Bierzo, Alvaro Palacios, a spanyol borkészítés örökmozgó fenegyerekének esete a Menciával, Spanyolország észak-nyugati szegletében. Azt korábban is tudtam, hogy a fajtát sokkal kevesebb figyelem veszi körül Spanyolországban, mint amennyit egyébként megérdemelne. Amit a kóstoló megtanított nekem a Menciáról, hogy ez a fajta nem az eszméletlen kifinomultság, rétegzettség szobra, s nem is az eltarthatóságé, azt gondolom. Ez persze nem baj: tudjuk jól, hogy vannak ilyen fajták, a mi házunk táján is. Ne is keressünk benne tehát olyan komplexitást és mélységeket, mint egy cabernet-ben vagy pinot-ban. De ettől még miért ne lehetne benne bőven szunnyadó lehetőség, akár az éréssel is? A márka szépen fel lett építve, immár számos remek évjárattal megtámogatva a magas minőséget. A címke gyönyörű: a névhez illő módon virágszirmok jelzik, hogy ez a kedves, florális hangulat a borban is gyakorta visszaköszön. Akkor nézzük a gyakorlatban is, hogy ezeket a virágokat: 

Vannak azok a pincék Hegyalján, akik csak csendben teszik a dolgukat sok éve már. Nem a feltűnés a legfontosabb számukra, nem a rendezvényeken való fancy jelenlét és nem is a közösségi médiában való hírverés. A hiteles és alázatos munka annál inkább tényező számukra. A Béres családra mindannyian tudjuk, hogy az értékteremtés kimondottan jellemző tulajdonság. Gyógyszeripari ténykedésük mellett Erdőbényén szőlőbirtokot is alapítottak, Béres Melinda és férje vezetésével. S időről-időre le is tettek az asztalra olyan borokat, melyek a szakmát is meggyőzték arról, van keresnivalójuk ezen a pályán is. A 2003-as Lőcse emellett egy sor aszúborral is megörvendeztettek már bennünket. Most egy rövid személyes látogatással az alábbi aktuális tételeket sikerült megkóstolni:

Ma ismét a rajnai-rajongóknak kedvezünk. Van egy saar-menti pince, mely 2017-ben nálam minden rizlingkóstolón elvitte a pálmát. Annyival húsosabb, dúsabb, intenzívebb, mint bármelyik moseli, rheingaui, pfalzi pince bora, hogy elég gyorsan a személye kedvencemmé váltak.