A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

A kortárs hegyaljai színtéren vannak ma egy páran, akik nem csak a TokajDry és nem is csak az aszúk terén gondolkoznak új távlatokban. A kettő közt ott vannak az alternatív TokajSweet borok, amin belül a 30-50 éve némileg “lelakott” szamorodni műfajt a 90-es években a külföldi tőkével ébredő nagybirtokok kezdték el leporolni (Oremus, *Disznókő); majd miután a termékleíráson történt némi ráncfelvarrás, 2003-tól **Szepsyék nyitottak meg új távlatokat a tokaji palackba tölthető műfajból. Napjainkban ***Demeter Zoltán és *Balassa István a szamorodni felső beltartalmi határait feszegetik, utóbbi borász pedig már bevonja a játékba a dűlőket, a terroirt is. Nem is kérdés, hogy nagyban ennek köszönheti, hogy idén megkapta első csillagát a TokajGuide-ban (az viszont kérdéses lehet, hogy egyrészt a fogyasztó, másrészt maga a borvidék szofisztikált-e már eléggé a parcella szintű értelmezésre?). Akinek kétségei lennének azért, akinek nem, annak azért érdemes továbblapozni…!

Szilágyi László és a Gizella pince mintha némileg csendesebb éráját élné az elmúlt években. Tény, hogy én is régen jártam Lászlónál. Legutóbbi fontos változás a birtok életében, hogy a borok egy jelentős része újabban a közösségi feldolgozóban készül (Bodrogkisfalud), egy nagyobb volumenben palackozott, amúgy frappáns birtokbor elég sok dűlő alapanyagát felszippantotta, így - legalábbis engem - a frissebb dűlőszelekciók újabban elkerültek. Édesben volt több szép élményem az elmúlt pár évből: egy kétcsillagos 2017-es aszúval, a remek 2017-es és 2018-as szamorodnikkal. 2019 utáni tételt nem nagyon kóstoltam a pincétől, így Furmintfan testvérünk jóvoltából ma egy 2016-os visszatekintés következik a családi pincétől, amolyan miértne-alapon.

Balassa és az ő szuperszamorodnijai 2013 óta kápráztatják el a világot. Egészen rendkívüli, szépséges illat, fehér húsú barack, körte, aszalt tropikális jegyek: maracuja, mangó, passion fruit. Tobzódó és nagyon kifinomult, ami részben a gyönyörű évjárat érdeme is. Ízben parádés, fiatalos őszibarack, mögötte óriási szerkezet, hihetetlen édesség. Primer, kirobbanóan friss szamorodni, szinte aszús magaslatokban. Maga a gyönyör. Brilliáns kifinomultság, egyedi stílus jellemzi. Nehéz lenne ennél jobb szamorodnit ajánlanom az aktuális felhozatalból. Különleges alkalomra kívánkozik.

Korábbi két posztnak is ugyanaz a tolcsvai birtok és személy volt a főszereplője, mint a mainak. Ám azt talán érdemes elmondani még a visszavonuló Bacsó András és az Oremus borászati gondolkodásáról, hogy két évtizeden keresztül egyetlen száraz bor játszott szerepet a portfólióban, ez pedig a közismert Mandolás volt. A név talán azt sejtetheti sokak számára, hogy dűlőszelekcióról van szó, pedig korántsem: a Mandolás fantázianév és mindig birtokfurmintot takart. Most látták elérkezettnek a változást a birtoknál: megszületett a festői szépségű Petrács-dűlő első önálló száraz bora. Egyben az első dűlős referencia Tolcsváról. Itt volt az ideje már. Múlt héten írtunk a Petrács okozta vak élményről, most időutazás következik a Mandolás elmúlt évjárataival és mellettük kiegészülve a dűlőszintű értelmezéssel (s egy meglepetéssel, mindez ismét furmintfan jóvoltából). Lássuk a medvét!

Sokféle boros díj van hazánkban. Kicsit mind másképp működik, de 2007-ben Rókusfalvy Pál a Vinum Praemium Alapítvánnyal gondolt egyet és elindított egy olyat, ami talán követhetőbb, talán igazságosabb, talán reprezentatívabb minden tekintetben a többinél. Ha esetleg nem lenne az olvasó képben, hogyan működik a Borászok Borásza díj, most részletesen levezetjük, aztán a Top 50 Kóstoló Körének tokaji borait mutatjauk be. A tavalyi felhozatal parádés volt, lássuk idén sikerült-e überelni!

Összegyűlt pár palack tokaji az elmúlt pár évből. Ha borászoktól bort kapok (nehezen fogadtam el eddig bármit is, mindig olyan érzésem volt, hogy az ajándék mögött elvárások is vannak), többnyire nem iszom meg őket azonnal és általában elteszem/kerülgetem a palackot, hogy “majd egyszer...együtt...több borral....” vagy majd egy TokajMagicre jó lesz. Aztán azt vettem észre, hogy ezek a palackok immár 3-4 éve csak gyűlnek a pincében, aminek nyilván semmi értelme. Ezért úgy határoztam, hogy újabb rovatot építek rájuk. - Klasszikus vaktesztelés, semmi trúváj. Barátnőm a konyhában előkészít néhány bort, hármasával vakon kitöltögeti, és kóstolgatunk. A borok és borászatok jelentős része kisebb, kevéssé ismert lesz, de azért mindig igyekszem fűszerként 1-2 érdekességet is a sorba csempészni, a játék végett. Az idei év a friss TokajGuide előkészítése jegyében telik, induljon hát ehhez a kincsvadászat. 

Balassa Pisti a 2013-as szamorodni dűlős sorával igen komoly ívet húz (be is árazta őket masszívan). Fehér virágok, elegáns és kristálytiszta illat. Emelkedett, nemes íz, krémes, vastag, sok cukor mellett ugyan visszafogottabb sav, de óriási formátum. - Végtelen korty csonthéjasoktól az ananászig rengeteg részlettel bír. Oktatni kéne ezt a kifinomult stílust!

Vincze Tominál nem olyan régen jártunk Patakon. Sokmindent le is írtunk már róla anno. Igazi trú garázsáborász figura, aki a semmiből, szorgalomból, kemény munkával próbál értéket kikristályosítani abból, amiből gyerekként csak annyit látott, ahogy a család küszködött a szőlő megtermelésével, amit aztán eladtak jól vagy kevésbé jól a borkombinátnak. Érdekes perspektíva ez amúgy, amiről kevés mai borász mesél, pedig nem is volt olyan régen és ma már szinte sokan elképzelni sem tudják, milyen filmet néztek gyerekként a napjainkban ismert borászok szüleik, nagyszüleik révén. Sok-sok év eltelt aztán, mire Tomi is meg tudta látni a saját helyét, esélyeit, szerepét a borvidéken. Fiatalként látta, ahogy elindulnak a mádiak, sulis évei alatt jóban lett a bényeiekkel, akik szintén lelkesek, agilisek. - Ebből baratságok születtek kortárs borászokkal, és szépen lassan elindult a saját pince is. Jöttek az első saját borok, az első Furmint Február, az első Művelt Alkoholista poszt, magas pontszámmal. Közben lett saját bora a felkapott Mádról is (vásárolt szőlő), miközben a persze a pataki Szemince (Szent Vince) dűlő és persze Sárospatak a szíve csücske, a nagy lehetőség, az élettér, a rengeteg munka párjával közösen....a múlt, a jelen és remélhetőleg a fényes jövő is.

Ki halotta már Bihari Tomi nevét? Senki? Vagy ha igen, akkor nagy valószínűséggel kissé más vonatkozásban ismerhetik, főleg a hegyaljaiak. A Tokaji Ősz nevű nagyszabású rendezvény évek óta amolyan vándorrendezvény, melyet nagyon sokan szerveztek már (Szilágyi Péter, Sándor Zsolt, Alkonyi László, Demeter Anett, ifj. Szepsy Istvén, idén épp a borászok borásza, Bacsó András), de egyvalaki már nagyon régóta ott van a háttérmunkák mellett. Bihari Tamás igazi helyi arc, van családi birtokuk is, nem első generációs borász, viszont a birtokot ő kezdte el a tömegcikk gyártásától a minőség irányába mozdítani.