Vannak már jó éttermeink. Fejlődik itthon is a gasztronómia, amit egy-egy (etéren igen lesújtó) észak-balatoni, pár napos barangolást követően jó érzés látni. Vidéki turisztikai desztinációink némelyikén – sokszor tényleg a legnépszerűbbeken is- nagyítóval sem érdemes keresgélni, de azért már akad pozitív példa Budapesten kívül is (Ráspi, Viator, Kistücsök, La Maréda stb). Az éttermek jelentőségét turisztikai szempontból talán nem is kell magyarázni, de a számunkra aktuálisabb boros, illetve ’termőhelyi szemléletűen boros’ vonatkozásban, ha lehet még fontosabb a szerepük.

Beosztásom miatt az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy ki kell-e hagynom ezt a kóstolót (sorban a második Alkonyi-estet, - az rossz lett volna...igaz annyira nem lehet rossz, mint a helyettesítendő kollégáknak, akiknek bokaficama, sérvműtétje, nyelvvizsgája volt eközben). De ahogy a poszt is mutatja, sikerült eljutni. Ezeken a kóstolókon mindig akad számomra (legalább) egy olyan ritkaság, melyért különösen is nagy a kísértés, hogy befizessek és ott legyek. Az elsőn még a sok új név mindegyike, de hamar egyértelművé vált, hogy az előadó gondolatai, személete talán még a boroknál is többet adnak hozzá ezekhez a kóstolókhoz. A másodikon egy akkor is föláldozott, nagyon limitált 2007-es Exczelencziás volt, aztán a 93-as aszúk közt csak ilyesmi volt (igaz a fölbecsülhetetlen értékű Szepsy érdekelt a leginkább). A kilencvenes évekig visszanyúló Muscat Luneles kóstoló alatt sajnos én is külföldön kóstoltattam. Most pedig a (régóta nem kapható, de nem rég korlátozott tételként újra forgalomba kerülő) 2007-es Szerelmi bizsergette leginkább a nyelvem hegyét. Svédországba került a tétel nagy része, s én így pont lemaradtam róla. - Így aztán az egyedüli Szerelmi volt mostanáig, melyet ezidáig nem ismertem.

Van egy hely, itt nem messze Budapesttől, ahol a mai napig megtaláljuk a pinceromantikát, a lelkes és tenni-akaró borászokat (élükön a nagyon eltökélt Rókusfalvy Pállal), akik kihasználva az előnyös földrajzi helyzetüket, immáron tizedik esztendeje állnak össze, és hívják meg magukhoz szerte az országból az izgalmasabb borászokat, hogy közösen, együtt mutassák be boraikat, egy családias gasztronómiai fesztivál keretein belül. Nagy sikerű és példamutató kezdeményezés. Illetve szégyenletes, de még mi sem voltunk soha, pedig igazán nincs messze és igazán sok élményt ígér ez a hétvége. Érdemes beírni a naptárba: május 19-20 – X. Etyeki Pincefeszivál.

A napokban idén is megrendezésre került a Kőérberki úti főhadiszálláson a Bortársaság Bortavasz nevű partnertalálkozója, ahova egyébként borszakírók is meghívást szoktak kapni. Tavaly is zsúfolt és szerintem elég nagy sikerű volt a rendezvény. Idén is nagyjából 50 hazai borász, közel 150 bora közül lehetett csemegézni, méghozzá egy elég komoly merítésből (+külföld és a pálinkák, de azokra sajnos már nem maradt energiám). Olyan mint egy szakmai borfesztivál (Gianniék mérték mellé az etyeki szalonnát és sonkát). Ezeken a rendezvényeken mindig jó az esély ígéretes hazai gyöngyszemek kifigyelésére, de még nagyobb öröm, hogy olyan borászorgánumokkal lehet személyesen szót váltani, mint Bussay László, Németh Attila Gábor vagy ifj. Franz Weninger. Fehér kör, vörös kör, édes kör (beépítve a fehérek közé). Jó hír azoknak, akik az én terjengős bevezető okfejtéseim helyett szívesebben olvasnak a 4 napos hétvégén száraz borleírásokat (pár édessel) - íme a maratoni sor:

Az In Vino Consulting és a Terroir Club újabb közös szervezésű bemutató keretében próbálta méltó módon bemutatni a hazai borászati értékek egy kisebb szeletét. Az őszi Borszalon mellett könnyen lehet, hogy tavasszal egy szűkebb tematika szerint követik a Kékfrankos-napot hasonló színvonalú bemutatók, ahol tehát nem az összes, beválasztott, természetességre és egyediségre filozófiát alapozó borászat vesz részt, mint ősszel, hanem egy kisebb, konkrétabb téma mentén lehet a borokkal ismerkedni. Ezúttal tehát legnagyobb területen termelt (kék)szőlőfajtánk, a Kékfrankos került reflektorfénybe.