"Az államtól érkező tisztulási akarat megnyilvánulása, egy 1991-es rendelet módosításként érkezett, mely betiltotta az avinálást. Voltak, akik értették az üzenetet, voltak, akik nem értették és voltak, akik nem is akarták érteni és vannak, akik ma sem értik."
A minap akadt a kezembe a holland Gault&Millau kiadójának bor és gasztronómiai magazinja, a Proefschrift, mely címlapon a tokaji száraz furmintot helyezte a középpontba szeptember-októberben. A lap elején jól ismert hegyaljai borász portréja néz vissza ránk. A címlapsztori maga pedig a blogunkon is legeredményesebb két magyar borász, Demeter Zoltán és Szepsy István útkereséseiről illetve borainak kifinomult stílusáról szól. A szerzők: Louis Janssen, Jan és Kyra ban Lissum, akik elismert borszakírói a holland Gault&Millaunak.
A fejlécben véletlenszerűen olvasható mottók, boros idézetek egy újabb izgalmas csokorral bővültek. A nem rég újraélesztettet (és sok érdekes témát fölvonultató) Magyar Konyha magazin 35/10. számában Bott Frigyessel volt olvasható egy átfogó interjú. Kedveljük a borait is, de szavai legalább annyira fontos, értékes dolgokról szólnak, ezért mostantól az ő gondolatai is elkísérnek minket. (Illetve csatlakozik hozzájuk hamarosan egy másik határon túli magyar borászegyéniség is, a szerémségi Maurer Oszkár is).
Ismét egy szimpatikus, ifjú borász portréja jelent meg egy olvasott hetilapban; s bár nem annyira friss talán, de csak most akadt a kezembe az interjú édesapám jóvoltából. Érdemes beleolvasni utólag is mindenkinek! Május 25-ei keltezéssel a mádi Demeter Endre osztotta meg a gondolatait, a DemeterVin családi pincétől, s megmondom egész őszintén, kevés átfogóbb összegzést olvastam eddig a mádi borászok jelenlegi helyzetéről. Szó esik persze a Szepsy István okozta borászati "ősrobbanásról", a Furmint jelentőségéről, dűlősokszínűségről, ősi borvidéki tradíciókról, pezsgőkészítésről, JuniBorról, Mádi Körről, a régi hagyományokat idéző baráti-szakmai közösség kohéziós erejéről, ahol a kis borászatok kölcsönösen segítik (s nem gáncsolják) egymás megfeszített, költséges, áldozatos, értékteremtő munkáját. A fiatal borász lelkes és szimpatikus optimizmussal, pátosszal beszél a mádi borkészítés hátteréről. A problémákat sem lemondó fásultsággal közli, hanem bízik a már említett baráti összefogásban, a közösség egyre erősödő egységében. (Mi is őszintén reméljük, hogy Demeterék parlamenti összeköttetései előnyös hátszelet tudnak adni nem csak a hegyaljai, de az egész hazai borágazat lábra állásának. - Igencsak elkéne már az a pozitív hátszél, vitorla már láthatóan lenne hozzá....)
Igen kellemes meglepetésként ért tegnap, mikor egy reklámoszlop nagy plakátján Losonci Bálint nézett le rám a HetiVálasz eheti számának címoldaláról. Nagyon egyet kell, hogy értsek, sőt ha kicsit elragadtatom magam, azt kell, hogy mondjam, a maga nemében egyedülálló dolog, hogy egy kis, kézműves borászat ilyen jellegű médiafigyelmet kap (értsd: szem előtt van).
Azok, akik közelről figyelték a tokaji ikon munkásságát, biztosan emlékeznek még, hogy volt pár évjárat, amikor Demeter Zoltán Egerből (Nagytálya) vásárolt egy helyi termelőtől kékszőlőt, amit aztán saját pincéjében készített el. A szőlő természetesen a maximalista borász kívánalmai szerint lett művelve, beérlelve, szüretelve, hogy a nagyratörő vízióknak megfelelő minőség születhessen meg belőle (a név kötelez). Élénken él bennem a 2009-es első élmény (16 v/v %), de volt egy vékonyabb évjárat, aztán ismét tetszett az ugyancsak vastag 2013-as is, most pedig két olyan évjáratot fogunk megnézni, mely ékes példája annak, hogy az elmúlt 30 év két legviszontagságosabb évjáratában is lehetett izgalmas, időtálló vörösborokat készíteni… Nézzük is meg őket közelebbről:
Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!
A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….
Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….
A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...: