Sok lényegtelen apróság okán lehetőségem adódott, hogy részt vegyek két kóstolón is, amit a Bortársaság „vezérkara” szervezett. Mind időben, mind témában jelentősen eltérő kóstolókról van szó. Sajnos folyamatos időhiánnyal küszködvén, csak most tudok írni és most is csak az első kóstolóról.
Az egerszalóki St. Andrea pincészet meghatározó borászat nem csak országosan, de még a blog szempontjából is. A 2019-es Merengő premierjére készülve fejben jutott az eszembe a minap, hogy két korty bor között mintha még a blog neveként is felmerült volna 2009 táján a Merengő név mint opció. Talán nem baj, hogy nem ez lett (nem mintha a táncoló medve annyival jobb lenne…). Viccet félretéve a blogolási karrierem hajnalán 2006-2008 környékén a St. Andrea igazi underground sztár volt! Ki ne emlékezné abból az időszakból a 2006-os Áldásra, 2005-ös Merengőre, a legelső akutyafájátra vagy éppen a fura nevű dűlős pinot-kra (szám szerint 3 is volt egyes években)? Az alábbi sajtóeseményen kiderült, hogy a pince a jövőben teljesen elhagyja a fajtaborokat, ezzel áramvonlasítva és “egriestíve” a szortimentet. Két premier mellett Ipacs Gézával (újra?) a fedélzeten bemutatozott a pincészet új címkedizájna is.
Portugália sokunknak sötét ló, alighanem még a “legeslegvájtabbfülűebbeknek” is. Talán kicsit el is feledkeztünk róla a nagy piaci zajban, ám Douro mind száraz, mind édes borai kezdenek újra a látómezőnkbe kúszni. Több száz autochton fajta, egyedi borok, eredeti stílusok, 45000 hektárnyi meredek dűlő szőlővel beültetve, zömében teraszos művelésmóddal (melyek egy részét robbantásokkal alakítottak ki a sziklás talajba). Maga a palából kirakott táj is igéző és drámai. Fagyos tél, forró nyár a folyó völgyének sajátos mikroklímáival, ahol a folyó egyben a kereskedelem folyosója is egészen az oceánpartig. Két tételt kóstoltunk meg egy meghatározó helyi szereplőtől.