Kicsit hamar elszaladt ez a hónap. Annyi volt az írnivaló (Tokaj tehet róla), hogy  a hóelejéről kicsit lecsúsztunk a Jóvétel sorozattal. De az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy így a 12. részre (egy év után) már sajnos nagyon rohamosan fogynak az eddig el nem sütött tételek. Próbálok a lehető legnagyobb gonddal figyelni, hogy mi az ami eddig még nem volt, de szót és helyet érdemel ebben a kényes borkategóriában. Sok bor került már be újabb évjáratokkal is, illetve vannak borászatok, melyek állandó résztvevői lettek a sorozatnak (a teljesség igénye nélkül: Royal Tokaji, Heimann Zoltán, Bussay László, nagyon dicséretes módon teszik ezt, hisz nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos a jó, 2000 körüli borok mezőnyét erősíteni idehaza).

A minap mi is hagytuk magunkat elcsábítani pár ígéretes olaszrizlingre, ahogy azt a hazai "borblogger társadalom" nagy része is megtette mostanában. Laci is, Marci is én is kóstoltunk egy időben (nem gyakori eset), úgyhogy most kicsit parallel tudtuk kifejteni/megvitatni, kinek milyen a jó Olaszrizling. Marci válogatott, a kóstolás végül nem vak volt, mert sokan voltunk. Összességében meggyőző mezőny volt. A jegyzetek töredékesek, de a lényeget megpróbáljuk átadni....

Javában február van. Kifelé megyünk a télből, közben érkeznek az újabb és újabb 2010-es borok is, és még több bor vált évjáratot, amit ki kell próbálni. Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).

Közel egy hete Keszthelyen jártunk a 100 Hungarikum Bormustrán, melynek egyik meghatározó célja Bakonyi Károly, méltán híres szőlőnemesítő emléke előtt való tisztelgés volt. Másik pedig, hogy eddig egyedülálló módon szakmai fórumot és bemutatkozási lehetőséget biztosítson magyar vagy magyarnak hitt fajtáknak.

Másik nevén Kádkongató. Régi írások szerint - a Monarchia kedvelt bora - a Budai Óvörös egyik "összetevője" volt a Kadarka mellett (1/3csóka, 2/3kadarka). Történt, hogy évekkel ezelőtt Szentesi József hatására Bussay László elhatározta, hogy akárhány kádat is kongat nála ez a fajta, telepít belőle egy keveset. Így is lett és bár kereskedelmi forgalomban ugyan nem kapható, de nagy ritkán mégis lehet vele találkozni. Nem gyakran kóstol az ember Csókaszőlőt, emiatt aztán nehéz is mihez hasonlítani. Sötét vörös, festő szín, illatában és ízében piros gyümölcsök köszönnek vissza, sorjában szeder, málna, feketeribizli. Viszonylag könnyen iható, nem túlságosan testes bor. Később még szívesen visszatérnék rá.

A pincében nálam olaszrizlingből van a legtöbb palack. Ugyanis a kedvenc fehér szőlőfajtám. Ez nem pusztán lokál-patriotizmus, egyszerűen tényleg szeretem. Azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül az országban… Rengeteg vád éri az olaszrizlinget, hogy sem nem olasz, sem nem rizling, ennek ellenére rendszeresen összekóstolják a rajnai rizlinggel, ami szerintem nem teljesen fair. Néhány hasonlóság ellenére, két különböző szőlőfajtáról van szó és finoman szólva is túlzás azt az eleganciát és kifinomultságot, azt a szikár, kristálytiszta és egyenes stílust elvárni az olaszrizlingtől, amire a legtöbb német rajnai rizling képes. Valószínűleg Franciaországból került hozzánk a fajta a 19. században, de tény hogy nálunk a legelterjedtebb a világon, olyannyira, hogy a legnagyobb területen ezt a fajtát művelik hazánkban. Arról pedig igazán nem tehet, hogy olaszrizling lett a neve…

Szeptember elején nyílt rá lehetőségem egy véletlen folytán, hogy részt vegyek életem első profi, vertikális bortesztjén. Nem is akárhol, az egyik piacvezető boros magazinnál nyílt a zsűrizésre lehetőségem. Nem vagyok én sem elkötelezett híve az ilyen borbírálatoknak, de kereskedőként tudom, hogy sokan választanak bort az ilyen témás vaktesztek alapján. Remélem, most senki nem várja tőlem azt, hogy megdöbbentő kulisszatitkokat leplezzek le, és a sokat vitatott magazinos tesztekről kiáltsak ki vérlázító igazságokat! Amúgy sem vagyok az a hatásvadász fajta, meg amúgy sem tisztségem nekem eldönteni, mi a hiteles és mi nem, legyen ez a szerkesztőség dolga. Én a magam részéről már önmagában azt is értékelem, hogy ezek a magazinok föladják a labdát a borászoknak, kereskedőknek, hogy akkor mutassanak valamit a hazánkban elérhető, lehető legszélesebb fölhozatalból, egy kellően széles merítésből...aztán lássuk, közösen vitassuk meg, ki mit tud villantani egy (vak)kóstolás során. Elvégre minden leírt, kimondott érdem KELL a magyar boroknak. Hogy a magazin mindezt hogy hozza le, az csakis rájuk tartozik továbbra is. Nem mondom, hogy minden ponton, de azért kijelenthetem, hogy ebben a tesztben sikerült a végső sorrenddel összeegyeztethető értékelést leszűrnöm nekem is a borsorból. És én csakis ezügyben voltam ott. Sokat tanultam a teszt során, maximálisan gáláns volt a vendéglátás is, köszönet érte a szerkesztőségnek!

Az augusztus (még a fizuosztás előtt) is megfizethető és finom borokkal indul. Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly (4-5 ezer Ft-os) Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy kb. egész hónapra elegendő 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).

"Egy értékelési rendszer biztos alapjainak egyik legfőbb feltétele a folytonosság."
[A legjobbra értékelt borok (s leírásuk) most egy helyről elérhetőek.]

Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly (4-5 ezer Ft-os) Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy kb. egész hónapra elegendő 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).