Mi is az a verjus? Egyre többen veszik elő a témát. Itt van a kertek alatt. Vagy mindig is itt volt, itt lett volna velünk, csak elfeledkeztünk róla? Tavalyi évben készült el Demeter Zoltán verjus-jének második és harmadik kiadása (két féle szüret). De nem ez az első, melyet közismert magyar borász palackoz (ifj. Franz W és Gere Attila után tavaly már Egerben Gál Tiborék is készítettek zöld szőlőlevet). Tavaly nyáron Tokajban megkóstoltam a júliusi szüretből származó bor levét, aztán egy burgundi verjus-t is. Kettőjük közül nem a franciának volt gyümölcs íze. Már az az élmény elég volt ahhoz, hogy egyértelművé váljon: ez a kiegészítő borászati termék megérdemli a nagyobb figyelmet (mely eddig valahogy elkerülte).

Hűvös bőr, keleti fűszerek és ribizlilekvár jelenik meg idővel a drága és jó minőségű hordó és annak vaníliája mögött. Ízben még kifejezetten zabolátlan, csersavai érettek, de húznak is rendesen. Sűrű korty, étcsokoládés, hordós kesernyével. Hosszú, nagy testű, harapós bor és a lendülete is megvan. Nem mondanám lomhának, vagy tompának. Ígéretes, nagy alapanyagnak, a hosszú érlelhetőség ígéreteivel, ahogy az előző kilenc évjárat esetében is igaz volt ez. Hagyjunk időt neki palackban is, bontás után is.

A napokban idén is megrendezésre került a Kőérberki úti főhadiszálláson a Bortársaság Bortavasz nevű partnertalálkozója, ahova egyébként borszakírók is meghívást szoktak kapni. Tavaly is zsúfolt és szerintem elég nagy sikerű volt a rendezvény. Idén is nagyjából 50 hazai borász, közel 150 bora közül lehetett csemegézni, méghozzá egy elég komoly merítésből (+külföld és a pálinkák, de azokra sajnos már nem maradt energiám). Olyan mint egy szakmai borfesztivál (Gianniék mérték mellé az etyeki szalonnát és sonkát). Ezeken a rendezvényeken mindig jó az esély ígéretes hazai gyöngyszemek kifigyelésére, de még nagyobb öröm, hogy olyan borászorgánumokkal lehet személyesen szót váltani, mint Bussay László, Németh Attila Gábor vagy ifj. Franz Weninger. Fehér kör, vörös kör, édes kör (beépítve a fehérek közé). Jó hír azoknak, akik az én terjengős bevezető okfejtéseim helyett szívesebben olvasnak a 4 napos hétvégén száraz borleírásokat (pár édessel) - íme a maratoni sor:

Hosszan kitolódtak januárra a decemberi borélmények, ezért az összefoglalók csak most jönnének. Az első évad is bővelkedett pazar nedűkben, de ha már ilyen lelkesen írunk borokról, s ilyen szépen bővül a Borkatalógus is, arra gondoltam, az év végi Top 12-es listába is kéne vinni valami (jótékony) szigorítást, koncepciót. - Egy termelőtől csak egy bor szerepelhet ezentúl az éves toplistában (tavaly ugyebár Demeter Zoltán volt a legeredményesebb, s a toplistában is duplázott, több ilyen nem lesz). Borvidékenként pedig maximum 3 bor szerepelhet a listában (ne mondja senki, hogy törekszünk a tokaji dominanciára). Nem szempont az, hogy egy bor friss, máig megvásárolható tétel legyen...az élmény foka az, ami számít, ami az adott bornak, adott helyen, adott időben, állapotban kiváltott hatását jelenti, hiszen ezek a kivételes borélmények azok, melyek tényleg alakítanak, formálnak bennünket. Az igazán nagy borok most is az év első felében kerültek elénk, hisz akkor még talán a borászok is jobban ráérnek (rendezvények, pincelátogatások stb), de összességében is nagyon izgalmas évet zárhatunk, azt hiszem. Ha tarthatnánk egy nagyszabású, évösszegző kóstolót, őket szívesen látnánk egy sorban, kartonban (6 fehér és 6 vörös):

Tavasszal a Bortársaság tartott nagyszabású bortavaszos partnertalálkozót (jóég mennyi minden történt azóta, mintha évek teltek volna el…), decemberben pedig Zwack Izabella és a ZIB borászai mutatták be a Soroksári úton, hogy hazai viszonylatban bizony erre a szortimentre is oda kell figyelni (bevallom, én például életemben először jártam a Zwack-házban). Bár keveset beszélünk az itt föllelhető borokról, de közben olyan borászokat tudhat a kereskedő a maga oldalán, akik neve – azt gondolom – maximálisan önmagáért beszél: Szecskő Tamás, Balogh Zoltán (SAP), Ráspi József (bár nem kizárólagos), hogy csak néhány radikális példát ragadjak ki. Persze a nagykereskedők világa hazánkban megint egy külön, összetett és sokszor nehezen követhető sztori (aki tudja, érti…). Ebből az évből az évben az utolsó előtti komolyabb kóstolásom jegyzetei következnek.

Ezúttal partnerként, hivatalos úton nyílt alkalmam eljutni erre a nagy szabású, és még nagyobb merítésű bemutatóra, ahol a hazai borkereskedések borkereskedése, a Bortársaság próbálta meg összehozni a szakmabelieket, nagyker-partnereket a szortimenttel egy kimondottan színvonalas, fél napos rendezvény keretein belül (külön buszokkal vitték a népet belvárosból, számos borász jelen volt stb, úgyhogy összességében le a kalappal, egyedülálló kezdeményezés). A továbbiakban nem szeretnék ennél szárazabban és személytelenebben fogalmazni az eseményről. Örültem a meghívásnak, tényleg rengeteg olyan tételt vizsgálhattam meg itt, melyet amúgy nem tudnék (gyakorlatilag minden komolyabb borászat jelen volt). Beszéljen helyettem a kiszemelt 44 bor.

A magyar bor újkori útkeresésének történetmesélését legutóbb 2005 végén hagytam abba. Az évtized első felében megjelentek tehát az első igazi referenciaborok, az első újkori nagy évjáratoknak köszönhetően (1999, 2000, 2003). A barrikhordó sok helyen még mindig főszereplő, kékszőlők közt a Cabernet sauvignon szintén, de az első bíztató márkák (Kopár, Duennium, Primarius stb) felépítésével a dél-pannon régiók – Villánnyal az élen – elkezdték ébredésüket. Egerben Lőrincz György, Bukolyi László kezdenek nagy telepítésekbe a legjobb termőhelyeken. Tokaj száraz és édes újragondolását pedig Szepsy István és Demeter Zoltán kezdik el együtt a külföldi tőkével, romokból újjáépített Királyudvarban, olyan komoly nevekkel karöltve, mint a szintén külföldi érdekeltségű Oremus, Royal Tokaji és Disznókő pincészetek.

November végén kaptam a meghívást erre az exkluzív bemutatóra, ahol ezidáig gondosan titkolt csúcsvöröseket lepleztek le napjaink talán legígéretesebb dél-pannon borászatától, a Sauska Pincétől. Mikor először a címet olvastam: ’Sauska Korai’, naívan azt hittem, ez biztos valami laza, „útómártonnapi”, 2010-es kis ízelítő lesz, aztán a linkre kattintva olvastam, a pince fiatalos hangvételű blogján, hogy ezzel bizony eléggé mellélőttem....egész pontosan 8-10 évvel mellé.

Fontos évtizedet zárunk nem sokára. Nagy dolgok állnak mögöttünk, de érzem a zsigereimben, hogy még nagyobbak előtt állunk. Sokminden történt az elmúlt esztendőkben, sok fontos, tanulsággal teli esemény. Voltak tragikus veszteségek, de még nagyobb a biztató, fiatal utánpótlás szőlész-borászaink körében. Így még az új, 2011-es év előtt kicsit rendhagyó írással jelentkeznénk. Lehet sírni, keseregni, milyen rossz nekünk, milyen siralmas állapotok uralkodnak hazánkban. Én nem fogok így neki indulni ennek az évnek (sem). Nézzék el nekem, de nem tudok, nem bizakodó lenni az új évezred első évtizede végén! Kis seregszemle az elmúlt esztendők eredményeiről.

Úgy indultam el a Borjour-ra, hogy főként fehéreket fogok kóstolni, pillanatnyi érdeklődésemet és ízlésemet kielégítve. Aztán egyszer csak megkívántam egy vöröset, majd a másikat és még vagy harmincat…mégis a fehérek nyertek. Viszonylag keveset járok ehhez hasonló kóstolókra, borfesztiválokra. Egyrészt szeretek a borral kettesben maradni (vagy hármasban, négyesben), mert így ismerem meg igazán és nem csak egy futó találkozás, ami akárcsak az embereknél, itt is mindkét fél erényeit és hibáit eltakarva a feledés homályába vész.