X

SZALÓCZI

Ripka Gergely

Szalóczi 6 puttonyos tokaji aszú 2017*

Csodás arany szín a pohárban. Érett sárga húsú gyümölcsök, barack, mérhetetlenül elegáns és nemes illatok jellemzik. Ízében is határtalanul kajszis, érett gyümölcsök, dzsem, lekvár. Krémes korty, valósággal hömpölyög, de az év remek savai egyensúlyt adnak mögé, végtelen lecsengéssel. Nem telíti el az embert: vibrál, élénk, hosszú és felejthetetlen íz, ami újabb és újabb kortyokra csábít.

Tovább

Ripka Gergely

Hol vannak a jó furmintok?

Nagy Furmint Február X//Vol. 1.

Idén is volt nagy furmintozás a Vajdahunyad várban. Pár napja szóltunk előre, hogy idén tizedjére rendezi meg Kézdy Dániel és stábja ezt a nagyszabású kóstolót, ahol többszáz hazai és néhány külföldi furmintba is bele lehet kóstolni, egyszeri belépő mellett. A kép most is elég változatos, töredékes, sokszínű...ki honnan nézi (térben és időben mérve). Pár főbb tanulság: rengeteg középszerű bort kóstoltam, alighanem ezekből volt a legtöbb. Akadt sajnos néhány olyan bátor pince is, akinek még lehet, hogy nagyon sok dolga lenne otthon (elsősorban kóstolni a nagyvilágból, de legalább azoktól a szomszédoktól, akiknek láthatóan sikeres a bora egy népesebb/szofisztikáltabb fogyasztói körben; de tárolóedény kérdésében, higiéniában és technológiában is van baj néhol). Továbbra is nehéz logikát keresni abban, hogy ha valaki dűlős bor készítése mellett dönt (külön szüreteli, külön dolgozza föl, külön palackot és címkét vesz hozzá, külön engedélyezteti), akkor ugyan mégis hogy jut el fejben oda, hogy agyonvágja a szerencsétlen termőhelyet fával. Mire gondolhatott a költő? (Inkább nevezte volna el a furmintját prímszámokról vagy az unokahugáról vagy Furmint Grand Selection Reserve-nek.) Felfelé kiugró példák szárazban most is csak elvétve találhatók, komolyan nagyon célirányosan kell őket keresni. Vak tyúk alapon egy ilyen eseményen a laikus el fog tévedni, ez biztos; ahogy az is, hogy 20 furmintból 20 különböző stílust fog megismerni. Na de melyik az igazi...?

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC: *Oremus Mandolás 0.75 vs 1.5 L!

Ilyen sem volt még...

II/IV: Az év első fele a szárazaké. - Idei második TokajDry-kóstolónk főszereplője pedig egy igazi modern klasszikus, az *Oremus Mandolása lesz. Expertebbek számára aligha újdonság, hogy a sztenderd és a magnum palack mennyire másképp érik a palackban. Ebben a témában Hegyalján pedig csakis az *Oremus rendelkezik mérhető merítéssel és tapasztalattal, ezért most a friss TokajGuide új csillagos borászatának birtokborain keresztül fogjuk vizsgálni ezt a különleges kérdéskört professzionális, ültetett keretek közt (ahogy kell): hogyan érik a furmint kis és nagy palackban? Van-e szignifikáns eltérés a palackméretek közt? Ha igen, milyen mértékben? Szinte tudományos magaslatokig emelkedünk majd hipotézisekkel, kóstolással és sok-sok meglepetéssel. Ehhez az alábbi Mandolás Furmint palackpárok lesznek segítségünkre:
2019 (0.75 vs. 1.5 L),
2017 (0.75 vs. 1.5 L),
2016 (0.75 vs. 1.5 L),
2012 (0.75 vs. 1.5 L),
2009 (0.75 vs. 1.5 L).
..
Helyszín: Borkollégium, Podmaniczky utca 31 (I. emeleten, balra).
Belépő: 16.500.-/fő (Patreon Eszencia támogatóknak minden Magic eseményünkre jár az éves bérlet). A részvételi csak előzetes regisztráció esetén biztosított: http://www.patreon.com/tokajguide
Foglalás: HELLO@TOKAJMAGIC.HU vagy privát üzenetben.
Tovább

Ripka Gergely

Mire számítsunk Tokajban 2023-ból?

***Demeter Zoltán birtok furmint vs. birtok hárs

Családi okok végett is különleges szálak fűznek a tavalyi évhez. Egész biztosan soká megőrzöm emlékemben 2023-at. - Ekkor lettem házas, ekkor lettem apa, megjelent az ötödik TokajGuide és az AszúGlass is debütált lányom születése előtt pár nappal (így visszatekintve tényleg nem is igazán értem, hogyan is történhetett ennyi minden szinte egyszerre). Tervezek hát eltenni palackokat a későbbi szülinapokra, de jelenleg még ‘az első száraz borokkal ismerkedős’ időszakban vagyunk.  Lássuk ma két etalon példán (és két meglepetésen) keresztül, mit várhatunk szárazban Hegyalján!

Tovább

Ripka Gergely

***Demeter Zoltán: Cabernet franc stílusok

Két nehéz évjárat vizsgázik

Azok, akik közelről figyelték a tokaji ikon munkásságát, biztosan emlékeznek még, hogy volt pár évjárat, amikor Demeter Zoltán Egerből (Nagytálya) vásárolt egy helyi termelőtől kékszőlőt, amit aztán saját pincéjében készített el. A szőlő természetesen a maximalista borász kívánalmai szerint lett művelve, beérlelve, szüretelve, hogy a nagyratörő vízióknak megfelelő minőség születhessen meg belőle (a név kötelez). Élénken él bennem a 2009-es első élmény (16 v/v %), de volt egy vékonyabb évjárat, aztán ismét tetszett az ugyancsak vastag 2013-as is, most pedig két olyan évjáratot fogunk megnézni, mely ékes példája annak, hogy az elmúlt 30 év két legviszontagságosabb évjáratában is lehetett izgalmas, időtálló vörösborokat készíteni… Nézzük is meg őket közelebbről:

Tovább

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább