Rövid sétáló körúttal indítottam a napot a HetedHét bemutatón. Ezt követően a sokféle témát fölvonultató mesterkurzuson kóstolhattunk meg 6 féle dűlőszelektált bort. Most jöjjenek a kóstolási jegyzetek, ezúttal mind egyben:

Repülnek az évek, lement a tizedik Etyeki Pincefesztivál is nem rég. Mi pedig Lacival most voltunk ott először (erre mondjuk nem vagyunk büszkék). Remekül megszervezett hétvége, ahol a sok fontos borász (Demeter Zoltán, Bott Frigyes, Maurer Oszkár és Balla Géza azért nem megy el minden fesztiválra) mellett gyermekprogramok, komoly neveket fölvonultató koncertek csalogatják egy borvidék szívébe, Etyek legfontosabb csomópontjaihoz a látogatókat. Színvonalas honlap, magyar borászválogatott, fesztiválbuszok, pezsgő mint fő téma. Rókusfalvy Pálék megmutatják, hogyan kell összerántani egy közkedvelt és sikeres borfesztivált.
Persze a főváros közelsége is sokat jelent, a recept pedig valahogy így fest: a helyi pincék, boros helyszínekhez hozzárendelnek néhány Etyeken kívüli pincét, hogy minden pohárba jusson borból ilyen is, olyan is. Következzen néhány töredékes jegyzet a fesztivál boraiból:

A nyolc 8-as aszú után fölocsúdva délután, fináléként pedig kötetlenül lehetett elmerülni, elvegyülni a (tavaly 17, idén) 14 pince tételei közt, átadva magunkat az új tételek okozta meglepetéseknek. Akik rendszeres látogatói a rendezvénynek, azok bizonyára észlelték, hogy a Reneszánszos csapat formálódik. Idén komoly hiányzó Szepsy István (talán nem először lépett ki az egyesületből) és a Royal Tokaji is, akinek az ügyvezetője tavaly még elnökként mutatkozott be ezen a rendezvényen. A borvidék javának egy része jelen volt, de leginkább azok között is jellemzően a nagyobb pincészetek.

Idén is eljött a várva-várt nap: bemutatkozott újdonsült boraival az idén 10 éves, új Chartával is büszkélkedő Tokaj Reneszánsz egyesület Budapesten a nagyközönség előtt. Sokszor elmondtam, hogy a Nyitány és eleve a Tokaj Reneszánsz tömörülési formája példaértékű lehet más borvidékeink számára (van tokaji borász, aki ebben egyet ért velem, van aki kevésbé). Nem egyszerű dolog eltalálni egy borvidéki egyesület tömörülésének megfelelő módját. Pláne Tokaj nagyon ingoványos és sikamlós ilyen tekintetben, ahol az egyre szükségszerűbbé váló eredetvédelem, borminőségi kontrasztok okán rengeteg a bizonytalanság, sőt nézetkülönbség. Mégis számomra mindig nagy öröm látni, ha az egy borvidéken, szükségszerűen egy hajóban, (közel) azonos minőség zászlaja alatt evickélő borászok szögre akasztják egy(pár) pillanatra saját céljaikat és időt, energiát (kisebb pincék féltett, limitált palackjaikat) nem kímélve összefognak, s együtt fogalmaznak meg üzeneteket.

A pénteki érkezést, friss tételek kóstolásával egybekötött pinceszemlét követően, másnap várt ránk a tulajdonképpeni „Ne csak írja...” munka dandárja: maga a metszés. Jó hangulatban telt a Csontos-dűlő friss levegőjén töltött idő, és azt hiszem, mindenki gazdagabb lett egy szakma-közeli élménnyel. S mindezt megsüvegelendő - ha már bor-őrült írástudók jöttek itt össze - Juditék izgalmas vakkóstolóval készültek, melyre vinni is lehetett féltve őrzött gyöngyszemeket; a megkötés mindössze annyi volt, hogy a bor tokaji legyen és 2007-es. Nem titok, szeretem ezt az extrém forró évjáratot, fontos szerepet is kapott tokaj-rajongásomban. Szárazban is, édesben is, sőt aszúkban is kiemelkedő esztendőnek mondható, dús és telt borokkal. Ha az alkohol nem szállt egekig, és a savak nem égtek el, akkor komoly minőség elérésére volt sansz, ám az érlelhetőség kérdését máig nehéz lenne megválaszolni. Februárban a 2005-ös és 2006-os Furmintok már sokat bizonyítottak; most a 7-eseken volt a sor, hogy a szigorú asztaltársaságot levegyék lábukról. Én egy száraz tétellel adóztam a közös tanulságok oltárán, s izgatottan vártam, mi sül ki az egészből. Vendégként hovatovább Demeter Zoltán, Dorogi István és Berecz Stéphanie csatlakozott borokkal a hónuk alatt (Berecz Zsolt pedig remek halászlével), izgalmas tanulságokat megfogalmazva a borok kortyolása közben.

Nem csak korrepetálás végett tűnt tanulságos programnak ez a kóstoló. Még a laikusok fejében is az a kép él, hogy egy aszút márpedig nem szabad frissen meginni, azt évekig tárolni kell. Nincs vége a bevezetőposzt kérdéseinek sorának: Milyen ízűek az évtizedekig érlelt új stílusú aszúk? Mennyit veszít vagy nyer ezzel a bor? Egyáltalán meddig tanácsos ezeket tartogatni? Kapom meg sokszor a kérdést vevőktől, akik gyermekeik születési évéből tennének el 18-20 évre friss aszúborokat. Bevallom, én sem igazán tudok erre válaszolni. Arról van képünk, hogy a régi eljárással készülő old-school (szupermarketes) aszúk milyenek lettek évek múltán... A citrusosabb, magasabb savú és cukortartalmú, alacsonyabb alkoholú és oxidáltságú modern aszúk viszont inkább fiatalon varázsolnak el minket (Lehet, hogy ebben piaci kényszerek is benne vannak? Vagy vajon tényleg nem szükséges huzamosabban érlelni hordóban, majd palackban egy aszút a forgalomba kerülés előtt? S vajon mennyire piacos egy friss 6 puttonyos aszú?). Fejlődésük lefutásáról kevés még a tényleges tapasztalatunk. Nagyon kíváncsi voltam, mivé lettek 18 év alatt, felnőtté válva e borok.

Hat aszúbort kóstoltunk most meg '93-ból. A leírások elején dőlt betűkkel szedve Alkonyi László bevezető gondolatait vettem kölcsön (kivételesen diktafonnal is készültem, mert sejteni lehetett, hogy sűrű információáradat fogad).

A Nyitányról szóló kis tudósítást ott hagytam abba, hogy igen kövér ívet sikerült körbe ölelni a 2007-es aszúk szenzációs sorával. Csillagzápor, 10 ponthoz közelítő élmények sora! Ezen ív legemlékezetesebb pontja számomra a Dobogó 6 puttonyosa volt; de valamennyi aszú erősítette bennem a sajátos, kimagasló, 5 csillagos évjárat világos képét! Csak ajánlani tudom tehát őket mindenkinek, némelyikük - a borászok szerint is - szép kilátásoknak néz elébe, melyeket akár évtizedekben mérhetnénk. Az elképesztő aszúk után hibátlan folytatás volt levezetésként a gasztronómiai kalandozás, egy igazi nemzetközi szaktekintély eszmefuttatásaival. - Ronn Wiegand neve bizonyára sokaknak csenghet ismerősen: master of wine és master sommelier egyszerre (s talán ő volt ebben az első a világon, én pl még általánosba sem jártam, amikor neki már megvolt mindkét cím). Nem minden nap találkozom én sem hasonló színvonalon kóstoló személyiségekkel. De talán még érdekesebb volt egyúttal, hogy nem egy tokaji borász, vagy magyar séf beszélt a sajtok és tokajiak párosításának titkairól, hanem betekintést nyerhettünk abba, hogy a szakma egyik csúcsa külföldről hogyan is értelmezi világhírű borainkat sajtok mellett. (Sokszor elhangzik ugyanis, hogy a tokaji borok, különösen a nagyon édesek, aszúk nehezen illeszthetők napjaink nyugat-európai gasztronómiai normájának megszokott ételei mellé.)

Tavaly újult meg nagyon szimpatikus, látványos módon a Tokaj Reneszánsz egyesület éves bemutatója, mely a jól hangzó „Nyitány” névre hallgat. Sokkal frissebb, fiatalosabb, színesebb lett az egész rendezvény arculata, amely szerintem kifejezetten felpezsdítette, új lendülettel fűszerezte az egyesület promóciós munkáját. Sok ilyen rendezvényre van szükség (Tokajnak különösen, de nem csak ennek a borvidéknek persze), s szerencsére egyre biztatóbbak a kezdeményezések más rendezvényeken is (VinCe, Budai Gourmet, vidéki fesztiválok stb), az érdeklődés is persze egyre nagyobb. Talán pozitív energiákat adhat hosszabb távon a külföldi szakemberek, MW-k idecsábítása is. Első alkalommal sikerült eljutnom a szakmai programokra, ahol 17 elhivatott, színvonalas hegyaljai borászat mutatta be borait, különös tekintettel a friss, 2007-es aszúkra!