Megjelenésre minden Tamás bor káprázatos, intenzív vizuális élményt jelent Ez is tükrös felszínű, aranyló árnyalattal büszkélkedhet. Illatra a legtisztább rizling: benne mandula, rezeda, krémesség, ásványok. Ízre tömör, vastag, szinte harapható. A fahordó aromái mellett a fajtajelleget nem lehet véka alá rejteni: keserűmandula, balatoniság, kellemes savérzet, végtelen, húsos zamatosság....minden benne van e borban, ami egy jó fehérborhoz kell.

Friss, kissé szúrós illattal nyit, kenyérbélhez hasonló érzettel. Egész világosan, áttetszően csillog a pohárban. A félszáraz jelleg szépen belesimul a tompa savakba, és a markáns alkohol-tartalomba, érettszőlős, gyümölcsös utóízt adva a bornak.

A Terroir Club honlapján már jó előre beharangozták az olyan rajongónak, mint amilyen én vagyok: március 4, Demeter Zoltán 2008-as dűlős borinak kóstolója a Festetics Palotában. Valósággal a kezemet tördelve vártam, mit alkotott „Az egyik tokaji mester” 2008 ellentmondásos évében. Ha létezik hazánkban nagy hatású borászegyéniség, vezéralak, akire föl lehet nézni, akire oda kell figyelni, akkor Demeter Zoltán az.

Penetráns (nem tudom máshogy megfogalmazni az eleinte kissé kellemetlen, de mégsem büdös, animális-ásványos illatvilágot, mely oly jellemző egyes boraira) mineralitás, enyhe sonkásság. Igazi belövőbor, igazi somlói.

Furmint, hárslevelű...igazi hungarikumok. Ma már többnyire csak az utóbbi évtizedekben nemesített klónjaikat termesztik. Pontusi-balcanica fajtakör, amiből egyenesen következik, hogy fagyérzékenyek, késői érésűek, és kedvező évjáratokban képesek a borkészítés egyik legvagányabb trükkjére, az aszúsodásra. Ám, ha kicsit félretesszük nagy hírű aszúinkat, desszertborainkat, most már ott vannak a nagy tokaji szárazak is. Jó cukorgyűjtő képességüknek, sajátos illatuknak (hárslevelű) és markáns savösszetételüknek (furmint) hála, magas alkoholtartalmú, egyedi, férfias karakterű szárazborokat köszönhetünk nekik. Egyúttal kiválóan alkalmasak a borvidék s annak dűlöinek, mineralitásának megszólaltatására, méghozzá nem alsó hangon.
Ezek az alaptulajdonságok avatják őket utánozhatatlan borokká. Nem véletlen tehát, hogy a legnevesebb tokaji nagyágyúk „A száraz fehérbor” sziluettjét vélték fölfedezni bennük az utóbbi néhány mozgalmas év során. Büszkeségre, sőt nemzetközi kiugrási lehetőségre nyújthatnak alapokat, hisz ha vannak sajátosan eredeti boraink, melyekre igazán büszkék lehetünk, hát a tokajiak azok. Egy szép folyamat elején/közepén járunk még tehát.

A hollóvári kalandozás után, Somló másik, kicsit könnyedebb arcát jól leképező pincével folytatnám a borvidék ízlelgetését. Ellentétben Takács Lajossal, Kolonics Károly jóval alacsonyabb részen, egész a bazaltkúp szoknyáján tevékenykedik. Végtelenül kedves borai időtállóak, behízelgően illatosak, sósak, barátkozósak és nagyon jól esik őket inni.

Bevallom, teljesen el voltam ragadtatva, mikor megtudtam, hogy Kató András kollégámtól (Terroir Club) Takács Lajos kóstoltatására kaptam meghívást, aki Somlón egész magasan, a hollók lakta bazaltformációk lábánál vetette meg lábát, alig 10 éve (ám ez a néhány esztendő elég is volt neki ahhoz, hogy A hegy legjobbjai közé vésse be nevét szenzációs boraival). Két részben kívánnék foglalkozni Somlóval, két merőben eltérő borászati stíluson át. Az első köztük tehát a Hollóvár lesz. Izgalmasan gejl illatú, túlcsordulóan minerális, feszes savszerkezetű, tökös, sűrű anyagot vártam e pincétől. Lássuk végül mi igazolódott be mindebből!

Borokkal foglalkozni többek közt azért is nagyon izgalmas szakma, mert az ember eleinte a borokon keresztül próbálja kiismerni a borászt, majd a szerencsés kóstolás közepette alkalom nyílhat a borászon keresztül megismerni a borait. Hazánk igen sok és sokféle borászegyéniséggel büszkélkedhet, melyek története általában számos hasonlóság (a természet és a környezet tisztelete, a terroirhoz való kötődés, valamiféle tökéletesség keresése) mellett rengeteg sajátosságot is mutatnak. Van aki még a korábbi rendszerben szerzett pozíciói vagy büszkeségre kevésébé okot adó „borászati” tevékenységének köszönheti mai sikereit; van akinek fölmenői évszázadokkal ezelőtt is borkészítéssel foglalkoztak; volt, akinek elege lett a főváros csitíthatatlan zajából, és leköltözött hegyaljára, hogy a szőlők közt keresse a válaszokat; olyan is akad, aki a nagyok mellett tanult itthon és külföldön, majd szép lassan önállósodott; és ott van Ráspi József, aki amellett, hogy az egyik legmélyebb tiszteletnek örvendő hazai étteremvezető, egyik nap elhatározta, hogy sajátos hozzállását az élethez, a gasztronómiához mint hivatásához, a borkészítésben is kamatoztathja.

A hideg miatt levegő után kapkodva teljesen átfázva érkeztem meg a Bortársaság Lánchíd-utcai üzletébe egy ködös tél-eleji reggelen. Nagyon vártam ezt a napot, ezt a kóstolót, így nem volt nehéz korán kelni, a fűtetlen vonaton ábrándozva bedöcögni Budapestre és átgyalogolni a benzingőzös alagúton.