Mivel annyira sokan írnak, beszélnek, kérdeznek, véleményeznek, csettintenek keserédesen a Pallagi-könyv kapcsán, így némiképp én is megszólítva érzem magam a témában (tíz éve élem én is a tokaji rögvalóságot; láttam ezt-azt a borvidéken négy TokajGuide közben, sok időt töltök itt, megélve a keserves mélységeket, magaslatokat egyaránt a borok mellett). A hajtás után megosztom hát a rövid véleményemet én is.

Száraz november helyett ismét édes köröket futunk, a júniusi vaktesztünk borait kiegészítve néhány érdekességgel. A kóstoló egyértelmű tanulsága, hogy a coravin az édes borok esetében különösen is hasznos eszköz: olyan érzése van az embernek, hogy ezek a palackok ezen szondázási módszerrel hosszú évekig nem kezdenek halványulni (azt eddig is tudtuk, hogy a hűtőbe visszatett édes borok simán visszadugózva is hónapokig állják a sarat). Van a sorban olyan tétel, amit már harmadszorra coravineztem, de olyanok is, melyeket most először: semmilyen romlási tendencia nem írható le (száraz boroknál már inkább merülnek fel kétségeim). Visszatérő vendégünk a Péter Pince ezúttal összes édes kabarját bedobtuk a mélyvízbe, de tiszta zéta is szerepelt a sorban, Oremus, Bardon és Szóló késői szüretek mellett. Csillagokban sem volt hiány. De nézzük, kik kerültek ki győztesnek az erős mezőnyből!