Vegyes borsor a Tokaji Szüretről
A Tokaji Borlovagrend csúcstalálkozója Tállyán
Idén alighanem Tállyán töltöttem a legtöbb időt a hegyaljai települések közül (ld. Kerekdomb: Tállya Dűlőbár, Szűcs Ferinél). Március óta dolgozom együtt a Tokaji Borlovagrenddel operatív feladatok és közösségi események kapcsán. Náluk minden évben a Tokaji Tavasz az éves csúcstalálkozó (korábban árveréssel egybekötve), de idén a járvány felülírta a terveket. A Borlovagrend feltett szándéka, hogy olyan településeket is jobban bevonjon a borvidéki vérkeringésbe, melyek talán kevesebb figyelmet kapnak, mint Mád vagy éppen Erdőbénye, így esett a választásunk idén Tállyára, ahol a csodásan felújított Maillot Kastély adta magát helyszínként egy szép, egész napos eseményhez. Szepsy István sajnos a továbbiakban egészségi állapota miatt nem tudja vállalni a Borlovagrend elnöki posztját, helyére egyhangú szavazással Dr. Stumpf Istvánt választotta meg az egyesület október 23-án, Tarcalon. Másnap Tállyán öt borlovag került avatásra 2020-ban, majd építészeti séta, tokaji palackkiállítás, ültetett dűlőtúra (velem) és sétáló kóstoló adta a napi programot, főszerepben a tállyai termelőkkel. A maradék palackokat hazahozva kicsit elmélyültebben is sikerült ismerkedni a vegyes sor pár tagjával: