Vettem magamnak egy jegyzetfüzetet. Szép, spirálos, zsebben elfér, úgyhogy mindenhova magammal vihetem, ahova érdemes, így semmi mellett nem mehetek majd el (leírt) szavak nélkül. Bizonyára észrevették páran, hogy egy hosszabb nyaralási szünet áll mögöttünk (ezért nem jelentkeztünk), de a következő hetekben igyekszünk minél jobban kompenzálni ezt, ezért is szereztem be a füzetet, ami szemmel láthatóan várja a sok-sok borélményt. A füzetke első lapjára mindenképp valami kifejező tételt szántam volna, amolyan jegyzetfüzet-avatónak.

Ahogy tavaly is, idén is bemutatta a Somlói Tavasz Egyesület a borvidék friss évjáratú borait az arra fogékonyaknak. Nem könnyű dolog a jellemzően hosszabban érlelhető somlóiakkal ilyen fiatalon barátkozni, kihívásokat, komoly útvesztőket tartogat az ilyesmi, de a kezdeményezés ezzel együtt is nagyon dicséretes és követendő. Egyúttal mindenkinek jelzi, (aki nem tudná) hogy nem csak a tokaji, villányi, egri borászoknak, de a Somlónak is van határozott öntudata! Szeretjük is őket, a borokat is, a borászokat is...az évjárat meg, nos az olyan lett, amilyen...de ahogy már többször is utaltam rá: a biztos kezektől származó meglepetésekre mindig érdemes felkészülni, nyitottan közelíteni feléjük...

A pincében nálam olaszrizlingből van a legtöbb palack. Ugyanis a kedvenc fehér szőlőfajtám. Ez nem pusztán lokál-patriotizmus, egyszerűen tényleg szeretem. Azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül az országban… Rengeteg vád éri az olaszrizlinget, hogy sem nem olasz, sem nem rizling, ennek ellenére rendszeresen összekóstolják a rajnai rizlinggel, ami szerintem nem teljesen fair. Néhány hasonlóság ellenére, két különböző szőlőfajtáról van szó és finoman szólva is túlzás azt az eleganciát és kifinomultságot, azt a szikár, kristálytiszta és egyenes stílust elvárni az olaszrizlingtől, amire a legtöbb német rajnai rizling képes. Valószínűleg Franciaországból került hozzánk a fajta a 19. században, de tény hogy nálunk a legelterjedtebb a világon, olyannyira, hogy a legnagyobb területen ezt a fajtát művelik hazánkban. Arról pedig igazán nem tehet, hogy olaszrizling lett a neve…

"Egy értékelési rendszer biztos alapjainak egyik legfőbb feltétele a folytonosság."
[A legjobbra értékelt borok (s leírásuk) most egy helyről elérhetőek.]

Penetráns (nem tudom máshogy megfogalmazni az eleinte kissé kellemetlen, de mégsem büdös, animális-ásványos illatvilágot, mely oly jellemző egyes boraira) mineralitás, enyhe sonkásság. Igazi belövőbor, igazi somlói.

Úgy indultam el a Borjour-ra, hogy főként fehéreket fogok kóstolni, pillanatnyi érdeklődésemet és ízlésemet kielégítve. Aztán egyszer csak megkívántam egy vöröset, majd a másikat és még vagy harmincat…mégis a fehérek nyertek. Viszonylag keveset járok ehhez hasonló kóstolókra, borfesztiválokra. Egyrészt szeretek a borral kettesben maradni (vagy hármasban, négyesben), mert így ismerem meg igazán és nem csak egy futó találkozás, ami akárcsak az embereknél, itt is mindkét fél erényeit és hibáit eltakarva a feledés homályába vész.

Bevallom, teljesen el voltam ragadtatva, mikor megtudtam, hogy Kató András kollégámtól (Terroir Club) Takács Lajos kóstoltatására kaptam meghívást, aki Somlón egész magasan, a hollók lakta bazaltformációk lábánál vetette meg lábát, alig 10 éve (ám ez a néhány esztendő elég is volt neki ahhoz, hogy A hegy legjobbjai közé vésse be nevét szenzációs boraival). Két részben kívánnék foglalkozni Somlóval, két merőben eltérő borászati stíluson át. Az első köztük tehát a Hollóvár lesz. Izgalmasan gejl illatú, túlcsordulóan minerális, feszes savszerkezetű, tökös, sűrű anyagot vártam e pincétől. Lássuk végül mi igazolódott be mindebből!