Aki a közösségi média felületein aktív, bizonyára szembejött vele a hír: James Suckling Magyarországra látogatott, vélhetően egy jól ismert, nagyobb termetű hegyaljai pince ráhatásával, és ha már itt járt, Egerbe is vitte az útja odafelé vagy visszafelé. Balladai homály fedi az okokat, mindenki spekulál (biztos így volt, biztos azért hozzájuk ment), Gál Tibor beszámolója szerint tényleg rejtély, hogy miért éppen az ő pincéjükben és a St. Andreánál kóstoltak, amit Lőrinczék annyival egészítettek ki, hogy korábban bort küldtek ugyan Sucklingnak, írt is róluk, és ennyi. Lényegtelen. Bárhogy is volt, szépen megsorozta mindkét egri pincészet borait 90+ pontokkal, világszínvonalúnak ítélve azokat (korábban is szoktam azért mondani boros körökben, hogy JS mintha 100 helyett 110-es skálán pontozna, jelentsenek azok a 97-98 pontok bármit is, de természetesen ez már csak merő rosszmájúság). Bízzunk benne, hogy valóban sokakhoz elviszi a magyar bor hírét ez a siker; ha valamire, erre mindenképp alkalmasak lehetnek ezek pontszámok. A St. Andrea is felettébb megörült és büszke a nemzetközi feedbacknek, s ha már így alakult, a róluk elkeresztelt pesti borbárban be is mutattak egy izgalmas válogatást a szóban forgó tételekből. Nézzük is ezeket a csúcstámadásokat közelebbről!

Az egerszalóki St. Andrea pincészet meghatározó borászat nem csak országosan, de még a blog szempontjából is. A 2019-es Merengő premierjére készülve fejben jutott az eszembe a minap, hogy két korty bor között mintha még a blog neveként is felmerült volna 2009 táján a Merengő név mint opció. Talán nem baj, hogy nem ez lett (nem mintha a táncoló medve annyival jobb lenne…). Viccet félretéve a blogolási karrierem hajnalán 2006-2008 környékén a St. Andrea igazi underground sztár volt! Ki ne emlékezné abból az időszakból a 2006-os Áldásra, 2005-ös Merengőre, a legelső akutyafájátra vagy éppen a fura nevű dűlős pinot-kra (szám szerint 3 is volt egyes években)? Az alábbi sajtóeseményen kiderült, hogy a pince a jövőben teljesen elhagyja a fajtaborokat, ezzel áramvonlasítva és “egriestíve” a szortimentet. Két premier mellett Ipacs Gézával (újra?) a fedélzeten bemutatozott a pincészet új címkedizájna is.

Finom, elegáns primer gyümölcsök orrban: bogyósok és almatermésűek is egyszerre; szép! Ízben roppanó, friss savak, élénkség, csiszolt elegancia! Elegáns bor, tiszta íz, feszesség, kifejező gyümölcsök díszei mellett. Ritkán kóstolok ilyen szép egri csillagot...alighanem a remek fehérboros év is benne van ebben. (Erős 6)

Animális és enyhén oxidáltba is hajló illatot mutat, tompa érettséggel, sőt öregséggel. Bőrös, fűszeres, gyógynövényes ízek. Nagy test, de az is kissé lomha mozgású, a végén étcsokis lecsengéssel. Nagyon rég várok már egy igazán megnyerő St. Andrea bort (vagy valami olyat, ami az árával pariban van), de engem rendre elkerül az ilyesmi...

Tart még a Furmint Február. Ilyenkor hagyományosan 10-years-challenge-elni szoktunk Hegyalján, a Pollák család és Tóth Zoltán gyűjtő szervezésében. A Kisfalucska Vendégházban tizedjére jött össze a baráti társaság néhány kellemes borász jelenlétével, boraival, hogy kiderüljön, mire mentek a tíz évvel ezelőtti borok a palackban. Ez a harmadik év, hogy én is ott lehetek. Ezúttal tehát 2012-re kerül a sor, melyről meg kell mondjam, sosem tartozott a nagy kedvenceim közé: meleg volt 2011 nyara is, aztán 2012 szintén, de míg az esős 2010 után a szőlő a talaj mélyebb rétegeiből még tudott vizet felvenni, addig 2012-re bizony szenvedtek az aszálytól az idősebb tőkék is. Botritisz csak a legszerencsésebbeknek jutott (egyikük hivatalos szokott lenni e kóstolóra). Tavaly 2011-ből kevés meglepetés ért, de meséljenek most a 12-es borok vakon 1 és 9 pont között!

Továbbra is nagy erőkkel keressük a magabiztos egri borokat. Kékfrankos alapon bordói fajták és syrah. Kiválásokkal már lehet benne számolni, érdemes dekantálni. Sokat változik a levegőn. Eleinte füstölt sonkás fűszerek, avar, aszalt szilva, kékfrankosos jegyek, aztán pirosas bogyósok, fakéreg, kávé, cabernet-s fűszerek, paprikával, dohánnyal és más erősen vegetális jegyekkel, aztán sötét húsú gyümölcsökkel, keserűlikőrös gyógyfüvekkel. Tehát igencsak komplex és izgalmas. A korty még tartja szerkezetét, egész halvány repedésekben érezhető csak benne a kor. Szemcsés tannin. Vállas, izmos test, élénk savak, szárító íz, étcsoki, húsos textúra, sok érett jegy, pici sósság és fűszerek. Szerettem ennek a korszaknak az őszinte St. Andrea borait. Lassan ideje meginni.

A középső bikája a pincének, mely sokunknak nem egyszer tetszett már jobban a csúcsoknál is. Sötét fűszerek, gyógynövények, eredei gyümölcsök és cassis. Széles korty, kerek és enyhe savú, étcsokis, hosszú bor. 2017 alighanem Egerben is meleg lehetett. - Telt, bordói fűszeres, borsos díszek. Korrekt kiadás most is!

Mély, melegebb, fűszerillat, sötét tónussal. Meg kell mondjam, elég egyszerű, egysíkú íz jellemzi: fűszerek, egy kis cefrés jelleg torzít az adáson, akárhogyan is keresem nem találom benne az izgalmakat sajnos...(hiába a vaskos árazás).

Vakon került elém egy vegyes sorban. Bútorlap, fás, hordófűszeres illat. Egyszerű és tartalmasnak kevéssé mondható íz. Rövid és nem túl kifejező, a végén egy kis szesz fűt be. Nem bonyolult, sima, egydimenziós bor. Inkább nem is nézem meg, mennyibe kerülhet...

Ismét azok fognak örülni ezeknek a soroknak, akiknek már a könyökén jön ki Tokaj. Ma kizárólag hazai vörösökről lesz szó, melyek egytől-egyig a méltán nagybecsű 2013-as évjáratot dicsérik. Azt tudom, hogy Hegyalján kiemelkedő év volt, de elmondható, hogy országszerte egy kiegyensúlyozott, a forró 2011 és 12 után mérsékeltebb klímájú év volt, mely a legtöbb bortípus számára kedvező feltételekkel szolgált. Bernáth Józsi barátunk összegyűjtögetett az évek folyamán jónéhány tételt ebből az évből, és most látta elérkezettnek az időt, hogy 22 tételből kikerüljön a dugó. Lássuk vakon az izgalmas tanulságokat az évjáraton keresztül.