Tipikus narancsbor/borostyánbor stílus, rögtön színben rászolgál nevére. A három fajta közül intenzív illatban a cserszegi rózsás, buján virágos karaktere dominál, némi méhviasszal, gyantával, egyfajta balzsamossággal. A furmint fickós savai, fenolja és az olasz kesernyéje aztán ízben kap szerepet. Fiatal bor még. Intenzív ízjegyeket mutat az áztatásból. Középen meglepően nagy test (a 12-es alkohol ellenére), buja korty, és a végén is határozott kesernyével, szikár, kissé rusztikus, cseres szárítással búcsúzik. Azt nem mondanám, hogy minden nap innám: erősen rétegműfaj!
Soká fejtegettük (id.) Halász Imre nagyszerű barátommal somlói kispincéje mélyén a rozé töltése közben, mikor is fogtunk kezet először. Van annak már hét éve is. Golopon, Setét Péternél (Míves Borház) találkoztunk: csodás 2013-as borokat mutattak nekem, melyekért azóta is rajongok, meg házi krémsajtot. Ő most a két fejes töltőn adagolta a natúr rozébort a palackokba, kollégája a koronazárat nyomta rájuk, én pedig a kalodákba pakoltam a készárut. Reggel érkeztem, délutánra meg már Sütő Zsoltiékat vártuk morva termelők kíséretében. A kettő közt szerencsére sok minden belefért a napba, és volt is mit bepótolnunk történetekben. A legfrissebb borai terén sem kevésbé, hisz évek óta nem láttuk egymást…
A karantén-kóstolásaink friss epizódja igen szép meglepetésekkel szolgált. Az előző felvonásban tárgyalt Homonna Édes Hármas 2013 elvérzett, de most látni fogjuk, hogy még a helytelen tárolás közepette is van esélye egy palacknak a túlélésre, hovatovább a dugó alatt micsoda palackvariancia fordulhat elő (pláne mostoha körülmények közt). Abaújszántóról egy kevéssé közismert, fiatal pincének a kiváló borai is bemutatásra kerülnek, de pár régebbi évjáratból is kaptunk meglepetéseket. Ezúttal pedig csillagokban sem szűkölködtünk. Köszönjük a borászoknak a felajánlott palackokat a szokásos többnapos ismerkedéshez (konklúziók édesborok terén a poszt végén):
Minden ízében meglepően pinot-s zweigelt Sümegről (még nem Halászék gondozták, de ez volt az első sümegi vörös, a Holass második vonalát képviselő Abeles sorozatból). Füstölt sonka, fűszerek, piros bogyósok, finoman fanyar gyümölcsösség (érett eper, szilva) és némi animalitás, mely a levegőn erősödik is orrban. Ízben közepes vagy inkább még annál is enyhébb test, mely mégis burgundiak szépségét idézi. - Finoman fanyar sav, kis kesernye, visszafogott tannin, sok fűszer, közepes hossz. Ilyen egy elegáns, intelligens, diszkrét magyar vörös, aminek van egyénisége. Nem sokára nagyposzt a teljes Holass sztoriról...!
A belga kereskedő lány, a borász fiú és a megszállott apa története kezdődik…életem roséjával
A borászatról
Először is a névről: a szombathelyi, idősebb és ifjabb Halász Imre családi projektje ez a mindeddig ismeretlen pince, mely július 7-én debütál első borával, de nem Magyarországon, hanem Nyugat-Európa csillagos éttermeiben (összesen 10 csillagot fog érinteni a pince, ráadásul egy roséval, de ne szaladjunk máris előre). Az ifjabbik Imre jogász végzettségű, de apja révén kisgyerekkorától részese lehetett a szombathelyi borklub kóstolóinak, ahol nem akármilyen nemzetközi etalonok nyíltak hétről-hétre. A kis Imiről gyorsan kiderült, hogy kivételes kóstolási tehetsége és memóriája van. El is hagyta a fényes jogi pályát és új iskolát választott, egy olyan birtokot, melyet maga a burgenlandi legenda, Roland Velich vezet. Roland köreiről köztudott, hogy egyrészt igen nehéz bekerülni, igen nehéz kiismerni is és egyáltalán kivívni a birtok vezetőjének elismerését, viszont aki bekerül, annak olyan kivételes boruniverzum tárul fel, ami egyszerű halandók számára elérhetetlen lenne. A Moric birtokon MW-ok jönnek-mennek, Velich egy sor nagy tehetségű, kis területű borásszal áll kapcsolatban (hazánkból Homonna Attilával) és összeköttetései a legkomolyabb michelin-csillagos éttermekig vezetnek. Egész napos kóstolók, exkluzív borok sora, egy osztrák mintabirtokon, amit egy zseni tart mozgásban, aki nem mellesleg konkrét víziókkal bír a Kárpát-medence borászati jövőjét illetően is. Létezik ennél jobb akadémia egy magyar borászpalánta számára? Ebben a közegben volt (a tavalyi szüretig) Roland Velich jobbkeze, a jó képességű Halász Imre, aki érzékeinek köszönhetően a közös vakkóstolókon mindig tudott ebben a boros miliőben meglepetéseket okozni, akármilyen társaság is ült le az asztal köré, akármilyen borokkal. Ja és a név: Imre nem rég lett szerelmes egy belga borkereskedőbe, Ellie-be. Az ő hazájában, immár közös hazájukban a Halászt Holassnak ejtik. Szóval a borkereskedő lány, a tehetséges borász fiú és a megszállott, ínyenc papa sztorija így indult egy sümegi antréval (de Holass gyűjtőnév alatt Loire-i, zsebkendőnyi kissomlyói területük és hasonló méretű golopi szőlőjük is szerepet kap várhatóan).
Azok, akik közelről figyelték a tokaji ikon munkásságát, biztosan emlékeznek még, hogy volt pár évjárat, amikor Demeter Zoltán Egerből (Nagytálya) vásárolt egy helyi termelőtől kékszőlőt, amit aztán saját pincéjében készített el. A szőlő természetesen a maximalista borász kívánalmai szerint lett művelve, beérlelve, szüretelve, hogy a nagyratörő vízióknak megfelelő minőség születhessen meg belőle (a név kötelez). Élénken él bennem a 2009-es első élmény (16 v/v %), de volt egy vékonyabb évjárat, aztán ismét tetszett az ugyancsak vastag 2013-as is, most pedig két olyan évjáratot fogunk megnézni, mely ékes példája annak, hogy az elmúlt 30 év két legviszontagságosabb évjáratában is lehetett izgalmas, időtálló vörösborokat készíteni… Nézzük is meg őket közelebbről:
Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!
A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….
Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….
A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:
