Régen többet toplistáztam. Aztán az idő múlásával elengedtem ezeket a sallangokat. Volt, aki kérdezte TokajMagic kóstolókon, mikor fog frissülni a Borkatalógus. - Ezúton jelentem, félévente összegzem és viszem fel az új megcsillagozott borokat, azaz így évvégén ismét rendszereztem a blogon legszebbnek értékelt tételeket: böngészhetők oldalt, 1-3 csillagos bontásban. Egy csillagot kap továbbra is az ajánlott bor, ami ott és akkor örömet okoz (6+/7 pont v. 88-90 p.). Két csillagos a nagy, de még nem óriás, egy borélmény, amire hetekig, hónapokig emlékszünk (7+/8 pont v. 90-93 p.); és 3 csillagot kapnak a felejthetetlen óriások itt minálunk (kb. 8+ v. 94+ pont).  A Tovább gombra kattintva össze is szedtem egy csokorba az idei legszebb 20 tokaji tételt 13 remek pincétől. Idén a kisebbek remekeltek jobban, a nagyobb csillagos borászatok érdekes módon (*Royal, *Disznókő) lecsúsztak a toplistáról. Kaptam csillagzáport rendesen, gratulálok minden pincészetnek. Lássuk hát a legszebb élményeket!

A kortárs hegyaljai színtéren vannak ma egy páran, akik nem csak a TokajDry és nem is csak az aszúk terén gondolkoznak új távlatokban. A kettő közt ott vannak az alternatív TokajSweet borok, amin belül a 30-50 éve némileg “lelakott” szamorodni műfajt a 90-es években a külföldi tőkével ébredő nagybirtokok kezdték el leporolni (Oremus, *Disznókő); majd miután a termékleíráson történt némi ráncfelvarrás, 2003-tól **Szepsyék nyitottak meg új távlatokat a tokaji palackba tölthető műfajból. Napjainkban ***Demeter Zoltán és *Balassa István a szamorodni felső beltartalmi határait feszegetik, utóbbi borász pedig már bevonja a játékba a dűlőket, a terroirt is. Nem is kérdés, hogy nagyban ennek köszönheti, hogy idén megkapta első csillagát a TokajGuide-ban (az viszont kérdéses lehet, hogy egyrészt a fogyasztó, másrészt maga a borvidék szofisztikált-e már eléggé a parcella szintű értelmezésre?). Akinek kétségei lennének azért, akinek nem, annak azért érdemes továbblapozni…!

A mai nagyposzt tulajdonképpen egy hetekkel ezelőtti gigászi, *Balassa-szamorodniorgia előjátéka volt, ahol is a hedonizmus jegyében vegyesen kóstolgattunk a borász borai mellett kortárs meglepetéseket, régebbi tételeket, de jutott apropó egy kis német kitekintésnek is. A ragyogó este 19 különleges tételét Éger István borgyűjtő jóvoltából kóstolhattam végig, és úgy döntöttem, két részben hozom le a blogon az élményeket, mivel logikailag is szépen ketté bontható a sor. A hajtás után ma az igen izgalmasra sikerült száraz mezőny jegyzetei és pontjai következnek! (Egy hosszabb, összefoglaló a holnapi folytatással, az idei utolsó nagyposzttal érkezik.)

Talán nem képzavar Szepsy szuperaszúi után szabadon azt mondani, hogy a szamorodni műfaját *Balassa István tokaji borász fejlesztette a legmagasabb szintre a borvidéken az elmúlt évtizedben. Valamire nagyon ráérzett, de hozzá kell tennem, hogy a 200 fölötti maradékcukrok azért korántsem mondhatók tipikusnak ebben a bortípusban Hegyalján (sőt éppen Tokaj városában elég gyakran találunk 60-90 g/l cukortartalmú édes szamókat is; így akik a Marsról pottyannak a borvidékre és megkóstolják a két bort, nem fogják érteni, melyik az igazi tokaji szamorodni a két teljesen más bor közül). Nehéz visszakövetni, de talán éppen 2013 volt az első év, hogy több dűlőből kezdett el szamorodnikat szelektálni a tehetséges borász, de önálló Nyulászó és Bomboly is lett. A következő nagy évben, 2017-ben a Betsekből trilógia készült, és külön dobozban Bomboly, Kakas, Nyulászó, Mézes-mály is palackba került. Amiket én kóstoltam, azoknál a 2 csillagos értékelés volt a minimum minden esetben. A birtok nagyban ennek a műfajnak köszönheti a 2019-es csillagát.

Száraz november helyett ismét édes köröket futunk, a júniusi vaktesztünk borait kiegészítve néhány érdekességgel. A kóstoló egyértelmű tanulsága, hogy a coravin az édes borok esetében különösen is hasznos eszköz: olyan érzése van az embernek, hogy ezek a palackok ezen szondázási módszerrel hosszú évekig nem kezdenek halványulni (azt eddig is tudtuk, hogy a hűtőbe visszatett édes borok simán visszadugózva is hónapokig állják a sarat). Van a sorban olyan tétel, amit már harmadszorra coravineztem, de olyanok is, melyeket most először: semmilyen romlási tendencia nem írható le (száraz boroknál már inkább merülnek fel kétségeim). Visszatérő vendégünk a Péter Pince ezúttal összes édes kabarját bedobtuk a mélyvízbe, de tiszta zéta is szerepelt a sorban, Oremus, Bardon és Szóló késői szüretek mellett. Csillagokban sem volt hiány. De nézzük, kik kerültek ki győztesnek az erős mezőnyből!

Fiatalos, friss, tiszta körtés, zöldalmás illat. Mélység és komplexitás már orrban is! Furmint ennél szebb aromákban aligha lehet. Ízben Mádhoz képest meglepő savak, finesz, feszesség, termőhelyiség, ami vakon kóstolva is jól kivehető ebben a furmintban. Nagyon sima felszín mégis, egész pici cukor, markáns alkohol emeli, hosszan ér véget és tisztán hagyja a szánkat. Példás dűlősség, igazi nagy TokajDry, egy ígéretes évjáratból és az idén frissen megcsillagozott borásztól. 

*Balassa István az idei TokajGuide-ban érte el a csillagos minősítést, és azt gondolom, több mint megérdemelt ez a méltatás eddigi borai alapján. 2006 óta változatos talajokról, számtalan referenciabort kóstolhattunk már tőle magas minőségben számos történelmi terroirról (Szent Tamás, Betsek, Mézes-mály, Thurzó stb). Számomra a parcellaszelekiók már kicsit mesterkéltek, túlgondoltak (és egyetértve Alkonyival, én is azon a véleményen vagyok, hogy amíg a dűlőket nem sikerült alaposabban megértenünk és megértetnünk, addig teljesen értelmetlen, erőltetett alábontani és bonyolítani a képet). De az kétségtelen, hogy a terroir-borászkodásban fiatal borászunk mindenképp éllovasa a borvidéknek. A mai nagyposztnak régi kedvencem, a mádi Nyulászó-dűlő lesz a főszereplője. Furmintfan szomszédnak köszönhetően sikerült egy remek sort gurítani a történelmi első osztályú termőhelyről.

Balassa és az ő szuperszamorodnijai 2013 óta kápráztatják el a világot. Egészen rendkívüli, szépséges illat, fehér húsú barack, körte, aszalt tropikális jegyek: maracuja, mangó, passion fruit. Tobzódó és nagyon kifinomult, ami részben a gyönyörű évjárat érdeme is. Ízben parádés, fiatalos őszibarack, mögötte óriási szerkezet, hihetetlen édesség. Primer, kirobbanóan friss szamorodni, szinte aszús magaslatokban. Maga a gyönyör. Brilliáns kifinomultság, egyedi stílus jellemzi. Nehéz lenne ennél jobb szamorodnit ajánlanom az aktuális felhozatalból. Különleges alkalomra kívánkozik.

Április 9-én debütált a kétnyelvű TokajKalauz, mely immár negyedik kiadásával mutatja be a történelmi borvidék csodáit a legizgalmasabb pincéktől, a helyi gasztronómián, rendezvényeken és legszebb kirándulóhelyeken át a legjobb szálláshelyekig. A friss kötetben három újabb borászat kapott csillagos értékelést, és a sok látnivaló mellett immár több mint 150 meghatározó, kortárs pincészetet ismerhetnek meg belőle az olvasók.

Korábbi két posztnak is ugyanaz a tolcsvai birtok és személy volt a főszereplője, mint a mainak. Ám azt talán érdemes elmondani még a visszavonuló Bacsó András és az Oremus borászati gondolkodásáról, hogy két évtizeden keresztül egyetlen száraz bor játszott szerepet a portfólióban, ez pedig a közismert Mandolás volt. A név talán azt sejtetheti sokak számára, hogy dűlőszelekcióról van szó, pedig korántsem: a Mandolás fantázianév és mindig birtokfurmintot takart. Most látták elérkezettnek a változást a birtoknál: megszületett a festői szépségű Petrács-dűlő első önálló száraz bora. Egyben az első dűlős referencia Tolcsváról. Itt volt az ideje már. Múlt héten írtunk a Petrács okozta vak élményről, most időutazás következik a Mandolás elmúlt évjárataival és mellettük kiegészülve a dűlőszintű értelmezéssel (s egy meglepetéssel, mindez ismét furmintfan jóvoltából). Lássuk a medvét!