Több fajta került most bele: chardonnay, irsai, szürkebarát, rizlingszilváni. Illatos, szőlővirágos. Megszokott tisztaság. Friss sav, rövid íz, jó zamatú, lágy fehérbor, egyszerű, megszokott, könnyed tavaszias üdítőital.

Egész halvány színárnyalat. Krémesebb, elsőre tompább, puhább illat, itt is sok mályvacukorral. Erőteljes savak, kedves és megszokott rozésság, meglepetéések nélküli üdítő eperrel és málnával.

Virágos, muskotályos illat, hozza a kötelezőt. Ízben kissé meglepőek szikár savai, melyek meghatározzák a bor jellegét, lendületét. Rövid, egyszerű, laza és könnyed bor. Fröccsnek innám leginkább.

Badacsony. Nem rég értekeztem az itteni borokról, a tájban rejlő lehetőségekről. Erről a környékről alighanem, már mindig egy dolog fog eszembe jutni (sajnos nem a kiemelkedő borok, de nem is a Balaton hűsítő vize). Az Eszter hagyatéka című Márai mű és az abból készült film hangulata, képei jelenti nekem a badacsonyi rezdüléseket. Kicsit a műben is leírt, értékes tájba beágyazott badacsonyi örökség témájába vág a Folly Borászat és Arborétum története is.

Nem több és nem kevesebb ez egy igen kellemes rosénál. Tetszetős, intenzív rózsás árnyalatú pink. Illatban közepes intenzitású, friss, érett eper, málnás cukor, tutti-frutti elvárható aromatikája. Ízben jóízűen húsos, finoman fanyar felszínű, szolgaian frissítő savak, melyek mellé lédús gyümölcsöket ad (jóval többet, mint egy évvel korábban, mely alapvető tendencia szerintem a 2011-es és a kevéssé sikeres, kármentő 2010-es rosék közt). A 13-as alkohol az íz végén a test hóna alá nyúl még. Jó ivású, üdítően kellemes gyümölcsbomba. Jól be kell hűteni, és akkor a tavaszi kerti munkák után bizony gyorsan lecsúszik.

A bor alapját ugyan Irsai adja, de mellette Olaszrizling és Királyleányka is került bele. Illatban tódulnak az Irsai szappanos, muskotályos jegyei. Sok-sok virág, nőies fehérborillatok. A korty ismét az Irsaihoz illően elég lágy, középen egy kissé üres áttetsző, finoman fanyarkás savai azonban az évjárathoz képest elég élénkek, jólesőek is. Hétköznapok laza levezetőbora.

Az újborok legnagyobb hátránya, hogy akkor robbannak be a frissességükkel amikor már épp senki sem vágyik rájuk. Egy csípős őszi estén ki akar friss, jól behűtött, élénk rozét kortyolgatni? Hát például én...
Egész napos fagyoskodásból hazaérve (egy új rozéval az anyósülésen), csontig átfagyva, valahogy mégis hűvös, könnyed borra vágytam.

Nagyon vártam ezt a rendezvényt. Több oka is volt ennek a várakozásnak. Egyfelől nagyon kevés mátrai bort iszom, másfelől pedig rengeteg szépet és jót hallani az idő közben három pincére élesedő összefogás tagjainak borairól. Losonci Bálint, Karner Gábor és Szecskő Tamás. Mátra szemmel láthatóan kezd erőre kapni. Pedig Gyöngyös környéke nem éppen fölemelkedéséről, hatalmas fejlesztéseiről adott hangot mostanság; mégis annál örömtelibb látni, hogy vannak lelkes és tevékeny emberek néhol a határban, akik csakazértis hisznek abban, amit csinálnak. Példamutatónak érzem jóideje az egész Tőkések-projektet Tokajtól-Villányig valamennyi borvidékünk számára. Önzetlen és őszinte összefogás, tenni akarás, KÖZÖS értékteremtési motiváció. Ha már a parlamentben, minisztériumokban, hegyközségi intézményekben nem történik semmiféle, - borászati téren előremutató dolog, akkor más nem marad, mint a hangadó egyéniségek (sorsszerű) összefogása a széthúzás helyett. Sokszor azt látni ugyanis, hogy a legagilisebbek, leginkább szem előtt lévő nagy nevek nem képesek leülni egy asztal mellé, hogy közösen vitassák meg szeretett borvidékük jövőjét. Mert bár tudom én azt is, hogy sokszor egy-egy borász többet tesz tíz év alatt egy régió borászatért, mint a többiek együttvéve egész életük folyamán, de ettől még az együttgondolkodás nélkül valószínűleg hosszú távon semmi nem megy.

Sok kritikát kaptak a rosék az idén mindent elárasztó 2010-esek kapcsán. Eleinte nem értettem mire a nagy fanyalgás (nem iszom sok rosét, de van, hogy jól esik), aztán ahogy a poharamba került egyik-másik régebben is bevált tétel, úgy egyre inkább tudtam azonosulni a fölfogással, hogy a mostoha évjárat (bevallott/be nem vallott) kármentői kerültek alapvetően palackokba. Egyre jobban elment a kedvem a roséktól. Savas fröccsalapok, mely a nyári fesztiválokon kiválóan betöltötték trendhangoló szerepüket (és talán inkább lássuk egyre több helyen ezt, mint a boros kólát). Különösen szerettem ilyenkor a csak rosét fogyasztó vevők kedvenc kérdését: "mi a különbség egyik és másik rosé között, melyik a (leg)jobb stb?" Érzem ezt megerősítve most is, amikor egy sokkal bíztatóbb évjárat nyilván nem mérvadó, mégis kedvesebb roséit lehet már kóstolgatni. Csavarzáras. Savanykás málnás cukor, epres blendy fogkrém és gyermekkorom egyik rózsaszín, valószínűleg szintén eperrel/málnával ízesített felhörpintős szirupos, ragacsos orvossága jut róla eszembe. Másnapra kifakul, kissé fehérborossá változik a bukéja sok trópusi gyümölccsel. A pohárban idővel elkezd gyöngyöket képezni a szép, halvány hagymahéj színű bor. Savai egyáltalán nem metszenek, de elegen vannak. Zamatos, jól kortyolható rosé, a kortynak van eleje, közepe, vége, nem légiesen áttetsző, bár nem is hosszú és nem meglepő módon a megszokott pirosas gyümölcsözönt mutatja, amit az illat ígért. Magában is meg lehet inni, sőt lágysága talán inkább úgy érdemes fogyasztani szerintem. Nőies bor.

Mi mással kezdődhetne egy új korszak mint furminttal. Szofisztikált, nem olyan behízelgő fajta mint mondjuk személyes kedvencem, az olaszrizling. Nehezen érthető, egyedi, ezerarcú szépség. Akadt itt teltkarcsú, telt idomú, ugyanúgy mint filigrán modell, szépségében megöregedett, vagy ereje teljében lévő családanya...nehéz elhinni, hogy nem csak egy sárgamuskotályt lehet női arccal és alkattal felruházni, de a szigorú furmintot is. Dehát...férfiak vagyunk...