Ritkán hozom szóba, de most van apropója, mennyire meghatározó szereplője a hazai boros közéletnek a Bortársaság. Mondom ezt úgy, hogy nekem is az első boros munkahelyem volt (2008), de közben sokkal többnek bizonyult: iskola borok, emberek, kereskedelem, kommunikáció terén. A lehető legjobb iskola, sokaknak ajánlottam már az évek során (vevőknek, munkavállalóknak is). - Széles kitekintés, inspiráció, elegáns és dinamikus mozgású csapat, aminek mindenkor büszkeség a tagja lenni. Hét év is eltelt, mióta elhagytam a BT-t, messzire sodort az élet, látókörömbe került többszáz hazai és nemzetközi brand, sokezer borral, amik még tágabb mátrixot építettek az ízlésemben (elfogultsággal senki sem vádolhat, aki rendszeresen olvassa a blogot), de máig biztos vagyok benne, hogy a Bortársaság nélkül nem az lennék én sem, de a magyar borszerető közönség sem, ami. Hogy ez konkrétan (elég) jó-e, lehetne-e jobb/másabb stb, azon persze el lehet vitatkozni. Nekem rengeteget adott az elején a BT-s “alapcsomag”, de képesek máig fenntartani (talán nem csak az én) érdeklődésémet állandó újdonságaikkal (ezen is el lehet merengeni persze, hogy jó-e a borpiacnak, hogy az állandó újdonságok igénylésére nevel), hazai és külföldi választékával. A grower champagne-ok világát például pár éve ők (is) kezdték el közelebb hozni a honi fogyasztóknak, s bár nem lehet könnyű a közismert nagy házak mellett érvényesülni velük a mi kis piacunkon, azóta is rendületlenül hisznek benne. Most teszteltem közülük hármat:

Muszáj megjegyeznem, mennyire másik világ ez: a levegő oxigéntartalmát leszámítva szinte minden egész más (illetve a levegőben nincs áporodottság). Időtlen anyagokból épült épületek, felszabadult közhangulat lengi körül a belvárosi utcákat, tereket, kerteket, erkélyeket, azaz mindent. Átjön a környezeten, hogy itt az ünneplés itala készül, és ettől a rend még inkább rendezett lesz…és válik nagyon hitelessé maga az élmény is. Mindig elmondjuk magunk nyugtatására, hogy ott ‘45-’90-ig persze kimaradt az, ami mifelénk sajnos jócskán lehúzott mindent. De bár megélném még, hogy egyszer ennek a ‘rend-érzetnek’ egy része hazai borvidékeken is megcsapjon; és tudnék hinni abban, hogy a tokaji eredeténél fogva is legalább ennyire az ünneplés itala. Az előzőekhez képest komolyabb borászatok következek Épernay-ből. A Boizelnek igen megörültem, mivel online sikerült foglalni, hovatovább vasárnap 17:00-kor is indítanak kóstolót! Jocky Ewing hotelszobák ágyain kortyolt kedvencét, a Perrier Jouët-t pedig amolyan spontán ráadásnak szántuk. Udvarukban belekóstoltunk, hogy is tanítanak a profik.

Az első olyan termelő Épernay-ben, akinek nagyon megörültem a neten keresgélve, mivel vasárnap délelőtt, sőt délután is fogad vendégeket (gyanúsan korrekt árképzéssel). Oldalaik tanúsága szerint 1802 óta termesztenek szőlőt, sőt Vignobles Gonet néven csendesbort is készítenek (és ha ez nem lenne elég, még egy csodás vendégházuk is van Épernay Champagne sugárútján, melyről utcaképet ig-videón osztottam meg múlt héten). Amiatt is izgalmas célpont volt, mert 100-150 km távolságból, egészen délről is dolgoznak fel szőlőt, ami számomra teljesen ismeretlen világ. Vajon ezek a területek tényleg annyival gyengébbek, mint az északiak?

Damery környékét ne hagyja ki senki, aki Reims-től délebbre kalandozik. A borvidék egyik legszebb, dűlőkkel ölelt kilátópontja, a Hautvillers is útba esik jövet-menet (félúton Épernay-ből, alig néhány kilométer kellemes bringázás, és a Marne damery-i partja mentén bringaút is adott). A Burgundia & Champagne Magazin (Márkus György magyar Champagne-pápa tollából) bizonyára több olvasónk számára ismert alapmű. Kétségbeesésemben vettem kezembe, mikor szembesültem vele, hogy a legtöbb borászatnál a hétvége és a szüret miatt igen necces, hol tudnak majd minket fogadni. Damery-ből Bastien már másnap készséggel válaszolt levelemre, küldött egy árlistát, két tétel két főre pont ideális kezdésnek tűnt vasárnap reggelre…

Havas télben érkezünk Kárásztelekre. Útközben ismerős partiumi táj: filoxéra előtt teraszos domboldalak képe, melyről mindannyian tudjuk, mi hiányzik rég. Aztán hirtelen mégis szőlősorok közt találjuk magunkat, melyek közt a hegytetőn modern szőlőbirtok fogad. Kinn ólmos mínuszok, benn fiatal borász fogad minket. Patika feldolgozó és tartálytér: itt erjed a királyleányka, rajnai, pinot noir vagy éppen pinot meunier asti módszerrel, csendesbornak vagy methode traditionelle pezsgő alapborának. A Carassia indulásánál még a néhai Gál Tibor is jelen volt, majd bő évtizeddel később, 2013 után indult csak be a pincészet aktívabban a befektetői körnek köszönhetően. Azóta a pezsgősítés komoly berendezései is mind a helyükre kerültek. De még minden emberi léptékű: a birtokot bejárva elmarad a “nagyüzemi-érzet”. Csendesborként Vinca boraik, habzóként a fehér és rozé Friza, míg pezsgőben Carassia néven kerülnek forgalomba a borászat tételei. A helyszínen le is teszteltük, megállják-e a helyüket a hazai színtér kortárs kihívói mellett. Katt a Tovább gombra a részletekért!

Grower pezsgő a Cotes des Blancs-ról. 2017-es alap (30 % reserve borral), 2019-ben degorzsálva. Fiatalos szín, kitartó gyöngyök, de illatban (sőt a keskenyedő dugón) már érezni, hogy érettebb, oxidáltabb világba csöppenünk. Mellete péksüti, birós, dió, mogyoró és egy kis virágosság is. Ízben is érett jegyek, diós, mogyorós jelleg, tercier stílus, magas sav, virgonc, játékos buborékokkal, kevesebb gyümölccsel, kis kesernyével. Tartok tőle, hogy a dugó lehet a ludas. Ne hűtsük le nagyon, úgy többet mutat.

Kitartó, apró, hosszan, intenzíven felfutó buborékozás. Illatban fiatalos, friss, fehér virágos elegancia, egy kis piritítt brióssal, péksütivel, nagyon enyhe érési jeggyel. Ízben is modern, oxi mentes, friss, üde, kerek Champagne. Nem túl száraz, és nem is túl testes, komplex vagy hosszú. Mégis pont követlensége tetszik, és a patentul eltalált dosage.  Üde, laza és nagyon egyensúlyos kedvesség árad belőle. Puhán krémes, fehér húsú gyümölcsös, végtelenül elegáns jelenség, a végén kis sóssággal.

Ha nyár, akkor pezsgő! De nem mindegy azért ilyenkor sem, mivel kényeztetjük érzékszerveinket. Tar Feri testvérünk pedig erre való tekintettel össze is csemegézett néhányat a kedvencei közül, hogy ebben a rendszerben hiba ne essék. Míg a Carpe Diem kicsit a végnapjait éli, az év második felében azért készülődés van meglepetésekre is. Igazából én nem is tudom, utána hol tud majd az ember hasonlókat kóstolni, ha ez a hely megszűnik. Így egyfajta vígasztalódásképp is jól esett ezt a sort közösen elfogyasztani. Ezen a remek estén többnyire nagyszerű, kisszériás Champagne-ok játszották a főszerepet, amolyan reflektorfényen kívüli stílusgyakorlat jelleggel (szép hazai felvezetéssel):

Sok újdonságot nem árulok el az olvasóknak azzal, hogy a Carpe Diem az egyik legfontosabb boros törzshelyem volt az elmúlt néhány évben. Akkor is, ha nem sokat voltam épp Pesten, akkor is, ha nem feltétlen az én pénztárcámhoz lett szabva teljesen a szortiment, akkor is, ha Tokajjal foglalkozom, s arról írok az időm nagy részében. Ez a hely fontos volt. Itt lehetett megkóstolni olyan borokat, amelyekről többnyire a hazai borkedvelő csak angol nyelven olvashat vagy az instagramon láthat fotókat, megrendelheti távoli országokból, aztán vagy megérkezik egyben, vagy nem. De legalábbis rengeteg olyan bor jutott el a FineWines.hu-n és Ferin keresztül a poharainkba, amik idehaza elérhetetlenek. A múlt idő azért indokolt, mert a Capre Diem 2o2o-tól csendesebb üzemmódra vált, s novemberben be fog zárni. Addig is (fix nyitvatartás helyett) csak akkor nyit majd ki, ha tematikus események lesznek (többek közt oktatás is). Egy korszak lezárul, s ezt december 30-án egy méltó sorral, kellemes társasággal igyekezett búcsúztatni Tar Ferenc, tulajdonos.

Immár hagyománnyá vált, hogy minden augusztus elején összejön egy szakmai-baráti társaság borászokkal, szakmabeliekkel (zömmel Hegyaljáról, Etyekről és a Mátrából) és együtt kóstolunk, beszélgetünk, adott tematika mentén. Az egész napos habkönnyű kis program Demeter Zoltán Kakas-dűlős teraszán kerül megrendezésre 4. éve és ha már a pezsgő központi kérdés a szóban forgó tokaji birtok mindennapjaiban, így idén az „elegáns buborék” került fókuszba. Hoztak tokajit (furmintot, hársat is), proseccot, trentoit, cavat és természetesen a champagne-i extázis és rácsodálkozás sem maradhatott el. A pezsgőkről és készítőikről Márkus Gyuri (szakértő) és Hantos Laci (kereskedő) mesélt. A jó hangulatú kóstoló tanulságai és jegyzetei: