Najó, ez most már kezd kóros lenni. Lassan minden poszt tokajról és a Királyudvarról szól. Ígérem, ezen hamarosan változtatunk, de ha már megtiszteltek e nagyszerű lehetőséggel, s részt vehettem a Terroir Club és a Királyudvar felejthetetlennek ígérkező közös bemutatóján, akkor miért ne írnék róla... Pláne, ha olyan meglepetések is terítékre kerültek, mint a Lapis aszú 2003-ból és 2006-ból. Az ambiciózusan szerény külföldi befektető, Anthony Hwang volt jelen, s osztotta meg velünk gondolatait. Sok érdekeset mesélt az egyik legnívósabb, legnagyobb reményű tokaji pince titkairól.

Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly (4-5 ezer Ft-os) Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy kb. egész hónapra elegendő 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).

Önök milyen viszonyt ápolnak a félédes borokkal? Én pl kicsit úgy vagyok a félédesekkel, mint a Királyudvar borokkal...sokszor nem tudom őket hova tenni. Tetszettek a ’98-ban, nagy reményekkel induló borászat száraz borai, korrektek, nagyon is korrektek, de az átütő siker, az a bizonyos plusz-élmény valahogy várat magára (bizonyára kicsit mélyebbre kéne nyúlnom a zsebemben ha a legkomolyabb boraikra szomjaznék). Ennek ellenére nem adtam föl, sőt! Fölbuzdulva a sokat dícsért tokaji Királyudvar korábbi évjáratú borainak nemzetközi és hazai sikerein, illetve a 2005-ös száraz Furmintjuk pályafutásának szép ívén, majd a Sec/07 kissé „félszec” ígéretein, fogtam magam és (egy nem mindennapi kedvezményes lehetőségnek hála) beszereztem az egyik első osztályú, történelmi hegyaljai termőhely, a Lapis-dűlő 3 fontos évjáratú, ám megannyi kontrasztot mutató Furmintját. Ezek ráadásul nem szárazak... Egycsapásra két, számomra ezidáig „keserédes” témát is érintenék az alábbi bejegyzésben.

Vannak percek (főleg munka közben), amikor az ember már nem tud jobbat, kibontana egy üveg bort. Szerencsés vagyok, hogy borüzletben dolgozom. Ilyen esetben mindenképp.
3-as borhoz illően komoly, borostyánba hajló mélyaranyszín. Leírhatatlanul összetett, igazi lehengerlő Hársas illat, benne sok mézes teával, sárga virágokkal, és egy jó nagy csupor mézzel. Később a kandírozott gyümölcsök, a kajszi aromái és virágporos nektárillat is szépíti a bukét. Igazi jutalomfalat már önmagában az illat. Mindössze 56,5-ös a maradékcukra, mégis jóval intenzívebbnek hat összetett és kedves zamatainak köszönhetően. Savai játékosak, leheletfinomak, gyönyörűek (látható, hogy nem csak Furmintból lehet ilyet). Tömény, sűrű, a Kis Családom után kellemes meglepetés: szebb struktúra és beltartalmi harmónia (29,5-ös cme), mégis könnyedebb, gyümölcsössége révén szabadabb, lendületesebb annál, jobban esik. Jó vonalvezetés, mellette kézműves szépségek, és ami a legfontosabb még messze nem öregszik! Nagyon bejött, bearanyozott egy süllyedő vasárnap délutánt. Sokkal kedvesebb, mint Lenkey Géza többi bora. Nagyszerű vétel. Édesborosoknak remek opció!!

Kicsit reflektálva a korábbi, Orsolya Pincés bejegyzésemre - bizony nem példanélküli, hogy házasok, a másikat erősítve eredményesek tudnak lenni egymás mellett a szakmában. Bár míg az Orsolya Pincénél Tarnóczi Zoltán és Turcsek Orsi meglátásom szerint kicsit felosztják egymás közt a terepi és pincei munkákat, addig Bárdos Sarolta (Tokaj Nobilis) és Molnár Péter (Patricius Borház) különálló ültetvényekben, egymástól független pincében és márkanév alatt készítik eléggé eltérő vágású, remek boraikat. Mivel Bárdos Saci is megtisztelt személyes látogatásával az üzletben, egy bolti kóstoló keretein belül, s nagy rajongója is vagyok némely borának, ezért mindeképp szerettem volna rá is szánni itt egy írást.

Egy kevésbé közismert borász, pazar szekszárdi bora. Érdemes odafigyelni Németh Jánosra. Ez épp egy jó adottságú dűlő, bordói összeállítása.
Illatában sem hazudtolja meg magát, hozza a Merlot-Cabernet-kre jellemző fekete csokis, fekete borsos sötét, meleg tónusokat. Ízre bársonyosan fűszeres, jó savakkal, markáns, húsos korttyal, véget nem érő ízekkel. Nem mondanám, hogy a Németh-borokban a fajtajelleg lenne a legkifejezőbb, sokszor szekunder és tercier jegyek, a hordófűszer, az érlelés aromái vagy épp az évjárat kapnak nagyobb szerepet, de ezzel együtt is ez a kedvenc tételem tőle! János dicséri a forró évet, mely sok alkoholt hozott ugyan a borokba, ám szerencsére az egyensúly is tökéletes, mely a borász szerint is mindennek az alapja. Igazi jóvétel!

Burgundia, Sideways, Robert Parker, halvány szín, törékeny kifinomultság... Mindössze néhány szó elég lenne, hogy érzékeltetni tudjuk egy fajta értékeit? Sokszor hallani: „a Pinot Noir nehéz műfaj”. Tán a legnehezebb valamennyi kék színű szőlőfajta közül. Talán pont ezért, jellemzően a borsznobok egyik kedvence. Csupa közhely. A Pinot ellenben nélkülöz mindenfajta közhelyt. Egy megközelíthetetlen, misztikus díva, aki mindig más arcát mutatja. Nem tűr el semmilyen felületességet, megköveteli a maximális törődést, odafigyelést a metszéstől, az érlelésen át, a palackba zárásig, az ízlelésig. Mégis szinte az egész világon megvetette lábát. Talán pont a nagy kihívás vonzza úgy a szőlész-borászokat és a kóstolókat is a Pinot felé. Rengetegen mondják, hogy a kedvencük. Azt azonban elsőre ne higgyük el senkinek, hogy valóban ért is hozzá...

Friss, kissé szúrós illattal nyit, kenyérbélhez hasonló érzettel. Egész világosan, áttetszően csillog a pohárban. A félszáraz jelleg szépen belesimul a tompa savakba, és a markáns alkohol-tartalomba, érettszőlős, gyümölcsös utóízt adva a bornak.

Dúzsiék csúcsbora igazi szélsőség a nagy borok közt. Egy nehéz évjárat, nehezen érthető bora, mely sokak számára kihívást jelenthet. Két Cabernet házassága, melyben a Sauvignon fűszeressége, zöldpaprikás illata és ízjegyei határozzák meg az alapirányt. Akik kedvelik az igazán kemény, nehéz bordói borokat, azoknak feltétlenül ajánlható.

A Terroir Club honlapján már jó előre beharangozták az olyan rajongónak, mint amilyen én vagyok: március 4, Demeter Zoltán 2008-as dűlős borinak kóstolója a Festetics Palotában. Valósággal a kezemet tördelve vártam, mit alkotott „Az egyik tokaji mester” 2008 ellentmondásos évében. Ha létezik hazánkban nagy hatású borászegyéniség, vezéralak, akire föl lehet nézni, akire oda kell figyelni, akkor Demeter Zoltán az.