Néha megtaláljuk, többnyire keressük egy életen át
Merthogy az én véleményem az, hogy a titok az, hogy maga az örökös kincskeresés teszi igazán romantikussá a borkedvelő közönség számára a Burgundi-legendát. A világ legfontosabb borvidéke (a szakértők értékrendje szerint), ahol a termőhelyi gondolkodás éteri magasságokig jutott, ahol összeállt minden körülmény, amitől egy borvidék évszázadokon át izgalmas és keresett lehet. Ahova csak a beavatottak érezhetik úgy egyszer-egyszer az életben, hogy megérkezhettek. Burgundia sikere ma is töretlen, a termelők és borászatok szinte bármilyen árért el tudják adni portékájukat, hisz eleve kis palackszámban készülnek a borok és óriási a kereslet erre a legendára.
Ritkán kerül szóba Mayerék Kopárja. Pedig a kiválónak kikiáltott villányi termőhelyen bár nem jutott sok szőlésznek hely, azért Mayer Márton is a kezdetek óta kiveszi részét a dűlő históriájának írásában. Ráadásul az ékezettől sem kellett megfosztani soha az ő Kopárját. Illatában van némi lakkos illó, hordós fűszerekkel, vaníliával, mákkal. Sűrű, étcsokis, kellően koncentrált íz, kissé direkt fássággal, tipikus villányi mayhem-vörös jegyekkel. Meleg, rumos, érett bor.
Igazi régi vágású villányi darab Mayeréktől. Barnásodó szélű a megjelenése. Illatában megnyerő tejszín, mák és szeder. Jó állagú tanninok, szépen integrált hordóval, meglepő egyensúllyal. Szép délies vörösbor.
A napokban idén is megrendezésre került a Kőérberki úti főhadiszálláson a Bortársaság Bortavasz nevű partnertalálkozója, ahova egyébként borszakírók is meghívást szoktak kapni. Tavaly is zsúfolt és szerintem elég nagy sikerű volt a rendezvény. Idén is nagyjából 50 hazai borász, közel 150 bora közül lehetett csemegézni, méghozzá egy elég komoly merítésből (+külföld és a pálinkák, de azokra sajnos már nem maradt energiám). Olyan mint egy szakmai borfesztivál (Gianniék mérték mellé az etyeki szalonnát és sonkát). Ezeken a rendezvényeken mindig jó az esély ígéretes hazai gyöngyszemek kifigyelésére, de még nagyobb öröm, hogy olyan borászorgánumokkal lehet személyesen szót váltani, mint Bussay László, Németh Attila Gábor vagy ifj. Franz Weninger. Fehér kör, vörös kör, édes kör (beépítve a fehérek közé). Jó hír azoknak, akik az én terjengős bevezető okfejtéseim helyett szívesebben olvasnak a 4 napos hétvégén száraz borleírásokat (pár édessel) - íme a maratoni sor:
A másik komolyabb borászat, mely hagyományaihoz híven nagyon régóta készít az emblematikus villányi dűlőből csúcsbort, az Mayer Mártoné (ez a bor 100 % Kopár...). Kevéssé van szem előtt, nyilván nem is annyira fölkapott tétel, mint Gere Attiláé, de az ára is valamivel alacsonyabb. Sokan szeretik, és nem véletlenül. Kábernés fűszerözön: mák és paprika. Ízben barrikos teltség, kissé édeskés korty. Nagyon fűszeres és nagy testű bor. Keresgélni kell egyensúlyait. Egyelőre elegánsnak épp nem feltétlenül mondanám, de lehet, hogy ez csak az időn múlik. Komoly és meleg hordófűszerek szövik át most a bor egészét. A 7-es Ördögárok mellett most kevésbé győzött meg ez a fajta nagybor.
Megvolt Márton-nap. Itt vannak az évjárat első borai is,aki nem kóstolja meg, az egy évig szomjazik. Sorban érkeznek az első 2010-es óborok is, egyelőre mindkettő a friss gyümölcsösségről szól. Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).
Sok kritikát kaptak a rosék az idén mindent elárasztó 2010-esek kapcsán. Eleinte nem értettem mire a nagy fanyalgás (nem iszom sok rosét, de van, hogy jól esik), aztán ahogy a poharamba került egyik-másik régebben is bevált tétel, úgy egyre inkább tudtam azonosulni a fölfogással, hogy a mostoha évjárat (bevallott/be nem vallott) kármentői kerültek alapvetően palackokba. Egyre jobban elment a kedvem a roséktól. Savas fröccsalapok, mely a nyári fesztiválokon kiválóan betöltötték trendhangoló szerepüket (és talán inkább lássuk egyre több helyen ezt, mint a boros kólát). Különösen szerettem ilyenkor a csak rosét fogyasztó vevők kedvenc kérdését: "mi a különbség egyik és másik rosé között, melyik a (leg)jobb stb?" Érzem ezt megerősítve most is, amikor egy sokkal bíztatóbb évjárat nyilván nem mérvadó, mégis kedvesebb roséit lehet már kóstolgatni. Csavarzáras. Savanykás málnás cukor, epres blendy fogkrém és gyermekkorom egyik rózsaszín, valószínűleg szintén eperrel/málnával ízesített felhörpintős szirupos, ragacsos orvossága jut róla eszembe. Másnapra kifakul, kissé fehérborossá változik a bukéja sok trópusi gyümölccsel. A pohárban idővel elkezd gyöngyöket képezni a szép, halvány hagymahéj színű bor. Savai egyáltalán nem metszenek, de elegen vannak. Zamatos, jól kortyolható rosé, a kortynak van eleje, közepe, vége, nem légiesen áttetsző, bár nem is hosszú és nem meglepő módon a megszokott pirosas gyümölcsözönt mutatja, amit az illat ígért. Magában is meg lehet inni, sőt lágysága talán inkább úgy érdemes fogyasztani szerintem. Nőies bor.
Azok, akik közelről figyelték a tokaji ikon munkásságát, biztosan emlékeznek még, hogy volt pár évjárat, amikor Demeter Zoltán Egerből (Nagytálya) vásárolt egy helyi termelőtől kékszőlőt, amit aztán saját pincéjében készített el. A szőlő természetesen a maximalista borász kívánalmai szerint lett művelve, beérlelve, szüretelve, hogy a nagyratörő vízióknak megfelelő minőség születhessen meg belőle (a név kötelez). Élénken él bennem a 2009-es első élmény (16 v/v %), de volt egy vékonyabb évjárat, aztán ismét tetszett az ugyancsak vastag 2013-as is, most pedig két olyan évjáratot fogunk megnézni, mely ékes példája annak, hogy az elmúlt 30 év két legviszontagságosabb évjáratában is lehetett izgalmas, időtálló vörösborokat készíteni… Nézzük is meg őket közelebbről:
Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!
A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….
Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….
A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:
