Viszonylag új zalai név a porondon (ami önmagában is örvendetes tény az olyan Bussay-rajongóknak, mint én). Opálos szín. Barackos illat, orvosságos, fura jegyekkel. Magas, szárító sav, barackmagos, kusza íz. Sok fehér húsú gyümölcs, egyébként vannak szerethető erényei is a felszín alatt. Friss tétel, némileg fiatal még.
Első találkozásom a pincével és Zalából való kabarral is. Hordóvanília, kókusz jellemzi illatát. Az elején húsos korty, szép test, krémes textúra, de kissé üres, vizes a vége, melyben lehetne több tartalom, lendület; nagyon gyorsan ér véget (bevallom, sok újabb nemesítésű fajtánál szoktam hasonlót érezni)!
Virágos, púderes illat, erőteljes hordóhatással. Ízben krémes, nehézkes, enyhe whisky-laktonos jegyekkel (ami bevallom, lehetne kevesebb és integráltabb is), cseres végszó, mindez kevés eleganciával.
Ha nincs Bussay László, talán soha nem kezdek el borokról írni. Ilyen hatású személy persze volt még egy pár. De akik vagy 10 éve olvassák ezeket a hasábokat, azok páran talán még emlékezhetnek, hogy a Táncoló derekhegy.hu néven egy Bussay fanpage-ként indult, ahol két-három lelkes amatőr vagy zalai kötődésű borkedvelő egyetemista elkezdett Bussay borokról írkálni. Aztán 2009 végén feldobtam, hogy írjunk Bussayn kívül másról is, új helyen. Maradt itt a fejlécben egy csomó örökérvényű idézet Bussaytól, megmaradt a borainak és Zalának a szeretete. Aztán 2014-ben hirtelen itthagyott minket...
Az Olaszrizling. A mi Olaszrizlingünk. Büszkék vagyunk rá. Gyakorlatilag csak a miénk, sőt nálunk valamiért az ősök akkora fantáziát láttak benne, hogy máig legnagyobb területen termesztett fehér szőlőfajtánk. Mi újat lehet még elmondani a rizlingről? (Sajnálom, és tudom, hogy a hatlövetű megmondóemberek kedvenc vesszőparipája a „rizling=rajnai, olaszrizling=olaszrizling” - tézis; de ahol mi szüretelünk szőlőt, ott egy rizling van, az olasz, úgyhogy legalábbis erre az októberi posztra én rövidíteni fogok.)
Lisztes, egészen csirízes, poros illat, mellette élénk gyümölcsök díszítik savanyúcukorkás hangulatban. Ízre krémes, vastag, testes olasz, kissé az alkohol hevíti, nehézkessé teszi.
Bussay László régi favoritunk. Olyannyira, hogy konkrétan blogunk elindulásában több korábbi borának is szerepe volt. A 2007-es és 2008-as borok közt volt pár klasszis, melyeknek anno a borblogok köreiben is komoly visszhangja volt. Azóta mintha kicsit alábbhagytak volna ezek a visszhangok. Kár. Persze nem tagadom: én is sokat változhattam azóta. Emlékszem, 2009-ből a rajnai, még inkább a tramini volt az, ami Zalából talán utoljára tetszett. A 2010-esek sokkal gyorsabban értek a korábbi évek borainál, különösen a Tramini (talán a rajnairól őrzök szebb emlékeket). Most adott egy újabb ígéretesre sikerült évjárat. Lássuk, hogy formálódnak a 2011-es palackos tételek Csörnyeföldről:
Bussaynál a Tramini soha nem játék. Megismerhettünk a zalai borásztól korábbi évjáratokkal számos szép példát szárazban és nem szárazban egyaránt. Aranyba hajló citromszín. Megnyerő, krémes-vaníliás, fehér rózsás, licsis illat, melybe vegyül egy egész halvány, zöld növényi szár is. A tercier jegyeknek ugyancsak komoly szerepeket osztottak. Ízben is megjelenik némi zöldesség. Lágy, kedves, sima felszínű. Néha meg csalóka, hogy az alkoholra csupán 12-est ír, holott kettővel minimum többnek tippelném kóstoláskor. A fajtához képest tekintélyes test, megfakult kesernye, végül fűtő szeszességet hagy maga után. Fűszeres ízek is akadnak. Száraz érzet, de savai is kissé lusták. Az alkotók egysége messze nem tökéletes, de a nehéz évből így is egy komolyabb példa. Biztos, hogy volt sokkal szebb is; én nem tartogatnám soká. A 10-es borok érése mintha minden korábbinál fürgébb tempót diktálna.
A napokban idén is megrendezésre került a Kőérberki úti főhadiszálláson a Bortársaság Bortavasz nevű partnertalálkozója, ahova egyébként borszakírók is meghívást szoktak kapni. Tavaly is zsúfolt és szerintem elég nagy sikerű volt a rendezvény. Idén is nagyjából 50 hazai borász, közel 150 bora közül lehetett csemegézni, méghozzá egy elég komoly merítésből (+külföld és a pálinkák, de azokra sajnos már nem maradt energiám). Olyan mint egy szakmai borfesztivál (Gianniék mérték mellé az etyeki szalonnát és sonkát). Ezeken a rendezvényeken mindig jó az esély ígéretes hazai gyöngyszemek kifigyelésére, de még nagyobb öröm, hogy olyan borászorgánumokkal lehet személyesen szót váltani, mint Bussay László, Németh Attila Gábor vagy ifj. Franz Weninger. Fehér kör, vörös kör, édes kör (beépítve a fehérek közé). Jó hír azoknak, akik az én terjengős bevezető okfejtéseim helyett szívesebben olvasnak a 4 napos hétvégén száraz borleírásokat (pár édessel) - íme a maratoni sor:
Ezúttal partnerként, hivatalos úton nyílt alkalmam eljutni erre a nagy szabású, és még nagyobb merítésű bemutatóra, ahol a hazai borkereskedések borkereskedése, a Bortársaság próbálta meg összehozni a szakmabelieket, nagyker-partnereket a szortimenttel egy kimondottan színvonalas, fél napos rendezvény keretein belül (külön buszokkal vitték a népet belvárosból, számos borász jelen volt stb, úgyhogy összességében le a kalappal, egyedülálló kezdeményezés). A továbbiakban nem szeretnék ennél szárazabban és személytelenebben fogalmazni az eseményről. Örültem a meghívásnak, tényleg rengeteg olyan tételt vizsgálhattam meg itt, melyet amúgy nem tudnék (gyakorlatilag minden komolyabb borászat jelen volt). Beszéljen helyettem a kiszemelt 44 bor.
Családi okok végett is különleges szálak fűznek a tavalyi évhez. Egész biztosan soká megőrzöm emlékemben 2023-at. - Ekkor lettem házas, ekkor lettem apa, megjelent az ötödik TokajGuide és az AszúGlass is debütált lányom születése előtt pár nappal (így visszatekintve tényleg nem is igazán értem, hogyan is történhetett ennyi minden szinte egyszerre). Tervezek hát eltenni palackokat a későbbi szülinapokra, de jelenleg még ‘az első száraz borokkal ismerkedős’ időszakban vagyunk. Lássuk ma két etalon példán (és két meglepetésen) keresztül, mit várhatunk szárazban Hegyalján!
Azok, akik közelről figyelték a tokaji ikon munkásságát, biztosan emlékeznek még, hogy volt pár évjárat, amikor Demeter Zoltán Egerből (Nagytálya) vásárolt egy helyi termelőtől kékszőlőt, amit aztán saját pincéjében készített el. A szőlő természetesen a maximalista borász kívánalmai szerint lett művelve, beérlelve, szüretelve, hogy a nagyratörő vízióknak megfelelő minőség születhessen meg belőle (a név kötelez). Élénken él bennem a 2009-es első élmény (16 v/v %), de volt egy vékonyabb évjárat, aztán ismét tetszett az ugyancsak vastag 2013-as is, most pedig két olyan évjáratot fogunk megnézni, mely ékes példája annak, hogy az elmúlt 30 év két legviszontagságosabb évjáratában is lehetett izgalmas, időtálló vörösborokat készíteni… Nézzük is meg őket közelebbről:
Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!
A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….
Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….