjénél tapasztaltunk. Szép vörös színe ellenére teljesen „szürke” bort kapunk. Semmi különös St. Andreás érzékenység, kedvesség nem érezhető a borban.

Egy korrekt rosé, amiben most már évek óta nem lehet csalódni. Parfümös, de nagyon diszkrét, szinte alig elkapható illat. Zamataiban is hasonlóan visszafogott, nem túl intenzív, melynek íze is most, még frissen igazán ropogós és kellemesen (szén)savas, kellemesen rozés.

Lőrincz Györggyel kapcsolatban bizony számtalanszor bizonyságot nyert már, hogy rendkívüli érzékenységgel közelít nem csak hivatásához, hanem mindenhez, amihez hozzányúl. Egy igazi kis gyertyaláng az egri borvidék éjszakájában. Egyszerre modern és hagyományszerető, egyszerre tudatos és természetes, egyszerre kedves és erőteljes, határozott. Mi 2005-ös Ferenchegy Chardonnay-ját szerettük meg legelőször...de talán nem hazudnék, nem is túloznék, ha azt mondanám, hogy ez az érzékenység jelen van minden egyes borában. A címkék, a fantázianevek minden laikust levesznek a lábukról (még akkor is, ha néha kicsit erőltettek, néha már kicsit túloznak, de A kutyafáját....Kedvesek is, Boldogságosak is). Ami pedig a borokat illeti, minden borkedvelőt meggyőznek arról, hogy a St. Andrea a szakértelmet és a már említett érzékenységet képes felszínre juttatni a borokon keresztül is. Létezhet igényesség, kiegyensúlyozottság nagy tételben is. A terroir szeretete, a természet felé közölt áhitat, az Istenhit, az alázat és szerénység a többi ember, kolléga, érdeklődő felé mind-mind integrálódott koncepciójukban, mellyel néhány év alatt a legnagyobbak között értek révbe. Majd 2009-ben sokak örömére végre az év borásza címet is ők kapták meg.

Mészáros Pál és fia, Péter a csöndben, háttérben meghúzódó szekszárdi tehetségek táborát erősítik. Nem akarnak túlharsogni senkit, miért is tennék? Nem kapcsolódnak be a nagy nevek harcába, nem szeretnének divatoknak megfelelni, egyszerűen csak teszik a dolgukat, szimpatikus szerénységgel csinálják, amihez a legjobban értenek. Ezek pedig a szép, fajtajelleges és eltéveszthetetlenül szekszárdias borok, melyek a megfelelő úton járnak, a jó cél irányába, legyen szó akár egyszerű kadarkáról, akár csúcsvörösről... - Érdemes végigzongorázni mindet. Bizonyára sokat fogunk még hallani róluk.

2008-ban az év borásza Konyári János lett. Valóban rengeteg érdemet tudhat magáénak utóbbi 20 évnyi borászati munkásságának révén. Többek közt a barrikhordó hazai elterjesztésében is kulcsszerepet játszott, ami vörösboraiban is igen szép árnyalt formában tettenérhető; de a ’90-es évek elején, önálló, családi kézből kikerülő palackos borai is újdonságszámba mentek még, nem beszélve dél-balatoni, nagy tesű vörösborairól, melyekre manapság már nem legyintenek úgy a nagy(ra értékelt) villányi, szekszárdi, de esetenként a külföldi kollégák sem. Bejárta az egész borvilágot nyomdokain járó fia, Dániel, akiről általában mindenütt csak annyit említenek meg, hogy a barrikhordós érlelésből írta szakdolgozatát, de begyűjtött már jónéhány külföldi tapasztalatot is. Bizonyára tisztában van a külföldi borászati trendekkel, melyekkel egyelőre nem nagyon tudunk még lépést tartani, mégis a tapasztalatok hazahozása, itteni értelmezése elengedhetetlen a fejlődéshez, a kemény, hosszú távú borászati fejlesztési munkák „megtermékenyítéséhez”.

Nézzük, mely borokkal érdemelte ki a (kissé megtépázott presztizsű, de mégis) legnagyobb elsimertségű hazai borászati elismerést.