2010 április 20-án egy nagyszerű rendezvényre kaptunk meghívást egy hajdani kollégámtól. Négy, számunkra is igen kedves hazai borásszal kóstolhattunk meg pár kiszemelt tételt. Nagyon ígéretesnek tűnt az este, melyre Lacival ketten jutottunk el. És akiknek kedves személye és kiváló borai erről gondoskodtak: Kolonics Károly (Somló), Bárdos Sarolta (Bodrogkeresztúr), Lenkey Géza (Mád), és a Pastor Pincétől Juhász Tibor (Szekszárd). Részletek -->

Minden sommelier álma a desszertbor+desszert duó, mely végeredményben az ízek határtalan orgiáját képes kihozni mindkét oldalon. Ahogy mindig, ezúttal is azt tudom ajánlani, tapogassa ki mindenki a maga személyes „gejlérzetének” határait, mert az alábbiakban talán csakis a legédesebb szájúak találják meg az igazi nirvanát. Ugyebár alapszabály, hogy gyümölcsös desszertekhez az édesborok kiválóan passzolnak, de sose legyen édesebb a desszert a bornál. Az én tapasztalatom az, minél gyümölcsösebb (azaz minél könnyebb) a desszert, annál jobban iható mellé a késői szüretelésű borcsoda. (Könnyebbség persze, ha a bor sem túl édes, és van benne kellő mennyiségű, üdítő sav is.) Éppen ezért kezdőknek javaslom, próbálkozzanak eleinte minél magasabb gyümölcsarányú desszertek mellé a borokkal...nehogy az Eszterházy torta mellett ott pusztuljon a poharakban (s idővel talán az üvegben is) a komoly 6 puttonyos.

Ezúttal partnerként, hivatalos úton nyílt alkalmam eljutni erre a nagy szabású, és még nagyobb merítésű bemutatóra, ahol a hazai borkereskedések borkereskedése, a Bortársaság próbálta meg összehozni a szakmabelieket, nagyker-partnereket a szortimenttel egy kimondottan színvonalas, fél napos rendezvény keretein belül (külön buszokkal vitték a népet belvárosból, számos borász jelen volt stb, úgyhogy összességében le a kalappal, egyedülálló kezdeményezés). A továbbiakban nem szeretnék ennél szárazabban és személytelenebben fogalmazni az eseményről. Örültem a meghívásnak, tényleg rengeteg olyan tételt vizsgálhattam meg itt, melyet amúgy nem tudnék (gyakorlatilag minden komolyabb borászat jelen volt). Beszéljen helyettem a kiszemelt 44 bor.

Bárdos Sarolta a mai magyar borivó fejében az egyik legsűrűbben csengő női borász neve. Talán Luka Enikő vagy Turcsek Orsolya kerülhetne még mellé, esetleg a szintén tokaji Berecz Stephanie (de inkább nem is bonyolódnék bele, biztos sokakat kihagynék, ha mindenkit föl kéne sorolnom). Számomra örömteli változatosságot jelent, hogy nem csak férfiak alkotják a hazai borászok mezőnyét...annál is inkább, mivel nőtől pl rosszat még nem ittam (jelentsen ez bármit is). Érdekes/furcsa/nehéz lehet nőként egy borászközösség tagja lenni. (Vagy csak én gondolom azt, hogy ez hagyományosan egy kifejezetten férfias szakma?) Bár ezügyben egyiküket sem hallottam még panaszkodni, meg aztán ott van a segítőtárs, a támaszték, a férfi is, aki sokszor szintén borász, de például emlékeimben élénken él, amint a Művelt Alkoholista születésnapon, nyár végén Turcsek Orsolya és Bárdos Sarolta cinkos bizalmassággal ültek le egy asztalhoz egy amolyan hosszas, négyszemközti, női „borászcsevejre”. Tokaji kirándulásunk záróakkordjaként nagyon örültem, hogy el tudtunk jutni a Tokaj Nobilishez is!

Első nap tehát két nagyobb területű birtokhoz látogattunk el. Szepsy Istvántól a Fő tér másik oldalára kellett csak átsétálnunk (közben a azért a patinás Mádi Kúriában elfogyasztottunk némi finom, meleg ételt is). A ma több mint 100 hektáros Royal Tokaji nagyjából 1991-ben indult. Áts Károly komponálja a borokat, Hugh Johnson némileg háttérben mozgatja a szálakat, teszi hozzá a szükséges nemzetközi szemléletet, hogy a méltán híres, színvonalasan elkészített (zömmel dűlős aszú)borok eljuthassanak a megfelelő nyugati piacokra is. Áts Cuvée, birtokfurmint, illetve (részben vásárolt szőlőből) készülő birtokaszúk biztosítják az állandó mennyiséget a megfelelő piacok alsóbb polcainak maradéktalan kielégítéséhez, de ezúttal betekinthettünk készítésük részleteibe is.

Sokat töprengtem, morfondíroztam Tokajból hazafele a vonaton (a többiek már mind édeseket álmodtak a megkóstolt, finom boroktól mellettem), hogy miképp tudnám leghitelesebben/legáttekinthetőbben (nem is túl terjengősen, ahogy hajlamos vagyok) átadni, milyen élményekben volt részünk Hegyalján az első (boros) látogatásunk alkalmával. Nehéz. Én amúgy is napokig a hatása alatt vagyok olyan embereknek, akik mélységeiben, összekapcsolódva látják a világ dolgait/problémáit/örömeit/harcait. Szepsy István és Demeter Zoltán pedig ilyenek, hisz sok éve tanítja/edzi már őket a természet szeszélye, a szőlő kitartása, a föld mélysége, az emberek felszínessége. Adtam egy hetet magamnak, hogy teljes egészében lecsapódhassanak az ingerek. Meglátogattunk 4 pincét, akik a rendszerváltás után mind különböző módon próbálták a borvidék romjaira újra fölépíteni a jót, az igazit, a komolyat. Merőben másképp, máshova jutottak el ezalatt, a kiemelkedő színvonal azonban közös értékük. Már most látom, legjobb lesz, ha szét bontom a 4 helyszínt, és úgy próbálom visszafejteni az események láncolatát, hisz annyi mindent láttunk, kóstoltunk.

Az elmúlt év, s egyben a Táncoló Medve első Best Of...Top 12-es borválogatását összeállítani hálás és egyúttal nehéz kihívás. Próbál az ember igazságos lenni, objektíven nézni a – szerencsére - sok kiváló bort, próbálom én is a kedvenceimet (tokajiakat, száraz fehéreket) kicsit leépíteni egy ésszerű, limitált keretbe, hogy mellettük még más remek borászok is szerepelhessenek. Lássuk a medvét!

Kíváncsian vártam ezt a bort, mert a 2000-es évjárat hasonló év is volt, és az az Oremus 3 puttonyos bontotta le bennem anno a falat az édes borok felé (emlékszem, még anno Marci, egy jópár napja nyitva lévő, dugósgyanús palackot hozott el a boltból, melyet egy vevő hozott vissza...még soha addig nem éreztem borban olyan gyönyörű barackosságot, csodás édesség mellett olyan szép egyensúlyt). Színben halványabb borostyán. Ez illatban elég szolid, alig kivehető jegyek. A megszokott kajszibarack például egyáltalán nincs jelen, inkább a narancs(héj) a főszereplő, némi vaníliával. Ízben sem harsány, nem lehet magas a maradékcukra (szinte félédes), abszolút "borszerű", nem annyira aszús vagy végletesen desszertszerű. Savai, alkoholja, záró kesernyéje viszont elég határozott. Fiatal és könnyű édes bor, egy kissé halvány árnyalatokkal (pláne, ha az árát is hozzávesszük). Az Oremustól azt hiszem, nem ezt a 3 puttonyost fogom megjegyezni (a 2000-es, 2002-es talán kifejezőbb lett ebből a műfajból).

Ha igaz, akkor a honlap szerint a Nyúlászó-dűlő lenne a mérce a bor készítésekor (bármit is takarjon ez). Nem nagyon mély, közepes aranysárga színű. Illatban üdesége (fiatalsága?) tűnik ki, friss kajszival, mazsolával és sok mézzel. Számomra a furmint után inkább a hársas jegyek jelentkeznek kedvesen, virágporral, üde nektárossággal...szép. Elég telt aszú, az évjáratra jellemzően közepesen élénk, 178-as cukra már önmagában szép adat (majdnem 6 puttonyos). Határozott (10,7-es), de azért nem hivalkodó savak, egy arányos, könnyebre, közérthetőre hangolt aszúban. Az átlagosnál kicsit rövidebb (szinte késői szüretes érzet), de gyönyörű barack lekváros lecsengéssel ér véget. Kiváló vétel, s aki eddig nem hitt Tokajban vagy rossz élményei vannak aszúk terén, akkor egyszer kóstolja meg ezt az új iskolás 5 puttonyost. Simán elfogy egy egész üveg is egy este folyamán.

Nem telt még el fél év sem, mióta Demeter Zoltán legutóbb jelentkezett 2008-as boraival, s máris itt vannak az első 2009-esek. Meglepett, de ő mindig meglep minket valamivel (mondhatni, mást sem csinál). Kicsit a márciusi bemutató folytatása, második fölvonása volt a tegnapi este. Már tavasszal is tett utalást sok újdonságra: kizárólag tartályban nevelkedő dűlős furmint, egy titokzatos „nem tokaji” projekt, a készülő vörösbor (nyilván másik borvidékről), stb....hát most eleget tett ígéreteinek, s elhozta őket egy újabb kóstolóra. Szárazak, édesek, csupa sajátos bor, rengeteg tíz pont környéki, felejthetetlen tapasztalat, melyek közül talán a külön-külön is teljesen egyedi dimenziót jelentő 3 főbort vártam leginkább. Aki mindkét rendezvényen részt vett, annak bizonyára teljesen összeállt már a kép a nagyszerű borász filozófiáját, ars poetica-ját illetően. Aki nem volt ilyen szerencsés, azoknak íme egy kis ízelítő. Aki pedig (joggal) úgy érzi, nem elég ennyi, vagy esetleg nem kóstolt még személyesen Demeter Zoltánnal, javaslom, mindenképp pótolja a hiányosságokat! (Vajon én már csak tokaji borra fogok 10 pontot adni...?)