Neutrális, fehér virágos, olajos magos chardonnay-jelleg, kis citromfűvel, vegetális díszekkel, vonzónak nem lehet mondani. Ízben kerek, kesernyés, de minerális is. Sok hordó, krémes utóíz, de mégis tömör hegyaljai szövete van a bornak, markáns sós teroirjegyek kíséretével.  

Elsőre intenzív, szinte szúrós vegetális jegyek, aztán markáns érlelési jegyek, olajos magok (tökmag, napraforgó), amolyan chardonnay-s kimértség, kevés naspolyás gyümölccsel. A furmint azon arcéle, amit bizony szoknia kell az ember orrának. Ízben krémes, széles, ismét olajos magos jegyek. Komoly test, kis cser, kesernye, majd szárító utóíz. S bár hosszú maga az íz, mégis kissé kusza az összkép, amibe nem szerettem bele (érzésem szerint a nehéz év jellegét is magán viseli). Nagy kérdés, mivé fejlődik a palackban...

Egy világfajta, mely okkal lehet kedvencünk, de akár olyan fajta is, amit sokan messzire elkerülünk. A Chardonnay vélhetően inkább szőlősz-borász oldalról szolgált rá a világsikerre, hisz tényleg nagyon adaptív, jól teljesít mindenféle klímán, termőhelyen, nagy biztonsággal termeszthető szinte a világ bármely borvidékén (itthon is) és a gasztronómiában is mindig megvolt a fontos szerepe. Ideális sokféle borkategróiához: magas minőségű pezsgőtől, a laza reduktívakon át a grand cru palackba zárásáig. Fogyasztói oldalról közben pedig évek óta az egyik leginkább mellőzött fajta; kivéve érthető módon Burgundiában, s önmagában ezutóbbi jelenség is oly sok mindent megmagyaráz nem csak a Chardonnay-anomáliák körül.... Egyrészt megvilágítja a középszerűségbe süppedés veszélyét és okait a világ chardonnay-inak minimum 80 %-a esetében, másfelől az eredetiség, a történelmiség és a termőhelyiség fontosságát a burgundi chardonnay örökérvényű kultuszát is megérthetjük egy hasonló, vegyes sort kóstolva. Egy fajta, mely képes volt műfajában a legnagyobb presztízsre és a legnagyobb középszerre is. A Borkoliban nem rég a világból számos szép példát megkóstolhattam. A végkövetkeztetések előtt jöjjenek előbb a jegyzetek.

Az októberi TokajMagic alkalmával sikerült igazán rendhagyó tematikára sort keríteni. Bár a vénasszonyok nyara szépen kitart és a hűvös esték még szelídek ilyenkor, úgy éreztem ideje lenne összeszedegetni Hegyalja mai vöröseit egy csokorba s megkóstolni veletek. Azt én magam sem hittem volna, hogy borász körökben ennyire híre megy az eseménynek, és miközben szépen gyűltek az érdeklődők, vele párhuzamosan kerestek meg a borászok is, hogy "nekünk is lenne egy cabernet..." meg "küldenék a sorba én is egy pinot-t". Így végül a megszokottnál jóval nagyobb tételszámmal, de egy nagyon szép sort sikerült összerakni. A hajtás után rövid történelmi áttekintés után a műfajról jönnek a kóstolójegyzetek.

Amikor a Tokaj környéki dűlőkről beszélgetünk, egy ember neve szinte biztos, hogy sokaknak eszébe jut. Alkonyi Lászlóé, aki a hegyaljai dűlők tán legnagyobb ma élő ismerője (legalábbis ezt gondoltam mostanáig, de már nem vagyok benne biztos…). Immár tudjuk róla azt is, hogy sajnos a dűlők kutatásával (ami bizony komoly levéltári búvárkodással jár) felhagyott, és saját tállyai birtokának ügyei kötik le mindennapjait. A tokaji dűlők klasszifikációjának feltámasztásában az általa alapított HetedHéthatár Egyesület tett utoljára érdemi lépéseket, melynek eredménye egy 2012-ben Bél Mátyás nyomán kiadott klasszifikációs térkép lett. Az egyesület azóta csendes. (Ahogy a dűlőbesorolás fontos és sürgető kérdései is kallódnak kissé.) Tagja volt viszont ennek a tenniakaró közösségnek egy Hegyalja iránt igen elkötelezett történész, Nagy Kornél, aki azóta is szüntelen kutat a levéltári anyagok közt, hogy kiderítse, melyik birtok, melyik dűlőjének milyen messzire vezethető vissza a törénelme. Nem olyan régen a mádi Royal Tokaji Pincétől kapott hasonló megbízást, melyből egy szép kis kiadvány is született mostanra, Dűlők Legendája címmel.

Nagyon izgalmas dramaturgia szerint indították a szervezők a tizedik, jubileumi Tokaji Ősz eseménysorozatát, megadva annak alaphangját. A rendezvény nulladik estéje olyan kóstolóval kezdődött, ami a Tokaj-Hegyalját mélyebben ismerők számára igazi történelmi momentumnak is mondható. Megnyitó előtti este… - Hol máshol is történhetne ez méltóbb helyen, mint az egész dűlő-sokszínűségi história kiindulópontját jelentő Mádon, ahol a 2000-es évek elején az első igazán zajos száraz dűlőszelekciók megszülettek Hegyalján, megnyitva egy új korszakot a borvidéken.

E látogatás még az ősz folyamán történt. Kallódtak egy mappában a jegyzetek egy kicsit. A Szent Tamás Kft és a körülötte szerveződött cégcsoport 2009-es debütálása óta gyakorlatilag folyamatosan óriási fákba vágta a fejszéjét. Néhány az eddig megvalósult bővítmények közül, melyek szintén a történet részét képezik így együtt: Első Mádi Borház, ahol a feldolgozó is van; Gusteau Élményműhely, étterem, ahol a borvidék talán legizgalmasabb gasztronómiai zarándokhelye kezdi szárnyait bontogatni pár éve; Hegyközi Manufaktúra, melynek környékbeli alapanyagokból készülő delikát termékeit az egész országban maga a cég terjeszti a viszonteladók felé a borokkal együtt. Valamennyi termék arculatáért Ipacs Géza a felelős. Az ő jóvoltából a tavalyi évvel megvalósuló száraz tokaji palackkal együtt megszületett a MÁD elnevezésű bor is, mely tulajdonképpen egy önálló márkanév lenne. Ahogy neve is mutatja az elérhető árú települési száraz bor megalkotása lenne vele a cél, mely értelemszerűen egy szélesebb közönséget szólítana meg (borbárak, éttermek, vinotékák), s februárban előre lekötött, mádi gazdák szőlőjéből készül, elég magas palackszámban. (A nemzetközi előrelépéshez valahogy így kellene a rendszerváltás óta működnie minden komolyabb tokaji kereskedőháznak, ha már Hegyalja a világ legjobb édes boros borvidéke....) Aki a borokat készíti Balassa István mellett, nem más, mint ifjabb Szepsy István, aki mindeközben a családi birtokon is helyt kell, hogy álljon.

Novemberre nagy dobással készült a Bortársaság a hazai Tokaj-rajongóknak és persze ugyanúgy minden borkedvelőnek. Igen tetszetős, önálló kiadványt szenteltek a 2011-es remek évjárat száraz borainak, melyet a megszokott Oremus Mandolás, Homonna birtokbor, Sauska cuvée 113 és Szepsy István még szélesebb dűlőportfóliója mellett olyan limitált tételek is színesítenek, mint a Kikelet Pince Lónyai Hárslevelűje, a Gizella és a Balassa Pince teljes száraz szortimentje, a Tokaj Nobilis Susogó és Barakonyi Furmintja, illetve 13 esztendő után Demeter Zoltán borai is föltűntek a Bortársaság polcain (méghozzá a teljes dűlős sor)!

Az utolsó pillanatban kaptam csak meg a meghívót a Sauska-Tokaj bemutatójára, de a lényeg, hogy még időben értesültem, és ott tudtam lenni az Esszencia Főzőiskolában. Tanulságos programnak ígérkezett. Az eddigi tapasztalatokról annyit, hogy egyfelől a helyszín és a szervezés már a tavalyi, Sauska Korai bemutatón is bevált (a borokról nem is beszélve), másrészt pedig már egy-két éve a Sauska-Tokaj néven forgalomba kerülő borok közül is kóstolhattunk egy s mást…amik legalább annyira meggyőzőek voltak (számomra), mint villányi boraik. Pedig (ugyan nem nagy zaj kíséretében, de) kapnak ők hideget is meleget is (mindkét borvidéken, de főleg Tokajban). Árvay Jánossal közösen komoly alapokat fektettek le. - Nem titkolt szándék volt a világfajták bevonása, ami természetesen egyből „Na de kérem….?!” – típusú reakciókat váltott ki a FurmintHárs-fetisiszták táborából… Igaz én is az vagyok, de kóstolván a 113-as cuvéet (barrik Chardonnay-val és Sauvignonnal a Furmint és a Hárslevelű mellett) nekem nem kétséges, hogy a világfajták (legalábbis ebben a leosztásban) nem írták fölül a termőhelyet, sőt ha úgy tetszik emelték a Tokaji Furmint nagyságát. Akkor nincs rá szükség? - Lehet, de amíg a pince az imént említett módon arra használja a nem őshonos fajtákat, hogy szekundáljanak a helyiek szépségének, emellett a címkén zempléni tájbor megjelölés szerepel (vagyis semmilyen fenyegetést nem hordoz az ilyen bor) addig talán nem kell az ilyesmin hosszasan merengeni, ki-ki eldöntheti maga, hogy ízlik neki a bor vagy sem. Más kérdés viszont, hogy a most kóstolt tételek éles kanyarokat hoztak a tokaji szortimentben, - kicsit a villányiak mintáját követik, sőt a közös filozófiát hivatottak egyesíteni. Ezentúl ne a tokaji pecsétes logóval keressük őket a polcokon, hanem a Villányból megszokott körrel középen, mintegy még inkább összefonva egy kerek egésszé az egész Sauska-szortimentet... Komoly és radikális elhatározások ezek.

A Nyitányról szóló kis tudósítást ott hagytam abba, hogy igen kövér ívet sikerült körbe ölelni a 2007-es aszúk szenzációs sorával. Csillagzápor, 10 ponthoz közelítő élmények sora! Ezen ív legemlékezetesebb pontja számomra a Dobogó 6 puttonyosa volt; de valamennyi aszú erősítette bennem a sajátos, kimagasló, 5 csillagos évjárat világos képét! Csak ajánlani tudom tehát őket mindenkinek, némelyikük - a borászok szerint is - szép kilátásoknak néz elébe, melyeket akár évtizedekben mérhetnénk. Az elképesztő aszúk után hibátlan folytatás volt levezetésként a gasztronómiai kalandozás, egy igazi nemzetközi szaktekintély eszmefuttatásaival. - Ronn Wiegand neve bizonyára sokaknak csenghet ismerősen: master of wine és master sommelier egyszerre (s talán ő volt ebben az első a világon, én pl még általánosba sem jártam, amikor neki már megvolt mindkét cím). Nem minden nap találkozom én sem hasonló színvonalon kóstoló személyiségekkel. De talán még érdekesebb volt egyúttal, hogy nem egy tokaji borász, vagy magyar séf beszélt a sajtok és tokajiak párosításának titkairól, hanem betekintést nyerhettünk abba, hogy a szakma egyik csúcsa külföldről hogyan is értelmezi világhírű borainkat sajtok mellett. (Sokszor elhangzik ugyanis, hogy a tokaji borok, különösen a nagyon édesek, aszúk nehezen illeszthetők napjaink nyugat-európai gasztronómiai normájának megszokott ételei mellé.)