Méltó búcsú az óévtől... Klasszikus, egyáltalán nem élénk, matt és halvány rubin szín. Illatában is tud mindent, amit egy jó Borugogne rouge kell, hogy tudjon: eleinte kicsit animális, de eloszlik és helyére tiszta, érett pirosas gyümölcsök jönnek: vörös szilva, vörös áfonya, piros ribizli és egy kis avaros földesség. Csupa elegancia, de modern szabással. Gyönyörű, átható aromák, és érezhetően fiatal még. A korty tökéletes arányokkal bír: közepes alkat, enyhén fanyarkás, de nem túlzó sav, szinte nulla tannin, mégis van egy nagyon finom test középen, ami igazán burgundivá és széppé teszi. - Ami eljut a száj minden szegletébe és betölti finom, friss pinot-s ízekkel az embert úgy, ahogyan ezt egyetlen más fajta/terroir sem tudja utána csinálni. Füst, terroir, dohány, babér, gomba díszíti. Kerek és hosszú íz. Ezért az árért ez a burgundi egészen sokat ad a világ egyik legmeghatározóbb termőhelyéről. Persze így sem olcsó, de megfelelő alkalom/kóstoló adtán kis pénzűek is elkezdhetik...

Egy világfajta, mely okkal lehet kedvencünk, de akár olyan fajta is, amit sokan messzire elkerülünk. A Chardonnay vélhetően inkább szőlősz-borász oldalról szolgált rá a világsikerre, hisz tényleg nagyon adaptív, jól teljesít mindenféle klímán, termőhelyen, nagy biztonsággal termeszthető szinte a világ bármely borvidékén (itthon is) és a gasztronómiában is mindig megvolt a fontos szerepe. Ideális sokféle borkategróiához: magas minőségű pezsgőtől, a laza reduktívakon át a grand cru palackba zárásáig. Fogyasztói oldalról közben pedig évek óta az egyik leginkább mellőzött fajta; kivéve érthető módon Burgundiában, s önmagában ezutóbbi jelenség is oly sok mindent megmagyaráz nem csak a Chardonnay-anomáliák körül.... Egyrészt megvilágítja a középszerűségbe süppedés veszélyét és okait a világ chardonnay-inak minimum 80 %-a esetében, másfelől az eredetiség, a történelmiség és a termőhelyiség fontosságát a burgundi chardonnay örökérvényű kultuszát is megérthetjük egy hasonló, vegyes sort kóstolva. Egy fajta, mely képes volt műfajában a legnagyobb presztízsre és a legnagyobb középszerre is. A Borkoliban nem rég a világból számos szép példát megkóstolhattam. A végkövetkeztetések előtt jöjjenek előbb a jegyzetek.

Eljött az évvége. Ilyenkor bőven van ok a közös borozgatásokra. A bor közösségformáló szerepe ilyenkor különösen jól érvényesül: összejövünk, kicsit ünnepi hangulatban, mégis kötetlenül, s mindenki hoz valamit, bármit, amit szívesen megmutatna a barátoknak. Milotta Laci (furmintfan) barátomnál több ízben is összeültünk idén, hogy különféle témák mentén kóstoljunk (ölelés érte neki); lesz ebből még egy poszt a fiók mélyéről hamarosan (lehet, hogy 2018-ra tolódik). Rszabi, Hegyi úr, Bernát Józsi és jómagam az alábbiakkal vezettük le a fordulatos 2017-es évet:

Hazai szájnak elsőre valóban Burgundia nagysága tűnik a legtalányosabb bormekkának. Kifejtve: Alföldi Merlot is megfogalmazta a Humbug sorozatban, hogy egy földi halandó borisszának elsődlegesen azért nehéz ügy megérteni Burgundia különlegességét, mert az igazán súlyos élményekért sokszor irreálisan súlyos összegeket kell leszurkolni (számomra például a legfájóbb pont ebből a szempontból épp Burgundia fehér ékköve, Chablis, de egy Nuits Saint Georges esetében sem lazább az árképzés). Azt gondolom azonban, hogy általánosságban véve Burgundia egyedülállóságának kérdésköre ennél sokkalta nehezebb ügy, amint ezt az alábbi két bor példáján is látni lehet majd.