2010 április 20-án egy nagyszerű rendezvényre kaptunk meghívást egy hajdani kollégámtól. Négy, számunkra is igen kedves hazai borásszal kóstolhattunk meg pár kiszemelt tételt. Nagyon ígéretesnek tűnt az este, melyre Lacival ketten jutottunk el. És akiknek kedves személye és kiváló borai erről gondoskodtak: Kolonics Károly (Somló), Bárdos Sarolta (Bodrogkeresztúr), Lenkey Géza (Mád), és a Pastor Pincétől Juhász Tibor (Szekszárd). Részletek -->

Minden sommelier álma a desszertbor+desszert duó, mely végeredményben az ízek határtalan orgiáját képes kihozni mindkét oldalon. Ahogy mindig, ezúttal is azt tudom ajánlani, tapogassa ki mindenki a maga személyes „gejlérzetének” határait, mert az alábbiakban talán csakis a legédesebb szájúak találják meg az igazi nirvanát. Ugyebár alapszabály, hogy gyümölcsös desszertekhez az édesborok kiválóan passzolnak, de sose legyen édesebb a desszert a bornál. Az én tapasztalatom az, minél gyümölcsösebb (azaz minél könnyebb) a desszert, annál jobban iható mellé a késői szüretelésű borcsoda. (Könnyebbség persze, ha a bor sem túl édes, és van benne kellő mennyiségű, üdítő sav is.) Éppen ezért kezdőknek javaslom, próbálkozzanak eleinte minél magasabb gyümölcsarányú desszertek mellé a borokkal...nehogy az Eszterházy torta mellett ott pusztuljon a poharakban (s idővel talán az üvegben is) a komoly 6 puttonyos.

Ezúttal partnerként, hivatalos úton nyílt alkalmam eljutni erre a nagy szabású, és még nagyobb merítésű bemutatóra, ahol a hazai borkereskedések borkereskedése, a Bortársaság próbálta meg összehozni a szakmabelieket, nagyker-partnereket a szortimenttel egy kimondottan színvonalas, fél napos rendezvény keretein belül (külön buszokkal vitték a népet belvárosból, számos borász jelen volt stb, úgyhogy összességében le a kalappal, egyedülálló kezdeményezés). A továbbiakban nem szeretnék ennél szárazabban és személytelenebben fogalmazni az eseményről. Örültem a meghívásnak, tényleg rengeteg olyan tételt vizsgálhattam meg itt, melyet amúgy nem tudnék (gyakorlatilag minden komolyabb borászat jelen volt). Beszéljen helyettem a kiszemelt 44 bor.

Mindenkinek az életében, aki borokkal foglalkozik bizonyos ideje, voltak sorsfordító tételek, melyek átírtak benne (sok)mindent, s elindították a megismerés különböző ösvényei felé, annak is a sűrűjébe. A kezdetekkor vakmerően (szinte) 10 pontosaknak éreztük őket, ma már lehet, hogy pirulva csak szűk 7-est adnánk nekik, mégis nosztalgikus öröm visszagondolni rájuk. Érdekes, hogy nekem is inkább vörösborok élnek a legélénkebben a fejemben (azóta ez sokat változott, ami itt a bejegyzések alapján is kitűnhet). Kezdetben szerintem mindenki úgy érzi, a barrik vörösbor az igazán nagy bor. Aztán jönnek a komolyabb fehérek, és ahogy Marci mondani szokta: végül minden kétséget kizáróan az aszúra kerül föl a legnagyobb korona. Gondoltam, miért ne osztanánk meg a kedves olvasókkal, nekünk mik voltak az első kedvencek a kezdetekkor.

A pinotage az egyetlen dél-afrikai nemesítésű, nemzetközi karriert befutott borszőlő fajta. 1925-ben a stellenbosch-i egyetem Welgevallen nevű kísérleti farmján a pinot noir és a cinsault keresztezésével állította elő az ismert szőlész Abraham Izak Perold professzor. Perold volt a stellenbosch-i egyetem első szőlész-professzora.