X

PAJZOS30

Ripka Gergely

PAJZOS 30 - múltidézés 6 puttonyosokkal

III/IV: A FONTOS RENDSZERVÁLTÓ NAGYBIRTOK IDÉN 30 ÉVES

Harmadik állomásához érkezett az idén 30. születésnapját ünneplő Pajzos Tokaj eseménysora. Tavasszal a furmint-válogatás, a júniusi 5 puttonyosok után pedig természetesen a nagyszerű 6 puttonyos aszúborok következtek a sorozat szeptemberi felvonásában. A sárospataki nagyborászat az első privatizációs hullámban indult (külföldi, francia befektetéssel), melynek fő terméke az édes bor, azon belül is az aszú lett (hasonlóan más akkor indult nagybirtokokhoz). Noha az 5 puttonyos a fő termék (mely ahogy láthattuk igen sok esetben 6 puttonyos tartalommal bírt), koronaékszerként 6 puttonyos is készülhet évjáratokból. A szerencsések pedig vissza is kóstolhatják később. Köztudottan többnyire a Pajzos a jobban aszúsodó terület, de ahogy a korábbi kóstolón, most is lett egy szép meglepetés a Megyerből (mely Pajzos címkét kapott). Lássuk, melyik évjárattal!

Tovább

Ripka Gergely

PAJZOS 30 - időutazás 5 puttonyosokkal

II/IV: A fontos rendszerváltó nagybirtok idén 30 éves

Folytatódik a sárospataki Pajzos Tokaj 30. Születésnapja. A furmint selection tételekkel a Megyer-dűlőt jártuk körül tavasszal, most nyár elején pedig Harmath Csaba közreműködésével francia sajtok kerültek összekóstolásra 5 puttonyos aszúkkal (ha már francia alapítású tokaji birtok). És micsoda évjáratok kerültek a poharakba, igazi legendás nagy borok: mint a 2006, 2002 vagy épp az 1993-as. Nagy élmény volt a fiatalabbak mellett az idős borokat is megcsodálni, már csak amiatt is, mert a legtöbb külföldi tőkével megindult rendszerváltó birtoknál (amilyen a Pajzos is), az 5 puttonyos lett a zászlós bor, és becsületükre legyen mondva, hogy emellet a száraz boros fordulat (2000) után is hűen kitartottak.

Tovább

Ripka Gergely

PAJZOS 30 - Száraz emlékek

I/IV: Furmint selection és száraz szamorodnik 1993-2019

A rendszerváltás utáni évtized a kedvenc korszakjaim közé tartozik Hegyalján. Azzal együtt is, hogy a privatizáció időszaka Magyarországon talán nem mindenhol a legjobb forgatókönyveket követte, kérdésként az is felmerülhet, hogy láncainkat letépve, a hirtelen jött szabadság adta lehetőséggel mennyire sikerült élnünk. A Tokaji borvidéken az állami borkombinát romjain megjelent 5-10 olyan külföldi befektető, akiknek a szándékai tiszták voltak, az aszú renoméját mindenképp igyekeztek fényesre csiszolni. Érzésem szerint eközben leginkább a régi és új szereplők közti kohézió, illetve a hosszú távú, közös piaci víziók hiánya vetette vissza a borvidék fejlődési ütemét. A Pajzos és a Megyer kezdetben szinte külön márkaként épült és alakult: a szárazban izgalmasabb pataki Megyer történelme, a bodrogolaszi Pajzos-dűlő klasszifikált mivolta, aszús potenciálja pedig egy sor emlékezetes borral örvendeztetett meg minket a francia tőkével alapított birtoknak köszönhetően. Közben számos korszakot megélt a Pajzos, mely mára a hazai piacon kizárólag ezt a márkanevet erősíti, új arculattal és immár 30 éves múlttal. Laurent Comas birtokigazgatóval és lelkes, fiatalos csapatával közösen szervezgetjük a birtok jubileumának kóstolóeseményeit. A furmint selection nyitja a sort.

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC: *Oremus Mandolás 0.75 vs 1.5 L!

Ilyen sem volt még...

II/IV: Az év első fele a szárazaké. - Idei második TokajDry-kóstolónk főszereplője pedig egy igazi modern klasszikus, az *Oremus Mandolása lesz. Expertebbek számára aligha újdonság, hogy a sztenderd és a magnum palack mennyire másképp érik a palackban. Ebben a témában Hegyalján pedig csakis az *Oremus rendelkezik mérhető merítéssel és tapasztalattal, ezért most a friss TokajGuide új csillagos borászatának birtokborain keresztül fogjuk vizsgálni ezt a különleges kérdéskört professzionális, ültetett keretek közt (ahogy kell): hogyan érik a furmint kis és nagy palackban? Van-e szignifikáns eltérés a palackméretek közt? Ha igen, milyen mértékben? Szinte tudományos magaslatokig emelkedünk majd hipotézisekkel, kóstolással és sok-sok meglepetéssel. Ehhez az alábbi Mandolás Furmint palackpárok lesznek segítségünkre:
2019 (0.75 vs. 1.5 L),
2017 (0.75 vs. 1.5 L),
2016 (0.75 vs. 1.5 L),
2012 (0.75 vs. 1.5 L),
2009 (0.75 vs. 1.5 L).
..
Helyszín: Borkollégium, Podmaniczky utca 31 (I. emeleten, balra).
Belépő: 16.500.-/fő (Patreon Eszencia támogatóknak minden Magic eseményünkre jár az éves bérlet). A részvételi csak előzetes regisztráció esetén biztosított: http://www.patreon.com/tokajguide
Foglalás: HELLO@TOKAJMAGIC.HU vagy privát üzenetben.
Tovább

Ripka Gergely

Mire számítsunk Tokajban 2023-ból?

***Demeter Zoltán birtok furmint vs. birtok hárs

Családi okok végett is különleges szálak fűznek a tavalyi évhez. Egész biztosan soká megőrzöm emlékemben 2023-at. - Ekkor lettem házas, ekkor lettem apa, megjelent az ötödik TokajGuide és az AszúGlass is debütált lányom születése előtt pár nappal (így visszatekintve tényleg nem is igazán értem, hogyan is történhetett ennyi minden szinte egyszerre). Tervezek hát eltenni palackokat a későbbi szülinapokra, de jelenleg még ‘az első száraz borokkal ismerkedős’ időszakban vagyunk.  Lássuk ma két etalon példán (és két meglepetésen) keresztül, mit várhatunk szárazban Hegyalján!

Tovább

Ripka Gergely

***Demeter Zoltán: Cabernet franc stílusok

Két nehéz évjárat vizsgázik

Azok, akik közelről figyelték a tokaji ikon munkásságát, biztosan emlékeznek még, hogy volt pár évjárat, amikor Demeter Zoltán Egerből (Nagytálya) vásárolt egy helyi termelőtől kékszőlőt, amit aztán saját pincéjében készített el. A szőlő természetesen a maximalista borász kívánalmai szerint lett művelve, beérlelve, szüretelve, hogy a nagyratörő vízióknak megfelelő minőség születhessen meg belőle (a név kötelez). Élénken él bennem a 2009-es első élmény (16 v/v %), de volt egy vékonyabb évjárat, aztán ismét tetszett az ugyancsak vastag 2013-as is, most pedig két olyan évjáratot fogunk megnézni, mely ékes példája annak, hogy az elmúlt 30 év két legviszontagságosabb évjáratában is lehetett izgalmas, időtálló vörösborokat készíteni… Nézzük is meg őket közelebbről:

Tovább

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább