Tavaly sem titkoltam, hogy a 2011-ben igen jelentős paradigmaváltáson átesett, új szervezésű Pannon Bormustra a hazai szervezésű versenyek "képlékeny" mezőnyéhez képest igen komoly színvonal felé vette az irányt. A Szigetes Gerendai Károly és az in vino consulting által egyengetett változások lényegét tulajdonképpen az adta, hogy a zsűri döntő többsége külföldi szakértőkből állt össze, valamint a díjra esélyes borok minőségét random, forgalmi kontrollpalackokkal utólag is ellenőrizték. Mindezek azt gondolom, elengedhetetlen paraméterek egy valóban feddhetetlen presztízsű és nívós díj alapjaihoz. A változásoknak köszönhetően számos olyan borászunk bora is szerepelt és nyert 2011-ben, akik a korábbi években egyáltalán nem küldtek mintát a bormustrára és hasonló versenyekre, ám az új rendszerrel, új koncepcióval már tudtak azonosulni.
Idén Kató András és dr. Mészáros Gabriella mellé Romsics László kapcsolódik be hazai részről, de a többi helyre idén is sikerült komoly külföldi ítészeket bevonni a mustrába (a két dőlt betűs ítész tavaly is bírált):

Alder Yarrow (Vinography)
Isabelle Legeron MW
John Szabo MS
Jamie Goode (Sunday Times)
Tara Q Thomas (Wine & Spirits Magazine)
Wojciech Bonkowski (Polish Wine Guide)

Úgyhogy, kedves borászok: április 20-ig lehet beküldeni az ígéretes palackokat! Összesen 320 tétel nevezésére adott a lehetőség. A verseny május 9-11 között zajlik le és május 12-én elvileg már ki is osztják a díjakat.
Mi pedig idén is várjuk az eredményeket (annál is inkább, mivel a díjátadó ebben az évben már a nagyközönség számára is nyitva áll, természetesen az aranyérmes tételek kóstolásával egybekötve).

Az az érdekes, hogy egyre ritkábban pontozok. Többnyire akkor látom értelmét az egyébként remekül kitalált, egyszerűen értelmezhető, s lassan "hungarikumnak" tekinthető alkeszes számszerű rendszernek, ha van a közelben kellő összehasonlítási alap és eléggé lehet figyelni a borra is. Egyéb esetben csak a korlátaival küzdök (de szerintem nem csak én). Többször elmondtam, hogy az én értékítéletemre egy 'lefelezett 20-as skála' talán jobban ráhúzható. Valamint nem a vas-szigor a fő szempont (nem is múlik az én pontjaimon a világon semmi), sokkal fontosabbnak tartom a valóban figyelemreméltó borok kiemelését a tömegből (erre szolgálnak az élmény mértékétől függően - tehát nem a pontokat követve - kiosztott csillagok).
Csak egész röviden, ha mutatnom kéne egy skálát, lehetőleg elérhető (nem ultralimitált) példákkal:

A megszokott társasággal – és a mindig változó néhány új taggal – egy pinot noir vaktesztre szántuk el magunkat. Eleve nem könnyű téma, a kötéltánc izgalmait azonban azzal fokoztuk, hogy a főleg magyar borokból álló sorba találomra becsempésztünk pár burgundit is. Biztosan egyikünk sem várta (teljesen) azt az eredményt, ami született. Egyik szemünk örült (vagy büszke megnyugvással mosolygott) a másik sírt (vagy inkább felhúzott szemöldökkel döbbenten csodálkozott).

Bizonyára sokaknak feltűnt - nézzék el nekem -, hogy gyakorlatilag karácsony óta nem írtam másról nagyposztot csak Tokajról. Időszerű volt már lassan kicsit kitörni ebből, akármennyire is erős a vonzódás legészakibb borvidékünk felé. Pár héttel ezelőtt Kurucz Zoltán, a Skrabski Pincétől küldött nekünk hat palackot nagyleshegyi boraiból, hogy nézzük meg, mivé fejlődtek azok pár év alatt. Ez most tehát épp kapóra jött (ha már előtte pár nappal Pók Tamás friss tételeinek szakmai bemutatójáról - bosszúságomra - sajnos lecsúsztam). A hat minta főszereplője a Szürkebarát volt, melyből 2008 és 2011 közöttieket nézhettem meg egymás mellett, illetve bónuszként egy 9-es Kékfrankos is érkezett. Több mint fél éve kóstoltam utoljára boraikat, és nem volt csalódás egyik sem.

Nem olyan régen két ízben is látogatást tett nálam egyik igen 'neves borászunk' (történések voltak számára Budapesten, s bizonyára errefelé vitte az útja). Érdekes tapasztalat volt. Először kedves neje jelent meg, aztán ő maga is. Majd szépen egymás után rácsodálkoztak, hogy az egyik 4500 Ft körüli és 7000 Ft körüli 2006-os (vörös)boruk még kapható a polcok tanúsága szerint. Két nappal előtte rendeltem talán? Aztán először inkognitóban, majd bemutatkozva szegezték nekem a szokásos, enyhén indiszkrét kérdést (amire a főnököm szerint nem is válaszolhatok, akárki kérdezi), mintha nem tudnák: „Kitől vesszük a borokat?”.