Az év második felében sok időt töltöttem a születő borvidéki egyetem miatt Sárospatakon. A mai poszt is szervesen kötődik Hegyalja nagy múltú északi városához. Tartok tőle, hogy a többség Zsurki Sándort nem is igazán Hegyaljáról, hanem a Villa Pátzayban való borászati munkássága révén ismeri. Akik Tokaj környékéhez szervesebben kapcsolódnak, azoknak talán kevéssé kell bemutatni: Pajzosnál és Degenfeldnél tett kitérők közepette már 2015 óta készít saját borokat Serpens néven (a nevet a kanyargós Bodrog folyamának formája ihlette). Hosszú ideig két szép dűlős száraz tétel, a Somos és a Király mellett egy szép TokajDry tétellel ismerkedhettek Sándor pultjánál a Furmint Februáron, de mostanra számos meglepetés és csemege várja a pincére kíváncsiakat (akik sajnos személyesen továbbra sem tudnak Sándornál kóstolni Sárospatakon, de többek közt A Boros Borbárban és más ehhez hasonló műintézményekben találkozhatnak tételeivel). Lássuk tehát a teljes szortimentet!

Ott kéne tartanunk, hogy minden komolyabb borvidéki településen kéne lennie egy helynek, ahol poharazva (akár fél óra alatt, három tétellel) bárki megismerheti a régió borait. Bizony érnek időnként igazán kellemes meglepetések kincskeresés közepette Tokaj környékén. Tudvalevő, hogy a sárospataki Boros borbár egyúttal borboltként, és amolyan bisztro jellegű konyhaként is funkcionál, kellemes belső és külső térrel. A Tokaj-Hegyalja Egyetem körüli munkanap végén pár hete leteszteltem a poharazott szortimentet, ügyelve rá, hogy kicsit a járatlan ösvényeken is mozogjak. Nem volt ebben az inspektori státuszban semmilyen szándékosság, a véletlen hozta így a szabad estén. De muszáj külön megemlítenem, hogy a személyzet csillagos ötösre vizsgázott: a több oldalas borlapon másfél decis árak vannak feltüntetve, de önként/ismeretlenül felajánlja a kedves felszolgáló, hogy hozhat féldeciket is; minden bor ideális hőfokon érkezett; a kilencből egy bornál sem merült fel a klasszikus (de annál keserűbb) “na az pont nincs készleten” klisé; és egy bor sem érkezett “fáradt” palackból a pohárba. Hab a tortán, hogy a száraz tételek tettek mélyebb benyomást. Lássuk a medvét!

Hogy milyen gondolatokkal búcsúzunk az idei Furmint Februártól? Biztos sokan megírták a február első csütörtökén megtartott Nagy Kóstoló tanulságait, de annyi minden más érdekes bor és téma akadt, hogy ezek a jegyzetek kicsit várattak magukra. Végre rájuk tudtam szánni a kellő időt és figyelmet. A furmintnak ugyanis kell a figyelem. Akárhogy is közelíti meg az ember: a szőlőben, a pincében, vagy éppen a pohárában. - Tetszik vagy sem, a furmintot többnyire úgy tudjuk megérteni, ha kicsit másképp, kicsit mélyebb odafigyeléssel vagyunk felé. Visszagondolok az elmúlt 11 év tanulságaira, hogy mennyi konklúziót hoztak a februári furmintozások: 

Az első felvonásban is sokfelé kalandoztunk. Körüljártuk a Furmint Feburár felhozatalának legfőbb tanulságait, és főként Tállyát és Bényét kóstoltuk körbe. Ha bírjárok még a jegyzeteket, akkor ezúttal jön minden más: Tarcal, bodrogkeresztúriak, Sárospatak, Hercegkút, régi és új nevekkel, Olaszliszka, egy ruszti kitérő, izgalmas meglepetésekkel. A mádi terembe sajnos csak zárás körül jutottam el. Gyorsan bele-bele kóstoltam ott is pár maradék palackba, de hét órába egyszerűen nem férhetett bele 93 furmintnál több. Zsurki Sanyi, Naárék, Dorogi Pisti nagyon meglepett. A Királyudvar, Bárdos Saci most sem okozott családást. De hogy mely száraz bor tetszett a legjobban? A poszt végén bizony az is kiderül, melyik volt (most is?) a nap furmintja szerintünk. Facebookon pedig várjuk a ti meglátásaitokat: melyik volt a legvagányabb furmint idén?