Nem olyan régen leírtam, milyen támpontokat tartok én fontosnak a borokkal ismerkedők számára. A szakma további tiszta és szép oldalait szeretném alább fölvonultatni, hogy látni lehessen, a mai anyagias, kádervilágban is vannak még pár perces, áhítattal teli oázisok, melyek vezetnek valami felé, s ilyenkor tényleg úgy gondolom - „Volt értelme ezt a pályát választani, nem hiába szenvedtem el annyi értelmetlen helyzetet, annyi édes Merlot-t kereső vásárlót...”. Szeretek borokat ajánlani, szeretek borokról mesélni az embereknek. És ha valaki netán kíváncsi, hogy miért...? Kedvenc kihívásaim:

Najó, ez most már kezd kóros lenni. Lassan minden poszt tokajról és a Királyudvarról szól. Ígérem, ezen hamarosan változtatunk, de ha már megtiszteltek e nagyszerű lehetőséggel, s részt vehettem a Terroir Club és a Királyudvar felejthetetlennek ígérkező közös bemutatóján, akkor miért ne írnék róla... Pláne, ha olyan meglepetések is terítékre kerültek, mint a Lapis aszú 2003-ból és 2006-ból. Az ambiciózusan szerény külföldi befektető, Anthony Hwang volt jelen, s osztotta meg velünk gondolatait. Sok érdekeset mesélt az egyik legnívósabb, legnagyobb reményű tokaji pince titkairól.

Az aszúborok tradicionálisabb, könnyebben befogadható képviselője. Nem annyira túláradóan gyümölcsös és összetett, de megbízhatóan megjeleníti az elvárt aszús jegyeket. Illata mazsolás, diós, nagyon szép, érett. Ízben kissé a muskotályosság az, ami a bor profilját uralja, melyet a zamatok mellett, a fajtára jellemző kissé kesernyés lezárás is tanusít a korty végén. Összeségében szépek az arányok, jó az összhang is a cukor és a savak részéről. Ár-érték arányban egy kiegyensúlyozott aszúborról van szó.

A Terroir Club honlapján már jó előre beharangozták az olyan rajongónak, mint amilyen én vagyok: március 4, Demeter Zoltán 2008-as dűlős borinak kóstolója a Festetics Palotában. Valósággal a kezemet tördelve vártam, mit alkotott „Az egyik tokaji mester” 2008 ellentmondásos évében. Ha létezik hazánkban nagy hatású borászegyéniség, vezéralak, akire föl lehet nézni, akire oda kell figyelni, akkor Demeter Zoltán az.

Mámorító zamatok, sok-sok kedves, nyári gyümölcs, főleg sárga húsúak, és főleg őszi barack árad szét az ember szájüregében, majd torkában, kiváló ízérzetet hagyva maga után. Nem sok a fa, nem ragacsos, nem mancsos, tökéletesen csúszik.

Régi jegyzet, első Szepsy-kóstolóm, ahol egyértelműen új dimenziók nyíltak meg bennem anno a Tokaj száraz és édes oldaláról egyaránt. Volt szerencsém tehát az öreg Szepsy-mester mellett megkóstolni ezt az aszút, melyet a sorsnak hála aztán még két alkalommal is visszakóstolhattam érettebb korában is. Ám ekkor még csupán hordóminta volt, közvetlenül palackozás előtt (2009 elején). Életreszóló élményt jelentett ez nekem akkor. Aszú, ahogy a fogyasztó nem élvezheti. Fiatal, az érlelése még nem zárult le, amikor kóstoltam. 2003 után a következő Szepsy aszú a 2005-ös évből készült el. Káprázatos szín. Maga a gyümölcshús íze és illata, mindent átható aromatikája. "Mintha sárga húsú őszibarackba harapna az ember" - alapvetően ennyit tudtam leírni róla akkoriban, de máig meghatározó borélményt érzékeltek bennem a műszerek. Elképesztően sűrű, és tartalmas ízek, zamatok. Határtalan komplexitás, melynek a fokát addig egyáltalán nem ismertem. (9+)

A hideg miatt levegő után kapkodva teljesen átfázva érkeztem meg a Bortársaság Lánchíd-utcai üzletébe egy ködös tél-eleji reggelen. Nagyon vártam ezt a napot, ezt a kóstolót, így nem volt nehéz korán kelni, a fűtetlen vonaton ábrándozva bedöcögni Budapestre és átgyalogolni a benzingőzös alagúton.