Tehát a tokaji fiúk után aztán vasárnap a tokaji lányokhoz látogattunk el, és itt sem ért minket kevesebb kedves élmény. Bott Judit közvetlen, fiatalos lendülete először a tavalyi Mindszenthavi Mulatságon bűvölt el teljesen. Igazán szimpatikus jelenség, aki ugyan messze nem tősgyökeres tokaji, mégis olyan érzékkel készíti borait, mintha születése óta itt élne. Látszik, hogy rengeteget kóstol(t), kutat(ott), amióta Tokajban dolgozik, és borai alapján egyértelműen látszik, hogy tényleg képbe is került Tokaj reneszánszának új sítlusirányzataival. Akárhogy is, de nagyon elkapta anno a fonalat szerintem. Borainak sajátos és jól fölismerhető stílusát bizony sok, generációk óta itt tevékenykedő borászat megirigyelhetné (a nyitottság egyébként bizonyára mindenki számára hasznos erény lehet, a Tokaji Bormívelők Társaságának tagjai rendszeresen összejárnak kóstolni, az együtt gondolkodás nagyon fontos dolog). A Fülekynél vitathatatlan érdemekre tett szert (számomra eddig a 2002-es 6 puttonyos a legkiválóbb bizonyíték, de Judit szerint a 2003-as sem hétköznapi darab, az volt ott az utolsó évjárata, melyet fájó szívvel hagyott ott). Az önálló, családi pincével saját stílusukat a tokaji élbolyban egész gyorsan kibontakoztatva azonban hamar egyértelművé vált, hogy az igazán jó borász a maga uraként készít igazán szép és teljes értékű borokat (hisz nincs rajtuk semmi külső nyomás, az adott tételt olyan formában hozhatja forgalomba, amilyennek ő maga érzi, látja). Ezek a dolgok előző nap este is szóba kerültek. A minket is fogadó, Szerelmi pincesoron felújított pince-feldolgozó-kóstolóhelyiség épül, szépül. Nem rég a Fülekytől sikerült megszerezni Juditnak kedvenc prését, a vájt érlelőpinceág is elérte végleges méretét, hogy befogadhassa a végleges birtokméret eljövendő borait.

"...vannak a Földön helyei a csöndnek, melyek erőterében elgyengülnek a szavak. Értelmüket vesztik, vagy mást jelentenek.(...)"
M. Lengyel László

Szóval úgy indult az egész, hogy már tíz óra körül leértünk Budapestről és a mád melletti körforgalomnál találtuk magunkat. Ám mivel előzetesen nem sikerült olyan pincét találni napokig, akinek alkalmas lett volna az a délelőtt, ezért jobb híján, ha már ott volt kéznél, fölsétáltunk a Disznókőhöz kinyújtózkodni a szikrázó napsütésben. Két kedves könyvelő hölgynek köszönhetően villámlátogatás keretein belül bepillanthatunk a modern és látványos feldolgozóba is. Aztán átmentünk Tokajba. Még 11 óra sem volt, a szállást se foglalhattuk el, de Szilágyi László, a Gizella pincétől épp elérhető volt (a pincékben nincs mindig térerő, ugye) és valami csoda folytán tudott is minket fogadni Demeter Zoltán előtt. Óriási szerencse, hogy így alakult! Köszönjük nekik!

Nehéz megmondani, mi az az érzés, ami Tokajba csábít újra meg újra. Egy láthatatlan kötelék, vagy még inkább ösztön. Hisz nem tudom pontosan, nem érthetem pontosan (kívülállóként), miben áll nap mint nap a zűrzavar vagy épp egység, ami kirajzolódik egy borvidéken, ahol soha nem éltem. Csak egyszerűen azt érzem, hogy valami húz Tokaj irányába. Ahogy arról nem rég szót ejtettem, egy téli hétvégét ismét Tokajban töltöttünk Marcival (és az ő Pannijával). Tokajba érkezni és ott időt eltölteni mindig felemelő, s egyben összetett érzés. Távol a világtól, az IMF-től, leminősítéstől, árfolyamoktól, és más ennél is fölöslegesebb információáradattól, melyek széles sávon zúdulnak nap mint nap a fejünkre, s melyek teljesen ki is üresítik a rohanó mindennapokat. Tokaj számomra a legnagyobb kérdések és válaszok hazája, ahova mindig különleges érzés megérkezni, ahol egy rövidke időre mintha valóban megállna az idő is.

Egyre több szó esik napjainkban a tudatosságról. Ez igaz az élet minden területére, kissé talán még elcsépeltté is kezdenek válni ezek a kifejezéseink: tudatos vásárló, tudatos táplálkozás, környzettudatosság stb. Az hogy a tudatosság valójában hol kezdődik a fejben vagy a szívben azt elég nehéz megmondani. Azt hogy a biodinamikusság e kettő közül hol kezdődik, sokkal könnyebb…