Szenteste alkalmából egy igazi egyéniséget szerettem volna választani, ezúttal pedig a csavar kedvéért most nem is Tokajból: egyszer van karácsony az évben...kedvezve most a régi olvasóinknak, akik nem csak Tokaj miatt látogatnak el ide már 10 éve. Figula Mihály ráérzett valamire az Olaszrizlingben, amire csak nagyon kevesen tudtak: képes valóban Nagy Terroirbort készíteni a fajtából (s nem csak prédikál róla). - Citromfű, barack, sárgadinnye, késői szüretes jegyek, szénás, hordós, barackos díszekkel. Friss savval indul a korty, szélesség, vastagság, nagy test, húsos, gazdag bor, marcipánosan fajtajelleges kesernyés lecsengéssel. Felejthetetlen. Legalább ilyen borokokat kívánok mindenkinek így az évvégi koccintásokhoz!

Olajos, mélyebb illat, lisztesség, komoly bor benyomását kelti egyértelműen. Nagy test, súlyos és kissé alkoholos lustaság is van benne. Olaszrizlinges mandulássága szépen jön az íz végén.

Gyufafüst, fa, szotyi. Vajasság, krémesség jellemzi, de az előző évjáratnál szofisztikáltabb köntösben. Az alkohol kissé hevíti, mellette tökmagos, olajos magos ízek, viszonylag egyszerű, egyszólamú, laza szövésű hordós chardonnay.

Nem mondhatjuk, hogy tobzódnak benne az illatos fajtajegyek. - Karalábé, reszelt, káposzta, ráadásul ez mind lassan tisztul ki. Ízre is meglepően tompa, lusta, kesernyébe torkollik. Rövidke, kissé erőtlen.

Régi kedvenc. Tisztább illat, sok rózsa, frissességnek viszont kora ellenére híján van. Kellő tartású, teltségű korty, kedves, behízelgő zamat, muskotályos közérthetőség ebben az évjáratban is.

Illatos, virágos illat. Könnyed, zamatos, rengeteg friss gyümölcsöt mutató korty. Kis maradékcukor teszi még bájosabbá, csajosabbá, frissítő savak jólesővé. Üde balatoni bor, a megszokott könnyedséggel.

A néhai idősebb Figula Mihálynak elévülhetetlen érdemei vannak a Füred-Csopaki borok minőségi fejlesztése terén. Fehérborai nagyon széles körben kedveltté váltak és sokakat győzött meg arról, hogy a Balaton északi partjain az ország egyik legjobban iható fehárbora készül. Részemről a nagy rácsodálkozások komolyabb magaslatok felé továbbra is váratnak magukra a régióból, de az nem baj, ha vannak dolgok, amikhez az ember apró lépésekkel közeledik. Az alábbi borokat úgy kóstoltam, hogy fogalmam sem volt, hogy milyen termelő, milyen régió borairól van szó:

Virágos, mandulás, krétás illat. Friss, zamatos, feszes és elegáns korty. Sós, minerális jegyek, halkan, diszkréten. Kellemesen élénk bor. Fajtajelleges ívek, búcsúzásképp citrusos savak. Nem mondom, hogy mindenütt tökéletesen ki van töltve a korty, néhol még üresnek is mutatkozik, de a kiszámítható dolgokban ez a bor nekem nem okoz csalódást.

Obligát Sauvignonosság orrban: csalán, bodza, grapefruit, tisztán, kedvesen, jólesően. Ízben friss savak, csupa ropogós citrus. De nem hegyes, mindeközben mégis meglepően széles bor. Gazdag zamatú kortyközéppel és egész hosszú lecsengéssel büszkélkedhet. Meglepően telt korty, szépen megérintve a hamisítatlan balatoni könnyedséggel és a csalhatatlan fajtajelleggel, üdeséggel. Észre sem vesszük, olyan nagyszerűen csúszik. Nem rossz vétel!

Elfogulatlanul mondhatjuk, hogy az Olaszrizling a legtöbb magyar borkedvelő szíve csücske. De legalábbis minimum az egyik, melyre büszke, melyet megvéd bárkivel és bármivel szemben, hisz gyakorlatilag csak a mienk, de legalábbis hungarikumként tekintünk rá. Véleményem szerint nincs ez másképp borászaink szerint sem: sokoldalú fajta, mely a hazai körülményekhez edződött, azaz megbízható, emellett a termőhely erényeit is képes megvillantani. De beszélünk-e róla eleget? Foglalkozunk-e a fajta jó hírének kibontakoztatásával eleget? Kap-e akkora figyelmet, mint mondjuk a Furmint (mert az nyilván nem lehet kérdés, hogy szeretjük-e annyira, mint a Furmintot)? Hol tart ma a magyar Olasz?