Dűlőválogatás. Friss, üde, egzotikus citrusok, tipikus Leitzes érett lime, citromhéj, citromtarte. Makulátlan, pontos és végtelenül elegáns, finom buké. Az eleje puhán édeskés, ami a végére annyira szépen csap át a jellegzetes rheingau-i szárításba. Penge, feszes, vibrál, cizellált, csupa finesz és élet. A cukor az elején a kortyot kedvesen indítja, aztán tanítanivalóan megy át csontszáraz rajnaisságba. Rendkívül fiatal még. Csodaszép, precíz, tűpontos riesling, ami évek múlva is nagyszerű lesz...
Ugyan 17 nem tartozik a nagy évjáratok közé, mégis kristálytiszta, üde, friss fehér húsú és sárgás citrusok, lime-os, tipikus fejlődő rheingau illat jellemzi, kis petrollal, másnapra palás, köves jegyekkel. A korty magas, karcsú és feszes testalkatú. Mérhetetlenül tiszta, picit szénsavas, vibráló savú, ropogós riesling, egész enyhe maradék cukorral szélesítve, puhítva. Határtalan lendület, makulátlanul tisztán hagyja a szánkat, és hosszan, lime-os, grapefruitos, citrusos primer jegyekkel gyönyörködtet. Fényes iskolapélda Rheingaura, masszív csillaggal.
Bodó Judit és Józsi körül mindig zajlik az élet. Ott van például a Mindszenthavi Mulatság, a Dűlős Farsang, a Borday a Csontos Présházban, most épp a Keresztúri Kerámiagyárat újítgatják rendületlenül. A több éves projekt végére idén remélhetőleg egy szép birtokközponttal lesz gazdagabb az immár 5 fős család, amely mint tudjuk Felvidékről csöppent Hegyaljára, sőt igazából Bodrogkisfaludon lett családdá. Bár mindig akadt elég dolguk, de pár éve még a bloggereket is leráncigálták a városból, a laptop mellől, hogy Ne csak írják, tudják is meg, hogy készül a bor, amit aztán ízekre szedünk, megfejtünk, pontozgatunk, csillagozgatunk. Persze ezek a kiscsoportos foglalkozások mindig tapasztalással, tanulással jártak, a nap végét is munkával (azaz kóstolással) zárva. Ahogy nőtt a Bodó család, a Ne csak írja… elmaradt, de a borszerető barát és borász cimbora nem lett kevesebb, így minden februárban összejönnek kicsit, hogy a tíz éves évjáratot megkóstolgassák. Ez most 2010 lett volna, de mivel akkor alig-alig lehetett találni egészséges szőlőt széles e hazában, így többnyire a nemzetközi mezőnyből válogattunk ki csúcsokat, ki-ki a maga ízlése szerint. A véletlen úgy hozta, hogy idén én is jelen lehettem. Beszálltam hát én is egy palackkal. Hogy mit választottam egy ilyen illusztris társasághoz...?
Patinás száraz fehérborok gondolatébresztő sora (2000-2015)
Dagadtos kolléga noha az írástól rég visszavonult, de akik olyan vének mint én, azok biztos emlékeznek, nagyszerű írásaira az ősalkeszen. - Sokunk számára számtalan új perspektívát nyitottak meg a borok tágabb univerzumai felé. Köztudomású, hogy időnként saját gyűjteményéből és kedves ismerősei által máig gyakorta raknak össze klubkóstolókat egy elhagyott, félhomályos pesti helyiség mélyén, méghozzá igazán különleges csemegékből, a világ távoli borvidékeiből és olykor-olykor magyar ritkaságokból válogatva. Az élmény mindig különleges, s a kóstolás pedig többnyire vakon megy. Ha jól emlékszem, tavaly édesek szerepeltek egy hasonló roncsderbin, és akkor nem volt meglepő, hogy Tokaj szépen leiskolázgatta a mezőnyt, de hogy ilyesmi szárazban is előfordulhatna....(arról ma már csak álmodni merünk).
Vannak borsorok melyekhez nagy ívű felvezetés nem szükséges. Ha pedig riesling sorról van szó, kár elaprózni. Tar Ferinél ismét katartikus ívet sikerült húzni a műfajon belül. Ezúttal Rüdesheim egyik legnagyobb becsben tartott termőhelyéről, a Berg Schlossberg vára alóli meredek, 60 %-os lejtőjű rieslingjeiből kóstoltuk meg több évjáratból. A kvarcit és pala alapkőzetű terület mindössze másfél hektár, három borászat készít róla borokat, jellemzően jóval 50 év feletti korú tőkékről. Papírforma szerint a VDP-tag Leitz a nagyobb név (némileg behízelgőbb, femininebb, parfümösebb borokkal), Georg Breuer inkább újító titán (fickósabb, csontosabb szerkezettel). Őket kóstoltuk most össze meg vissza, egy-két igazi kuriózummal a sor végén (megéri tehát a végéig görgetni). Papírforma szerint a páros évek a hűvösebbek (közülük 2014, ami kemelkedik), míg a páratlanok melegebbek, közülük pedig 2015-öt tartják a riesling-rajongók igen nagyra. Nézzük, mi igaz mindebből, s a két nagy név közül melyik teljesített most a jobban a végére...:
Hogyan lesz valamibőla világ legjobb száraz fehérbora? Egy termőhelyből, aztán egy brandből, esetleg a fajtából? Egyáltalán hogyan lehet bekerülni az élvonalba, mit kell ahhoz tudnia egy bornak? Mielőtt ma végigvennénk néhányat a világ fehér csúcsborai közül, akaratlanul is számba veszi az ember, milyen erényekkel bírnak az előttünk járók. - Sauvignon/Loire: fűszeres, de moderált, csiszolt, feszes; sauvignon/Bordó: fás, de intelligensen, miközben élő savú és gyümölcsös is; sauvignon/Új-Zéland: mindenben intenzív - erős illat, ízben gyümölcsözön; rajnai/német: savvezérelt, de közben komplex, feszes, csiszolt; rajnai/osztrák: könnyebb, egyensúlyos, sima, mégis egyenes, élő savú; és végül chardonnay/burgundia: minőségi fa, végtelen komplexitás, termőhelyiség, vitalitás. Nagyon fontos megjegyezni, hogy ezeket az erényeket a legtöbb évjáratban és a legtöbb termelőnél megtaláljuk az adott régióban. Ugyancsak fontos, hogy ezek a régiók noha általában fajtaborokat készítenek, ahogy fent is látjuk, ám alapvetően mégsem fajtáról kommunikálnak, hanem sokkal inkább termőhelyről (többnyire a dűlőt is megnevezve, franciáknál a besorolással együtt). Ez azért fontos, mert hazánkban ez nem tűnik közmegegyezés tárgyának ennyi év után sem (sajnos), hanem sokan még mindig fajták (indokolatlan?) kiemelésén munkálkodnak.
Eljött az évvége. Ilyenkor bőven van ok a közös borozgatásokra. A bor közösségformáló szerepe ilyenkor különösen jól érvényesül: összejövünk, kicsit ünnepi hangulatban, mégis kötetlenül, s mindenki hoz valamit, bármit, amit szívesen megmutatna a barátoknak. Milotta Laci (furmintfan) barátomnál több ízben is összeültünk idén, hogy különféle témák mentén kóstoljunk (ölelés érte neki); lesz ebből még egy poszt a fiók mélyéről hamarosan (lehet, hogy 2018-ra tolódik). Rszabi, Hegyi úr, Bernát Józsi és jómagam az alábbiakkal vezettük le a fordulatos 2017-es évet:
A német eredetvédelmi rendszer messze földön híres pontosságáról, logikus és mindenekelőtt házon belül és a piacon is életképes felépítéséről. Erről már több ízben is zengett poszt hasábjainkon idén. A mai posztban nem is aprózzuk el a rajnai-témát. Nagyon leegyszerűsítve: Németországban a legjobb dűlők, a grand cru-k kapták a Grosses Gewachs megjelölést. Tar Feri, a Carpe Diem borszentélyben idén már többször megörvendeztette a stílus és a fajta rajongóit egy-egy masszív rizling-sorral. Ezúttal a 2016-os évjáratnak és a legnevesebb termelők, legjobb GG rieslingjeinek szentelt egy estét, amikoris boldog születésnapot nekem (mondhatnám azt is, hogy szebben nem is lehetett volna időzíteni ezt a kóstolót).
Bár óramárkának is jól hangozna a név, a Leitz család az írásos források szerint már 1744-ben is borkészítéssel foglalkozott. Johannes Leitz 1964-ben született, Rüdesheimben. Az ő nagyapja, Josef Leitz a második világháború után kezdte rendbehozni a részben lebombázott birtokot, fia Antonius 1966-ban halt meg, feleségére és a kis Johannesre egy virágboltot és a birtokot hagyván örökül. Johannes az 1985-ös évjárattal vette át a birtok vezetését. Nagy elánnal vetette bele magát a munkába, s neki köszönhető, hogy a Leitz mára Rajnaiban az egyik legkomolyabb referenciabirtok lett Svédországtól, Anglián át az USA-ig. A családi területeket alig pár hektárról 40 hektár fölé bővítette, hivatalosan 1999-ben került nevére a birtok és 2010-2013 között komoly technológiai fejlesztések is történtek a pincében. A rüdesheimi Schlossberg, Rottland vagy Kaisersteinfels mára Németország legelismertebb terroirjai lettek a Leitz rizlingek sikerei révén. Leitz ma összesen 9 termőhelyről készít bort és Tar Ferinek hála a kimagaslóan remek 2015-ös kiadásokat, újdonsült borbárjában, a Carpe Diemben meg is lehetett kóstolni egymás mellett:
A feketeöves borivóknak már egészen biztosan nem kell bemutatni a Tar Ferenc-jelenséget. Merthogy Tar Feri valóban igazi jelenséggé vált a hazai boros szcénán belül. A riesling.hu és a finewines.hu értelmi szerzője maga szerzi be azokat a külföldi kincseket, melyek websopján keresztül nem ritkán igencsak méltányos árban hozzáférhetők számunka. Nem is akármilyen különlegességekről van itt szó (Dönnhoff, Leitz, Prager, St. Cosmé stb)! Szóval épp eléggé hiánypótló a tevékenység, melyet folytat. A magyar ember még ma is szinte csak magyar borért hajlandó pénzt fizetni, ezért vannak komplett boruniverzumok, melyeknek a legjava itthon gyakorlatilag nem vagy csak alig-alig kóstolható. Tar Feri árral szembeni tevékenysége ezért is fontos!
Azok, akik közelről figyelték a tokaji ikon munkásságát, biztosan emlékeznek még, hogy volt pár évjárat, amikor Demeter Zoltán Egerből (Nagytálya) vásárolt egy helyi termelőtől kékszőlőt, amit aztán saját pincéjében készített el. A szőlő természetesen a maximalista borász kívánalmai szerint lett művelve, beérlelve, szüretelve, hogy a nagyratörő vízióknak megfelelő minőség születhessen meg belőle (a név kötelez). Élénken él bennem a 2009-es első élmény (16 v/v %), de volt egy vékonyabb évjárat, aztán ismét tetszett az ugyancsak vastag 2013-as is, most pedig két olyan évjáratot fogunk megnézni, mely ékes példája annak, hogy az elmúlt 30 év két legviszontagságosabb évjáratában is lehetett izgalmas, időtálló vörösborokat készíteni… Nézzük is meg őket közelebbről:
Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!
A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….
Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….
A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:
