Nagyon vártam ezt a rendezvényt. Több oka is volt ennek a várakozásnak. Egyfelől nagyon kevés mátrai bort iszom, másfelől pedig rengeteg szépet és jót hallani az idő közben három pincére élesedő összefogás tagjainak borairól. Losonci Bálint, Karner Gábor és Szecskő Tamás. Mátra szemmel láthatóan kezd erőre kapni. Pedig Gyöngyös környéke nem éppen fölemelkedéséről, hatalmas fejlesztéseiről adott hangot mostanság; mégis annál örömtelibb látni, hogy vannak lelkes és tevékeny emberek néhol a határban, akik csakazértis hisznek abban, amit csinálnak. Példamutatónak érzem jóideje az egész Tőkések-projektet Tokajtól-Villányig valamennyi borvidékünk számára. Önzetlen és őszinte összefogás, tenni akarás, KÖZÖS értékteremtési motiváció. Ha már a parlamentben, minisztériumokban, hegyközségi intézményekben nem történik semmiféle, - borászati téren előremutató dolog, akkor más nem marad, mint a hangadó egyéniségek (sorsszerű) összefogása a széthúzás helyett. Sokszor azt látni ugyanis, hogy a legagilisebbek, leginkább szem előtt lévő nagy nevek nem képesek leülni egy asztal mellé, hogy közösen vitassák meg szeretett borvidékük jövőjét. Mert bár tudom én azt is, hogy sokszor egy-egy borász többet tesz tíz év alatt egy régió borászatért, mint a többiek együttvéve egész életük folyamán, de ettől még az együttgondolkodás nélkül valószínűleg hosszú távon semmi nem megy.

Nagyon vártam ezt a bort. Meggyőződésem, hogy a köveskáli borász a tramini egyik legmegbízhatóbb honi értője (dr. Bussay László mellett). Gyula régóta ígérgette már. "Késői szüretelésű bornál ráadásul mindig elhúzódik az obiztatás is". Mindig kérdeztem, "jön-e már, jön-e már?", ő meg mindig mondta, hogy "jön az, jön majd". Csak megérkezett végre: - Tetszetős aranyló szín. Illatához térkép kéne, mert könnyű elveszni benne: elsőre hamisítatlan muskotály, sárga rózsával, érett szőlő édes levével, sok parfümmel, mégis érezhetően melegebb, érettebb, esszenciálisabb formába öntve, mint egy megszokott cserszegi vagy irsai esetében mondjuk. Aztán forgatva megérti az ember, tulajdonképpen miért is hívják a fajtát 'Fűszeres' Tramininek. Szerecsendió, szegfűszeg és méz vegyül késői szüretes, sőt aszúsan nektáros, sárga virágos aromákkal, végezetül sok sárga trópusi gyümölccsel tölti meg orrunkat. Közben a vulkáni kövek sajátos bazaltos, füstös jegyei is előtörnek a mélyből. Nagyon izgalmas az illat. Ízben a folytatás is rendhagyó: elsőre azt hinném, hogy hordófűszeres, kávés füstös jegyek uralják a magas alkohol mellett, de több annál. Vastag, olajos és mély bor, határozott ásványossággal. Kicsit befűt az alkohol (14.5). A kávés jegyek szellőzve sokat alakulnak, s alapvetően szerintem inkább a mineralitásból erednek (de nem nagyon találkoztam eddig fehérborban ilyen ízzel). Sok zamat és árnyalat hatja át a félédes tartomány tetején valahol, de mégis a megbonthatatlan rendet nehéz benne meglelni. Maradékcukra tekintélyes, érett, lédús narancs jut róla eszembe. A szegfűszeg és a karácsonyi gyümölcssaláta fűszerei öltenek testet, mintegy rímelve a bukéra. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyensúlya tökéletes, vagy hogy gördülékenyen vibráló, lendületes összességében a bor. Eleganciából talán itt is lehetne több (akárcsak a Furmint Szűznél), de így is egy igazán szép variáció Traminire. Téli, hóeséses esték, gyertyafény, fenyőillat jutnak róla eszembe.

Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud az a része a Tokaji borvidéknek, melynek hangulatához nagyban hozzájárul, hogy nem főútvonal mentén helyezkedik el, kicsit kiesik a látómezőből (a 37-esről Tarcal után leágazó 38-ason keressük). Ez kellő romantikát, meghitt hangulatot ad ezeknek a kis takaros, eldugott településeknek, ahol ezen túlmenően rengeteg kiváló adottságú terület, történelmileg is jelentős dűlő található. Elég csak a Lapisra, Barakonyira, Henyére gondolni. Tudjuk, számos fontos borászatnak van erre területe, ám a legtöbben nem itt élnek, nem is itt készítik boraikat. A helyi nagyok közül a Dereszla és a Patricius a legjelentősebbek, de zömében a kis családi pincéké a főszerep errefelé, melyeket az év minden szakában érdemes meglátogatni jó borért, jó szóért. Ahogy már pár hete beharangoztuk: október 8-9-én Mindszenthavi Mulatságot rendezett a környék néhány aktív borásza és barátaik.

Albert Gazdánál olvastam augusztus közepén a nagyszerű hírt, miszerint Tokajban összefogtak a löszön termelő borászok, hogy egy közös bemutatón hívják föl magukra, boraikra és persze főleg a löszre mint talaj/közeg adottságaira a figyelmet. Tetszik az újabb kezdeményezés, hogyne tetszene…sokkal rosszabb lenne, ha nem lennének hasonlók (bár az igazat megvallva, még jobban tetszene, ha valódi figyelmet kapnának az eféle törekvések, mint például a Tőkések is vagy ez is, de nyilván az idő igazol majd mindent...legerősebb példaként ebben a műfajban talán a Tokaj Reneszánsz hozható föl).

A következő bor+étel epizód egy manapság igen divatos konyha felé visz minket. A különféle távol-keleti ételek reneszánszukat élik napjainkban. Nem csak hogy egymás után nyitnak az egzotikusabbnál egzotikusabb, nívósabbnál nívósabb ázsiai gyökerekkel rendelkező éttermek világszerte, de a háztartásokba is beköltöztek fogások, alapanyagok, receptek, melyek szép lassan mindennapos részeivé válnak étrendünknek. Ezért is fontos, hogy megtaláljuk melléjük a megfelelő hazai/külföldi borpartnert. Ez nem egyszerű feladat, - ezek az ételek sokszor az édes, sós, savanyú és keserű (tehát sokszor homlokegyenest ellentétes) ízek közt képeznek átmeneteket, mellettük csupa izgalmas nevű fűszernövény adja a színpompás díszletet, így tehát valódi kihívást jelenthet a megfelelő bort megtalálni melléjük. Rizikós játéknak számít ez a szakmában, még a legkomolyabb sommelier-k számára is. „Egyáltalán édes legyen vagy száraz?”

Mennyi, de mennyi minden történik mostanában, ami megint csak Tokajjal kapcsolatos, vagyis inkább neki köszönhető. Épp csak pár napja értünk haza a borvidékről (mely kapcsán készül egy egész bejegyzés-ciklus). S rögvest arra jöttünk vissza, hogy itt a fővárosban februárban minden a borvidék fő fajtájáról, a furmintról szól. Ennek kapcsán talán a legkomolyabb rendezvényt Kató András és csapata hozta tető alá, a Terroir Clubbal. Nem csupán hétköznapi furmintokat vonultattak föl, hanem mellettük gigantikus óriásokat is előszedtek, akik azóta a száraz tokaji iskola legendás sarokkövei, mérfölkövei, viszonyítási pontjai lettek az elmúlt fontos évtized alatt. Akinek netán kétségei lennének afelől, hogy a furmint jó eséllyel a világ egyik legsokoldalúbb, legszínpompásabb fehér szőlő fajtája (szárazban, édesben is), javaslom, - akár szép fokozatosan - ismerkedjen meg az alábbi tételek még fellelhető darabjaival!

Önök milyen viszonyt ápolnak a félédes borokkal? Én pl kicsit úgy vagyok a félédesekkel, mint a Királyudvar borokkal...sokszor nem tudom őket hova tenni. Tetszettek a ’98-ban, nagy reményekkel induló borászat száraz borai, korrektek, nagyon is korrektek, de az átütő siker, az a bizonyos plusz-élmény valahogy várat magára (bizonyára kicsit mélyebbre kéne nyúlnom a zsebemben ha a legkomolyabb boraikra szomjaznék). Ennek ellenére nem adtam föl, sőt! Fölbuzdulva a sokat dícsért tokaji Királyudvar korábbi évjáratú borainak nemzetközi és hazai sikerein, illetve a 2005-ös száraz Furmintjuk pályafutásának szép ívén, majd a Sec/07 kissé „félszec” ígéretein, fogtam magam és (egy nem mindennapi kedvezményes lehetőségnek hála) beszereztem az egyik első osztályú, történelmi hegyaljai termőhely, a Lapis-dűlő 3 fontos évjáratú, ám megannyi kontrasztot mutató Furmintját. Ezek ráadásul nem szárazak... Egycsapásra két, számomra ezidáig „keserédes” témát is érintenék az alábbi bejegyzésben.