Az egerszalóki St. Andrea pincészet meghatározó borászat nem csak országosan, de még a blog szempontjából is. A 2019-es Merengő premierjére készülve fejben jutott az eszembe a minap, hogy két korty bor között mintha még a blog neveként is felmerült volna 2009 táján a Merengő név mint opció. Talán nem baj, hogy nem ez lett (nem mintha a táncoló medve annyival jobb lenne…). Viccet félretéve a blogolási karrierem hajnalán 2006-2008 környékén a St. Andrea igazi underground sztár volt! Ki ne emlékezné abból az időszakból a 2006-os Áldásra, 2005-ös Merengőre, a legelső akutyafájátra vagy éppen a fura nevű dűlős pinot-kra (szám szerint 3 is volt egyes években)? Az alábbi sajtóeseményen kiderült, hogy a pince a jövőben teljesen elhagyja a fajtaborokat, ezzel áramvonlasítva és “egriestíve” a szortimentet. Két premier mellett Ipacs Gézával (újra?) a fedélzeten bemutatozott a pincészet új címkedizájna is.

Portugália sokunknak sötét ló, alighanem még a “legeslegvájtabbfülűebbeknek” is. Talán kicsit el is feledkeztünk róla a nagy piaci zajban, ám Douro mind száraz, mind édes borai kezdenek újra a látómezőnkbe kúszni. Több száz autochton fajta, egyedi borok, eredeti stílusok, 45000 hektárnyi meredek dűlő szőlővel beültetve, zömében teraszos művelésmóddal (melyek egy részét robbantásokkal alakítottak ki a sziklás talajba). Maga a palából kirakott táj is igéző és drámai. Fagyos tél, forró nyár a folyó völgyének sajátos mikroklímáival, ahol a folyó egyben a kereskedelem folyosója is egészen az oceánpartig. Két tételt kóstoltunk meg egy meghatározó helyi szereplőtől.