X

RIEDEL

Ripka Gergely

Aszút, de milyen pohárból?! (Vol. III.)

Pohárteszt: A Nagy Döntő

Ma már nem lehet eléggé túlértékelni a pohár jelentőségét, ha borok komoly kóstolásáról van szó. Otthoni kedvence mindenkinek van, amibe sokszor a forma szépsége, a megszokás, személyes preferencia is beleszól, de bizony a boros pohár külön tudományterület, és nyugodtan mondhatjuk, hogy a kóstolás leglényegesebb eszköze, amin a bor végső tetszése, nem tetszése, sőt közlékenysége is áll vagy bukik. Az alábbi írásnak két előzménye is volt. Első körben (selejtező) minden otthoni poharamat vizsgáztattam egy 2013-as 5 puttonyossal. Gyorsan kiderült például, hogy a Gabrielglas-t nem Tokajhoz fejlesztették ki, szinte megölte a bort. A Magyarországon közismert, kis méretű, szűk szájú fesztiválpohár az aszút keserűvé teszi, mivel a bort a nyelv hátsó részére irányítja, a Schott-Zwiesel univerzális pohara korrekt volt, de semmi különös (kicsit elveszik a nagy kelyhekben a bor). De következzenek a nagy döntősök, akik már két körben gyönyörűen bemutatták az aszúborokat.

Tovább

Ripka Gergely

Aszúpohárteszt/Vol. II: A Nagy Döntő!

Mit tud az édesboros Zalto pohár?

Legutóbb egy ugyancsak 2017-es Hétszőlő 5 puttonyos aszúval teszteltem otthoni poharaim, aminek eredményeképp a Zalto Universal elsöprő győzelmet aratott. Második helyre zárkózott fel mögé a Riedel Sauvignon (míg többek közt olyan nevek véreztek el csúnyán, mint a GabrielGlass, de a Schott-Zwiesel és a Spiegelau is alulmaradt). Idén karácsonyra érkezett a háztartásba két Zalto Süsswein pohár, melyet sokan dicsérték korábban (szilveszterkor champagne mellett egyébként formája miatt remekül állta az első bevetést). Lássuk mihez kezd most egy 5 és egy 6 puttonyos *Royal aszúval, a múltkori két legjobb pohár kihívójaként…

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC: *Oremus Mandolás 0.75 vs 1.5 L!

Ilyen sem volt még...

II/IV: Az év első fele a szárazaké. - Idei második TokajDry-kóstolónk főszereplője pedig egy igazi modern klasszikus, az *Oremus Mandolása lesz. Expertebbek számára aligha újdonság, hogy a sztenderd és a magnum palack mennyire másképp érik a palackban. Ebben a témában Hegyalján pedig csakis az *Oremus rendelkezik mérhető merítéssel és tapasztalattal, ezért most a friss TokajGuide új csillagos borászatának birtokborain keresztül fogjuk vizsgálni ezt a különleges kérdéskört professzionális, ültetett keretek közt (ahogy kell): hogyan érik a furmint kis és nagy palackban? Van-e szignifikáns eltérés a palackméretek közt? Ha igen, milyen mértékben? Szinte tudományos magaslatokig emelkedünk majd hipotézisekkel, kóstolással és sok-sok meglepetéssel. Ehhez az alábbi Mandolás Furmint palackpárok lesznek segítségünkre:
2019 (0.75 vs. 1.5 L),
2017 (0.75 vs. 1.5 L),
2016 (0.75 vs. 1.5 L),
2012 (0.75 vs. 1.5 L),
2009 (0.75 vs. 1.5 L).
..
Helyszín: Borkollégium, Podmaniczky utca 31 (I. emeleten, balra).
Belépő: 16.500.-/fő (Patreon Eszencia támogatóknak minden Magic eseményünkre jár az éves bérlet). A részvételi csak előzetes regisztráció esetén biztosított: http://www.patreon.com/tokajguide
Foglalás: HELLO@TOKAJMAGIC.HU vagy privát üzenetben.
Tovább

Ripka Gergely

Mire számítsunk Tokajban 2023-ból?

***Demeter Zoltán birtok furmint vs. birtok hárs

Családi okok végett is különleges szálak fűznek a tavalyi évhez. Egész biztosan soká megőrzöm emlékemben 2023-at. - Ekkor lettem házas, ekkor lettem apa, megjelent az ötödik TokajGuide és az AszúGlass is debütált lányom születése előtt pár nappal (így visszatekintve tényleg nem is igazán értem, hogyan is történhetett ennyi minden szinte egyszerre). Tervezek hát eltenni palackokat a későbbi szülinapokra, de jelenleg még ‘az első száraz borokkal ismerkedős’ időszakban vagyunk.  Lássuk ma két etalon példán (és két meglepetésen) keresztül, mit várhatunk szárazban Hegyalján!

Tovább

Ripka Gergely

***Demeter Zoltán: Cabernet franc stílusok

Két nehéz évjárat vizsgázik

Azok, akik közelről figyelték a tokaji ikon munkásságát, biztosan emlékeznek még, hogy volt pár évjárat, amikor Demeter Zoltán Egerből (Nagytálya) vásárolt egy helyi termelőtől kékszőlőt, amit aztán saját pincéjében készített el. A szőlő természetesen a maximalista borász kívánalmai szerint lett művelve, beérlelve, szüretelve, hogy a nagyratörő vízióknak megfelelő minőség születhessen meg belőle (a név kötelez). Élénken él bennem a 2009-es első élmény (16 v/v %), de volt egy vékonyabb évjárat, aztán ismét tetszett az ugyancsak vastag 2013-as is, most pedig két olyan évjáratot fogunk megnézni, mely ékes példája annak, hogy az elmúlt 30 év két legviszontagságosabb évjáratában is lehetett izgalmas, időtálló vörösborokat készíteni… Nézzük is meg őket közelebbről:

Tovább

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább