Színe már rögtön megoszthatja az embereket: nagyon világos, szinte Silleres vörösbor Illatában nekem kissé túlzóan gyógynövényes, kapros, tárkonyos, zellerhez hasonló Az íz hasonlóan tolakodólag hatott nálam, de amellett, hogy radikális, azért különleges és magyaros (nem csak magyalos) borról van szó. Kissé nehezen értelmezhető bor, de miután a taglózó vegetális jelleg kicsit kiszellőzik, örömöket is okozhat ez a gyógynövénykavalkád a szájban. Csak érdeklődőknek és kalandvágyóknak

Részben botritiszes, töppedt bogyók is kerültek bele, ami már az illatban felhívja magára a figyelmet: komoly fehérbor vagyok! Ízre nem is a megszokott hagyományos rizlinggel találkozunk, egyrészt a hihetelen magas alkoholtartalom, másrészt a botritiszes jelleg miatt. Elképesztően tömör, vastag, sokoldalúan értelmezhető fehérbor ez megint. Betölti az ember száját a sokféle íz, a sokféle érzet és a bonyolult zamatok kavalkádja egész egyszerűen tökéletes!

Lőrincz Györggyel kapcsolatban bizony számtalanszor bizonyságot nyert már, hogy rendkívüli érzékenységgel közelít nem csak hivatásához, hanem mindenhez, amihez hozzányúl. Egy igazi kis gyertyaláng az egri borvidék éjszakájában. Egyszerre modern és hagyományszerető, egyszerre tudatos és természetes, egyszerre kedves és erőteljes, határozott. Mi 2005-ös Ferenchegy Chardonnay-ját szerettük meg legelőször...de talán nem hazudnék, nem is túloznék, ha azt mondanám, hogy ez az érzékenység jelen van minden egyes borában. A címkék, a fantázianevek minden laikust levesznek a lábukról (még akkor is, ha néha kicsit erőltettek, néha már kicsit túloznak, de A kutyafáját....Kedvesek is, Boldogságosak is). Ami pedig a borokat illeti, minden borkedvelőt meggyőznek arról, hogy a St. Andrea a szakértelmet és a már említett érzékenységet képes felszínre juttatni a borokon keresztül is. Létezhet igényesség, kiegyensúlyozottság nagy tételben is. A terroir szeretete, a természet felé közölt áhitat, az Istenhit, az alázat és szerénység a többi ember, kolléga, érdeklődő felé mind-mind integrálódott koncepciójukban, mellyel néhány év alatt a legnagyobbak között értek révbe. Majd 2009-ben sokak örömére végre az év borásza címet is ők kapták meg.

Furmint, hárslevelű...igazi hungarikumok. Ma már többnyire csak az utóbbi évtizedekben nemesített klónjaikat termesztik. Pontusi-balcanica fajtakör, amiből egyenesen következik, hogy fagyérzékenyek, késői érésűek, és kedvező évjáratokban képesek a borkészítés egyik legvagányabb trükkjére, az aszúsodásra. Ám, ha kicsit félretesszük nagy hírű aszúinkat, desszertborainkat, most már ott vannak a nagy tokaji szárazak is. Jó cukorgyűjtő képességüknek, sajátos illatuknak (hárslevelű) és markáns savösszetételüknek (furmint) hála, magas alkoholtartalmú, egyedi, férfias karakterű szárazborokat köszönhetünk nekik. Egyúttal kiválóan alkalmasak a borvidék s annak dűlöinek, mineralitásának megszólaltatására, méghozzá nem alsó hangon.
Ezek az alaptulajdonságok avatják őket utánozhatatlan borokká. Nem véletlen tehát, hogy a legnevesebb tokaji nagyágyúk „A száraz fehérbor” sziluettjét vélték fölfedezni bennük az utóbbi néhány mozgalmas év során. Büszkeségre, sőt nemzetközi kiugrási lehetőségre nyújthatnak alapokat, hisz ha vannak sajátosan eredeti boraink, melyekre igazán büszkék lehetünk, hát a tokajiak azok. Egy szép folyamat elején/közepén járunk még tehát.

Alapavetően nem hiszek a világfajták hazai jelentőségében. Vörösek terén sem, de fehérek terén még úgy se. Nem hiszem, hogy egy magyar Chardonnay vagy Sauvignon Blanc - legyen akármilyen jó – bármiféle áttörést vagy komolyabb visszhangot keltene a hazai vagy pláne a nemzetközi boréletben. Még csak nem is kell Chablis-t vagy Sauternes-t inni, ha etalonra vágyunk... Hisz az alma azóta sokkal messzebb esett a fájától, és olyan új titánok, mint Chile vagy Ausztrália sokszor már most lesöpri az asztalról a legnívósabb óvilági mintákat is. Mégis időről-időre én is belebotlok egy-egy tehetséges hazai borász igazi különlegességébe, melyek mosolyra húzzák a számat és igazolják, hogy a sokat próbált világfajtákban az a jó, hogy mindig tudnak újat mutatni. Ezek bizonyítják, miért is nem kizárólag furmintokból, rizlingekből kell, hogy álljon a képlet. Ilyen nagy föleszmélés volt Takács Lajos édes Sauvignonja, és ilyen a Landord immár második kiadása is.

Mészáros Pál és fia, Péter a csöndben, háttérben meghúzódó szekszárdi tehetségek táborát erősítik. Nem akarnak túlharsogni senkit, miért is tennék? Nem kapcsolódnak be a nagy nevek harcába, nem szeretnének divatoknak megfelelni, egyszerűen csak teszik a dolgukat, szimpatikus szerénységgel csinálják, amihez a legjobban értenek. Ezek pedig a szép, fajtajelleges és eltéveszthetetlenül szekszárdias borok, melyek a megfelelő úton járnak, a jó cél irányába, legyen szó akár egyszerű kadarkáról, akár csúcsvörösről... - Érdemes végigzongorázni mindet. Bizonyára sokat fogunk még hallani róluk.

A hideg miatt levegő után kapkodva teljesen átfázva érkeztem meg a Bortársaság Lánchíd-utcai üzletébe egy ködös tél-eleji reggelen. Nagyon vártam ezt a napot, ezt a kóstolót, így nem volt nehéz korán kelni, a fűtetlen vonaton ábrándozva bedöcögni Budapestre és átgyalogolni a benzingőzös alagúton.

Virágos és most is nagyon illatos (mintaként kóstoltam utoljára). Nem is csupán félszáraz, szinte félédes íz. Sok tehát a cukor, de még több az friss gyümölcs és az alkohol sem kevés (14.5 v/v %). Tropikális gyümölcsös jelleg. A szesz is fűt.