Korábban már írtam egy meglepően sötét, szinte barnás árnyalatú, szép kis juhfarkról, melyet Tombor Pista bácsi készített. Olyan ő, mint egy 'köveskáli Kaló Imre'. Igazi ritka egyéniség (illetve a párhuzamot erősítendő: nála egy 2002-es Irsai vagy Chardonnay még olyan masszívan áll a talpán, hogy az ember eltöpreng, ezeket a borokat miért nem ismerik a nagy borítészek, meghatározó borsznobok...bizonyára tán nem is értenék, bár egy vakszakaszban talán leesne az álluk, nem tudom. Az ő borait sem WSET kritériumok szerint kell értékelni, hisz Kaló Imréjéhez hasonlóan szélsőségesek. A címke sem oly dekoratív, de nem is kér sokat boraiért). Kifogyhatatlan sztorikészlete van az elmúlt 20-30 év valamennyi magyar borágazati szereplőjéről. Kereste már meg őt is piacvezető kereskedő többször, hogy adja el a lelkét, de miért is tenné. Aki egyszer kóstol nála, mauzóleumszerű kóstolótermében (mely egyúttal a pince meghosszabításaként lényegében a nappali is), egyhamar nem felejti el az élményt, s megismerheti a magyar borvalóság egyik leghitelesebb oldalát. Élete párjával, Irma nénivel művelik a szőlőt. Ha kedves vendég érkezik, néha előkerül a vadászpuska, és estére Irma néni elkészíti a legfrenetikusabb vadpörköltöt nokedlivel, amit csak el lehet képzelni (nem lehet michelin csillagokkal kifejezni az élményt). Közben nagy nevetések, a szókimondó öregek sztorizásától. Sokszor az emberek minél egyszerűbben élnek, annál kedvesebbek (ügyet sem vetnek a vesztébe rohanó világgal). Egyben ő az első 40 év fölötti úriember, akitől azt hallhatjuk, hogy a pálinka úgy finom, ha kevesebb benne az alkohol....(pálinkarajongóknak hamar kiderül az ok is, - összefonódnak a szálak...Panyik tanárnő is töltött itt szakmai gyakorlatokat). Irma néni nevét viselő házi gyógynövény likőr, az Irmikum pedig igazi unikum, mégis fényévekkel többet ad, mint az Unicum.
Kicsit bizarr párosításnak hangozhat a juhfark és a barrik így együtt, de nem kell megijedni! Komoly, érett bor, sajátosan krémes textúrával. Érdekes lenne egy barrik Chardonnay sorban elrejteni. Vajas illat, krémes, szinte édeskésen vaníliás, barrikhordós íz, de klasszikus, hagyományos ízekkel, megőrizve a helyi borokra jellemző férfias savakat, ásványokat. Meg kell ismerni mindenkinek a vegytiszta (hibátlan, mégis izgalommentes) technoborok mellett az ilyen bort is, amilyenre már talán csak a nagy öregek képesek. Lecsengésében olajos magvak bukkannak föl, mogyoróval. Felejthetetlen, sajátos bor.

A juhfark egy szolídabb, egyszerűbb verziója, melyben az a szép, hogy nem próbál felnőni somlói társaihoz, hanem a maga módján akar szépnek tűnni. Színe egész sötét, barnába hajló. Illatban a fajtára jellemzően édeskés, virágos jegyekkel találkozunk, ám ízében szokatlanul krémes textúrát kapunk. Közben a savak is juhfarkosan erőteljesek, melyhez az egyensúly kedvéért kellemes zamatosság is párosul.

A hollóvári kalandozás után, Somló másik, kicsit könnyedebb arcát jól leképező pincével folytatnám a borvidék ízlelgetését. Ellentétben Takács Lajossal, Kolonics Károly jóval alacsonyabb részen, egész a bazaltkúp szoknyáján tevékenykedik. Végtelenül kedves borai időtállóak, behízelgően illatosak, sósak, barátkozósak és nagyon jól esik őket inni.

Bevallom, teljesen el voltam ragadtatva, mikor megtudtam, hogy Kató András kollégámtól (Terroir Club) Takács Lajos kóstoltatására kaptam meghívást, aki Somlón egész magasan, a hollók lakta bazaltformációk lábánál vetette meg lábát, alig 10 éve (ám ez a néhány esztendő elég is volt neki ahhoz, hogy A hegy legjobbjai közé vésse be nevét szenzációs boraival). Két részben kívánnék foglalkozni Somlóval, két merőben eltérő borászati stíluson át. Az első köztük tehát a Hollóvár lesz. Izgalmasan gejl illatú, túlcsordulóan minerális, feszes savszerkezetű, tökös, sűrű anyagot vártam e pincétől. Lássuk végül mi igazolódott be mindebből!