Szászi Endre kultrizlingje, a Kabócás igazi örök kedvenc, nem csak a fajta rajongóinak körében. Szokott a pincénél félszáraz is készülni belőle, de forgalomba általában a száraz kerül. A 6-os verzió óriási sikereket ért el az értő szájüregekben. Legutóbb én a Szentgyörgy-hegyi szürkebarát és olaszrizling előtt már fejet hajtottam, előtte a 9-es Kéknyelűt is nagyra tartottam, de a 3000 alatti Kabócásra azon nyomban lecsaptam, amint az első karton megérkezett az üzletbe.
Öko bor, Szigilgetről. Színe csillogó citrom. Illatban érett és nagyon telt, a sárgabaracké a vezető jegy, virágossággal, mandulával, egy tiszta rizlinges rizlingillat ez! Aztán régi, öreg pincék illata jelenik még meg előttem. Igazi balatoni rizlinges korty, nem hazudtolja meg magát sehol. Keserűmandula, dió és más héjasok jönnek szépen, zamatos lecsengésben véget érve. Kerek, kristályos érzet. Van a borban egy sor olyan íz, melyek késői szüretelésű, sőt aszúborok nemességét idézik, s melyek egyértelműen utalnak az alapanyag (túl?)érettségére s talán a forró évre is. Összességében mégsem komplexitással, hanem simaságával, tiszta egyensúlyával vesz le a lábunkról. Augusztusi hullócsillagnézéshez remek kísérő volt.

Az augusztus (még a fizuosztás előtt) is megfizethető és finom borokkal indul. Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly (4-5 ezer Ft-os) Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy kb. egész hónapra elegendő 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).

A hőségriadó kicsit talán az oldalra is rá(nehez)ült...próbálok ezen javítani, hogy ne laposodjon el a nagy kánikulában. Júliusban úgyis kb non-stop dolgoztam, volt idő/volt miért inni is, írni is (sírni azért nem). Talán nem csak én érzem úgy, hogy a furmintozós január-február...március, majd májusi-júniusi könnyű fehérezés, rozézás közepette új magaslatokra kéne hágni! A sokszor persze nagyon jóleső, ám kissé egysíkú vagy (rosszabb esetben) faék egyszerű, friss, reduktívak után ilyenkor sokszor nyúlnék jó balatoniakhoz. Kevés magyar borba szorul olyan mennyiségű kedvesség, könnyed báj, mint a derék északi parti rizlingekbe, Szürkebarátokba. És kevés jobb dolog történt velem tavasszal szakmai téren, mint Szászi Endre várva-várt borai egy céges bekóstolás keretein belül. A fehérekért valósággal megőrültem, a vörösek, bár nem voltak olyan megkapóak, de szintén rendben találtattak. Rögtönzött, másnapos emlékek a badacsonyi Kéknyelűről és a szentgyörgyhegyi Szürkebarátról maradtak meg bennem akkor. Persze, mint oly sokszor, várható módon, nem tudtam szabadulni tőlük gondolatban, és újra át kellett élnem velük a csodákat. S gondolván, ne csak én részesüljek ezekből az egyébként remek árú élményekből, a minap föl is bontottam két jó Szászit a szomjas vevőimnek.

"Egy értékelési rendszer biztos alapjainak egyik legfőbb feltétele a folytonosság."
[A legjobbra értékelt borok (s leírásuk) most egy helyről elérhetőek.]

Megint bővült egy fontos borral a Szürkebarát-kedvenceim (képzeletbeli) listája. Bussay doktor örök klasszikusai után a Szásziéké is bebizonyítja, hogy rejlenek ebben a fajtában lehetőségek, csak nem mindenkinek mutatja meg. A borértők is többnyire kicsit egyhangú, színtelen fajtának tartják (bevallom, néha én is), de jó kezekben ez a fajta minden báját meg tudja mutatni, akár a legszínpompásabb Furmintok vagy Hársak. Színe aranyló sárgás, illatban is késői szüretes báj kandírozott gyümölcsökkel...nem száraz bort várna utána az ember. Ízben is remek harmónia (az igazság az, hogy jegyzet nem született, és bizony sok bort kóstoltam még utána, úgyhogy ez a leírás most itt véget ér).

Szászi Endre borait talán már nem kell bemutatni az igényesebb kézműves borokat kedvelőknek. Kabócásai kultikus borok lettek, de egyszerűbb alapboraival is érdemes megismerkedni. Ez a friss Kéknyelű az egyik legjobb, amit valaha is ittam a fajtából. Hideg illat és zord savak helyett egy kedves, élvezetes balatoni bor. Illatában egy kosár friss almát találunk, még ilyen szépet Kéknyelűtől sosem éreztem, de még hasonlót sem! Ízben a fajtához járó savak megvannak, de ugyanakkor kellő zamat és elegáns struktúra is társul hozzá, jó arányokkal helyrebillentve, tehát ami a legfontosabb, jó inni!

Úgy indultam el a Borjour-ra, hogy főként fehéreket fogok kóstolni, pillanatnyi érdeklődésemet és ízlésemet kielégítve. Aztán egyszer csak megkívántam egy vöröset, majd a másikat és még vagy harmincat…mégis a fehérek nyertek. Viszonylag keveset járok ehhez hasonló kóstolókra, borfesztiválokra. Egyrészt szeretek a borral kettesben maradni (vagy hármasban, négyesben), mert így ismerem meg igazán és nem csak egy futó találkozás, ami akárcsak az embereknél, itt is mindkét fél erényeit és hibáit eltakarva a feledés homályába vész.