X

TAKLER

Ripka Gergely

Időutazás bikavérben

Egri és szekszárdi klasszisok tanulságai

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.

Tovább

Ripka Gergely

In Franc we trust

Vegyes magyar sor, vakon

A bordói fajták körüli hype eljutott idehaza arra a nyugvópontra, hogy mi magyarok szakmán belül kiemeltünk közülük magunknak egyet. Nem akarok rosszmájú lenni, de mintha lenne benne valami kizárásos alap is: a kaberné túl éles, a merlot gyakorta túl lekváros, ha drága bort akarunk készíteni belőle. A franc viszont mindig megmarad szolidan középen. Nehéz rajta fogást találni, minden évjáratban biztonságosnak tűnik. Bevallhatom, hogy én soha nem voltam a fajta elvakult rajongója. Sőt, ahogy telik-múlik az idő gyakorta vélem érteni, miért lett a kemény cabernet sauvignon a világsiker, s egyúttal nagyon tudom szeretni a merlot testét, gyümölcseit is. Ám a franc valahogy nehezen győz meg. Pedig tényleg sokkal disztingváltabb két fiatalabb bordói rokonánál, melyek amellett, hogy örököltek tőle tehetséget, mindketten képesek voltak valamire, amire a franc nem: egyéniségek lettek a világban fajtaborként is. A Cabernet franc a biztonságra utazik. Fűszerei, gyümölcsei is finomak, de épp visszafogottsága miatt nagyon-nagyon ritkán kapok tőle igazán maradandó élményt, amiért nem csak pár percig vagyok képes rajongani. No, de majd nekünk magyaroknak sikerül! Sikerül?

Tovább

Ripka Gergely

TAKLER//20

“Kiabálunk a pohárból…”

Taklerék a rendszerváltást követő hazai borászati időszámítás egyik legelső állócsillaga. A többségnek talán be sem kell őket mutatni. Ha szekszárdi borászatokat kell sorolni, elsők közt jutnak eszünkbe. Idén 20 éves a családi birtok, ennek apropóján egy szűk szakmai csapatnak lehetősége nyílt visszatekinteni a kezdetektől napjainkig. A sikerig és a stabilizálódásig ők is vegigjárták azokat a lépcsőfokokat, melyeket a villányi, szekszárdi “vörös-sztárok” nagyrésze vegigjárt. Banki kölcsönök, támogatások, díjzápor, máskor csődeljarasok, egyszer fent máskor lent. Néha pozitiv, néha kevésbé pozitív visszhangokkal kikövezett út, az alig egy hetktáros családi szőlőből egyre nagyobb saját területtel, 2000-től egyre több telepített ültetvénnyel. Újabb és újabb ikonborok és egyre kiterjedtebb és szebb birtokközpont foglalja mindezt méltó keretbe, mely a tavaly átadott impozáns Takler Kúriaval lett teljes (étterem, wellness hotel stb). Húsz év után sincs tehát megállás.

Tovább

Ripka Gergely

Takler Kékfrankos Reserve 2012

Az öreg tőkés Takler Kékfrankos válogtás. Persze most is hordó, újfa és sok barrik jegy. Hosszú, hordófűszeres és toastos íz, szép, komolyra hangszerelt vörösbor. Újvilági jellegben sem szűkölködik, nagy boros, édeskés ízekkel.

Tovább

Ripka Gergely

Takler Kékfrankos Reserve 2011

Az öreg tőkés Takler Kékfrankos reserve évjáratok óta az a bor, mely a hordó és a fajtajegyek közt lavírozva konzekvensen hozza önálló, meglehetősen rusztikus, ám korentsem visszatetsző formáját. Kókuszos, vaníliás illat, rengeteg hordófűszer a prémium fából. Ízre jó tanninokkal kedveskedik, hosszú, gazdag ízű vörösbor, határozott, de igényesebb fahordó adja a fő szólamokat.

Tovább

Ripka Gergely

Takler Cabernet sauvignon Reserve 2009

Hordós, fás, vaníliás illat, tejcsokival, kissé illós háttérrel. Ízre étcsokoládés, hordófűszerekkel telített korty. Gyönyörű tanninok, harapható, rágható beltartalom. Ízig-vérig Takleres.

Tovább

Ripka Gergely

Szekszárdi bordinoszauruszok

Szekszárdnak is ideje megtalálnia az útját, a saját arcát megvillantani; azt az arcot, amit nem felejtünk el, amibe bele tudunk szeretni. Az az érzésem, hogy a hazai vörösboros borvidékek közül talán épp Szekszárdnak vannak erre a legjobb esélyei. Miért is? Mert vannak stabil nagy, illetve kis, családi borászatai egyaránt (mindenki megtalálja a neki szimpatikus sztorit); vannak az adottságaihoz, arcához passzoló helyi fajtái, melyek közül a kékfrankos mellett a kadarka lehet igazán érdekes. Szerencsére a borászok is egyre inkább érzik ezt szerintem, amit egyre erősebb kadarka-mezőny bizonyít. Aztán lehet, hogy nem mindenki érzi egyformán fontosnak a helyi fajtákat. Erre a felvetésre az alábbi kóstolón megkaptam jól, hogy akkor menjek, aztán csináljak a kadarkával valamit én Szekszárdon, meg hogy mennyire lejáratták szegény kadarkát... Pls: hány évtizedig fogjuk még mantrázni magunknak és a piacnak azt, hogy egy fajtát lejárattak? Biztosan jobb lesz tőle...(?) Tisztában vagyok vele, hogy vékony héjú fajta, kényes stb, de ettől még arculatot kell neki találni és törekedni rá, hogy helyzetbe hozzuk (nem véletlenül foglalkoznak vele régebb óta, mint a kéknyelűvel Badacsonyban...ezt a kontrapárhuzamot sem igazán értettem e felvetés kapcsán). Arra a kérdésre, hogy egy autentikus helyi fajtát (értéket) 30 éve lejárattak-e meg hogy nehéz-e termeszteni, számomra elfogadhatatlan az a válasz, hogy akkor hagyjuk ezt most és beszélgessünk inkább a franc-ról, mert az egyszerűbb. Nagy öröm számomra, hogy a borászok is egyre inkább  A harmadik fontos tényező, ami Szekszárdot jól kiemelheti idehaza az az, hogy az ott dolgozó borászok termékeny közösséget alkotnak. Van szándék a fejlődésre, az innovációra, a jobbító szándék elfogadására, a kommunikációra és ez tudjuk, hogy nagyon fontos.

Tovább

Ripka Gergely

Merítés a hazai kékfrankosokból

jegyzetek a kékfrankos - mostról

Még a legutóbbi Weninger masterclass előtt és után azért végigszondáztam a Kékfrankos MOST! Néhány hazai tételét. Meg kell, hogy mondjam, egészen meg voltam győzve a fajtát illetően. Számos igen szép példát találtam az elegáns kékfrankosra, persze azt nagyon kell tudni, hol érdeklődjön az ember, ha ilyesmire szomjazik. Bott Frigyes, Heimann Zoltán, Losonci Bálint, Karner Gábor egyre inkább csalhatatlan tippnek tűnik (az osztrákokat most csak amolyan műkedvelőként kóstolgattam a magam örömére…Umathum és Nittnaus a Drop Shop kínálatából szintén megérdemlik a kitüntetett figyelmet). Jegyzet most az alábbiakról készült:

Tovább

Ripka Gergely

Kékfrankosok szép sorban...

Tartozom egy vallomással. Néha szkeptikus tudok lenni a Kékfrankossal. Nem mondom, hogy kiegyensúlyozott lenne egymással a viszonyunk. Legalább annyiszor futok bele csalódásokba, ahányszor izgalmas tételekbe. Idehaza a kép igencsak vegyes, de érezhető, hogy sok termelő nagyon bízik legelterjedtebb kék fajtánkban. És jól van ez így. A tavalyi Kékfrankos napon például a lelkesedés nyomaként sok biztató borral találkoztam (Szentesi, Karner, Weninger háromszög tűnik a legmegbízhatóbbnak), és nagyon izgalmassá teszi a fajtát, hogy termőhelyenként más és más erényeket képes fölmutatni. Az alábbi körképben az volt az érdekes, hogy az északi és a déli határvonal mentén körbenézve itt is, ott is lehetett látni sajátosságokat a borokban...noha én egyértelműen inkább észak-párti vagyok (nem úgy Kadarkában). Osztrák és hazai példák következnek.

Tovább

Ripka Gergely

Takler Bikavér Reserve 2008

Aszalványok, szárított paradicsom illata. Ízre hosszú, telt, drága hordóval, pici animalitással. Súlyos, testes, gazdag vörösbor, mely egészen mediterrán hangulatot áraszt.

Tovább
Ősz van

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

III. Franc & Franc: november 24-25

Szakmai fórum és pincetúrák a Villányi Franc jegyében

Villány is választott magának egy csillagot. Na nem olyat, mint az egri csillag, sőt tudvalevő, hogy bikavérjük és furmintjuk sincs. Három esztendeje már, hogy a villányi borászok a Cabernet franc-t tűzték zászlajukra. Talán a legtöbb olvasónak nem újdonság, hogy hazánkban az idő ezt a fajtát igazolta jobban a két cabernet közül. Ennek jegyében 2015-ben a Cabernet franc egyik őshazájából, a Loire-völgyéből hívtak meg vendég borászokat Villányba, míg tavaly már az egész óvilágból érkeztek franc-hívő pincészetek (Friuli Gravi régió, Balkán-térség). Két éve bevezetésre került a prémium és super prémium kategória is a Villányi Franc márkanév és logó mellé (a prémiumnál max 60 hl/ha terheléssel, legalább egy éves hordós érleléssel, míg a super prémium esetében 35 hl/ha terheléssel készül, egy évet tölt hordóban és egy évet palackban, első évjárata a 2014-es volt). De mit tud a franc, ha villányi? - Nos erre keresi a választ a Franc&Franc idei eseménysorozata.

Tovább

Ripka Gergely

Időutazás bikavérben

Egri és szekszárdi klasszisok tanulságai

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.

Tovább
Dönnhoff, Nahe.

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

Dönnhoff: rajnai a megérkezett borivónak

A komoly szőlőfajta, melyet mégis bárki megért

A rajnai-rajongóknak bizonyára nem kell bemutatni az ikonikus német pincét. Dönnhoff. - Huszonöt hektáros családi birtok, több dűlőben a Nahe-folyó mentén. Meredek domboldalak, részben vulkanikus, agyagos, palás kövekkel. Termőhely-közeli szemlélet, s mindennek mentén tiszta filozófia. Bevezető gondolatnak még annyit, hogy a németek megcsinálták azt, ami nekünk ezidáig egyik fajtánkkal sem sikerült: eredeti és egyszerre szerethető bort készíteni a fajtájukból, mely evidens igazodási pont az egész világ számára. Mert akárhány ismerősömnek (laikus vagy szakmabeli) mutatok német rajnait, a hatás mindig ugyanaz: „Hu, ez nagyonjó!”.

Tovább