Az első 22-es vörös élményem. Bíbor és rubin határon jellemezhető le a színe. Sok primer gyümölcs illatát érezni benne, főként friss bogyósokkal. Lágy ízű, laza vörösbor, csupa fanyar primer gyümölccsel, áfonyával, ribizlivel, a fajtára jellemző vékonyabb súlycsoportból. (5+)
Dórim kedveli a műfajt: Villányt is és az újbort is, úgyhogy idén sem marad ki a Ruppert egyébként frappáns címkés és valójában teljesen ártalmatlan, kedves márton-napija; noha évek óta érzem, hogy ez a komolytalan műfaj valójában semmire se jó...azon túl, hogy a borászok ezekben a nehéz időkben támogathatók általa, és ez most talán elég is indoknak, hogy újborokat igyunk! A szokásos élénk, céklás, mély színek. Illatban obligát gyümölcsbomba: frissen facsart szőlőlé, a portugieser kávés aromatikája és friss, érett, sötét húsú gyümölcsös, porcukros süti. Tiszta és megnyerő bozsolé hangulat. Nem baj, ha kicsit behűtjük bontás előtt. Karcsú test, tobzódó, friss, harapnivaló, guruló gyümölcsök. Finom fűszerek színezik még. Olyan akár egy szőlőlé, amiben nincs cukor. Üdítő savak, lágy tapintás, rövid, selymes bor, ami itatja magát. Ebben a műfajban pedig ennél többre senki se vágyhat.
Savanykás, erjedt gyümölcsös, cefrés illat Szilvás, egyértelműen gyümölcsorientált, lágyabb korty, primer, fajtajelleges dzsúzossággal.
Nem egy szokványos portugieser árfekvés (jóval 2000 fölött), komolyabbra hangolva. Tetszetős illatában túrós-meggyes sütemény. Ízben fajtajelleges lágyság, könnyedség, finom és jól fogyasztható zamattal.
Meggyes és más pirosas gyümölcsös illat, vérrel. Ízre vékonyka ugyan, de gyümölcsei nagyon kedvessé, formássá teszik mégis. Jól iható, finom oportó, étcsokival a lecsengésben.
Tiffánékról nem sokat írtunk még a blogon, pedig a 90-es évek egyik legnépszerűbb villányi borászatáról van szó (az először induló nagy villányi családi borászatok közül Tiffán Edének van egyedül borász végzettsége). Mostanában pedig inkább a fiatalabb Tiffán generáció politikai, parlamenti szerepvállalásáról szokás beszélni, melynek remélhetőleg lesz a magyar borra pozitív foganatja! Nem rég, az alkoholisták lesújtó hetet töltöttek a döntően villányi fajta társaságában.
Illatban istálló, bőr és ázott avar. Ízben gyümölcsösen lágy, elég visszafogott, fanyarkás korty, picit kócos érzetű alkotókkal. Lecsengésében bőrös, füstölt sonkás ízek jellemzőek. A fajta primer gyümölcseiből lehetne több is benne. Nem érdemes óriási összetettséget várni tőle, mondjuk nyilván nem is olyannak készült.
Színe intenzív, fiatalos céklalé szerűen lilás bíbor (gyakorlatilag még a poharat is megfogja, bizonyára a Zweigeltnek köszönhetően). Illatban portugieseres őrölt kávé, lédús erdei gyümölcsök valóságos rengetege. Aztán ízében olyan, mintha ezekből a roppanóan friss gyümölcsökből egy jó marékkal gyömöszölnék a számba. Elképesztően friss és üdítően lágy vörösbor. Finom savak, semmi él, semmi komolykodás, csak csúszik nagyon, ahogy kell.
Szép sötét rubin szín a borászat első, nem 100 % portugieserében (+KFR+CS). Illatban a portugieser fiatalos, pörkölt kávés aromáit lehet fölismerni azonnal (vakon biztos annak mondanám). Mellette kompótos, meggyes, cseresznyés illatok, talán szilva... Sima felszínű, egyszerű, de mégis gömbölyded, gördülékeny vörösbor. Nem az a fajta, amin elmerengünk órák hosszat, meg szálazgatjuk napestig a rétegeit, de világos, hogy nem is olyannak készült. Finom, délies tanninok és visszafogott savak, jóleső, vidám gyümölcsök, közepesnél rövidebb íz. Őt tényleg csak inni kell. Nem szeretem ezt a klisészerű kifejezést, de talán az ilyet szokás beszélgetős bornak hívni (?), vagy csak rezignáltan kortyolgatni belőle párat egy nehéz nap legvégén.
Hergerék kizárólag Portugieserrel foglalkoznak. Láthatóan nem hozta őket lázba sem a '90-es évek Cabernet-őrülete, sem a túlbarrikolt múlt, ők maradtak a borvidék hagyományos fajtájánál. Friss rosét is abból készítenek, ám vörösborként nem a szokványos, nőies, primőr hatásvadászatra hajtanak. Emlegetik, hogy az éttermek, nagykereskedők sokszor fölvont szemöldökkel fogadják 2010-ben a 2007-es Portugieserüket, de tudni kell róluk, hogy ők igazán komolyan veszik ezt a fajtát, érlelt vörösborként hozzák forgalomba, úgyhogy aki egyedi, tartós Portugieser-kalandra vágyik látogasson el hozzájuk.
Színe áttetsző, halványbordó, egyértelműen piros. Látni rajta a kor jeleit, nyoma sincs a megszokott lilás árnyalatnak a széleken. Illata intenzív, a (számomra) jelleges őrölt kávé után fajsúlyosabb fajtákat (Merlot-t) idéző piros bogyósok, ribizli, meggy, majd szilva érezhető. Kortyban zamatos, telt, de savai azért izmosak, ételt kérnek. Nagyszerű ihatóság, mégis van teste is.
Óriási meglepetés visszakóstolni 5 nap múlva. Nemcsakhogy stabilan áll a bor, de elegáns szilvalé, kókusz és kávé áramlik a pohárból. Még zamatosabb, még gömbölyűbb, még teltebb érzetű lesz és még finomabbak a savai, nagyon ízletes rumosszilvás, cseresznyés sütis lecsengéssel. Finom, kerek tanninok, gazdagon gyümölcsös vörösbor, melyet hétköznapi vacsoráinkhoz bármikor bátran nyithatunk.
sikersztorik/#2
Nehéz a Sauskáról is újat mondani. Telnek-múlnak az évek, és egyre többet és többet hallunk róluk. Marci szokta mondani, hogy rosszat még nem nagyon ihattunk tőlük, ami azzal a nagy kihívással jár együtt, hogy ennek a szintnek újra meg újra meg kell felelniük. Pár év alatt bekerültek egy olyan borvidék elitjébe, amely elsőként ébredt a rendszerváltást követően. Márpedig a jól bejáratott 2-3-4 nagy névvel parallel csak nagyon keveseknek sikerül valóban érvényesülni, piaci helyet szerezni. Sokaknak tört bele a bicskája, sokan azóta is küzdenek, a Sauskának hamarabb sikerült talán ez, mint bárki másnak bármi hazánkban. Mi csak elképzelni tudjuk, mennyire lehet ez nehéz feladat, de a Sauska Krisztián által verbuvált Kúcs Gyula birtokigazgató mellett dolgozó Latorczai László főborásznak és csapatának a precíz, gondos technológiai hozzáállással, a jó termőhelyek (Kopár, Ördögárok, Makár stb) kiválasztásával, a jól fölépített borszortimenttel és a letisztul arculattal a Sauska Pincészet számára úgy tűnik, tényleg nem létezik lehetetlen.
Az ember, aki megszállottan szerette az ízeket
Hiányzik Szűcs Feri. Nem tudok és innentől nem is fogok tudni nem személyesen belekezdeni egy Szűcs Ferenc féle bor bemutatásába. Nem hittem volna, hogy ennyi hónap után még mindig így meg fog rázni Feri hiánya. Épp pár hete bukott ez ki belőlem, két közös jóbarátnak, emailben, hogy a Ferire emlékezni kell: borokkal, ételekkel, jókedvvel, együtt…mert ő is ilyen volt. Mindig. Örömmel konstatáltam azért, hogy felesége, Szűcs Alexandra tűzön-vízen át viszi tovább Feri tállyai álmait. Hudák István, mint rendíthetetlen bástya felel azóta is a szőlőért a különleges dűlőkben, a borokért a pincében, a Honvéd utca 1-ben. Tállya biztos, hogy nagyon más lesz Feri nélkül, azóta megérkezni is teljesen más a kopott hegyaljai településre. Fontosnak tartom, hogy az emlékét őrizzem/őrizzük: fáklya volt az ő jelenléte a hazai boros színtéren. Olyan valaki volt, aki igazán szerette és élvezte az ízeket, a dűlőket, a borokat. Szandra a Babelbe hívott pár napja, hogy a friss degusztációs menübe bekerült tétel kapcsán bemutassanak Hudák Pistával néhány aktuális bort. Egyértelmű volt, hogy erre a meghívásra nem mondhattam nemet…
Ilyen sem volt még...
***Demeter Zoltán birtok furmint vs. birtok hárs
Családi okok végett is különleges szálak fűznek a tavalyi évhez. Egész biztosan soká megőrzöm emlékemben 2023-at. - Ekkor lettem házas, ekkor lettem apa, megjelent az ötödik TokajGuide és az AszúGlass is debütált lányom születése előtt pár nappal (így visszatekintve tényleg nem is igazán értem, hogyan is történhetett ennyi minden szinte egyszerre). Tervezek hát eltenni palackokat a későbbi szülinapokra, de jelenleg még ‘az első száraz borokkal ismerkedős’ időszakban vagyunk. Lássuk ma két etalon példán (és két meglepetésen) keresztül, mit várhatunk szárazban Hegyalján!
Két nehéz évjárat vizsgázik
Azok, akik közelről figyelték a tokaji ikon munkásságát, biztosan emlékeznek még, hogy volt pár évjárat, amikor Demeter Zoltán Egerből (Nagytálya) vásárolt egy helyi termelőtől kékszőlőt, amit aztán saját pincéjében készített el. A szőlő természetesen a maximalista borász kívánalmai szerint lett művelve, beérlelve, szüretelve, hogy a nagyratörő vízióknak megfelelő minőség születhessen meg belőle (a név kötelez). Élénken él bennem a 2009-es első élmény (16 v/v %), de volt egy vékonyabb évjárat, aztán ismét tetszett az ugyancsak vastag 2013-as is, most pedig két olyan évjáratot fogunk megnézni, mely ékes példája annak, hogy az elmúlt 30 év két legviszontagságosabb évjáratában is lehetett izgalmas, időtálló vörösborokat készíteni… Nézzük is meg őket közelebbről:
Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt
Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!