Ebben az évvégi összeállításban tehát nem borokra, hanem olyan Hegyaljához kötődő karakterekre szeretnék fókuszálni, akikkel sokszor akár napi kapcsolatban vagyunk, tettvágyuk miatt különlegesek, ami figyelmet érdemel. Kiváltságosak, mert felelősség és lehetőség van a kezükben, hogy egy kicsit történelmet is írjanak Tokaj (30 éve tartó) megújításával. 

Idén alighanem Tállyán töltöttem a legtöbb időt a hegyaljai települések közül (ld. Kerekdomb: Tállya Dűlőbár, Szűcs Ferinél). Március óta dolgozom együtt a Tokaji Borlovagrenddel operatív feladatok és közösségi események kapcsán. Náluk minden évben a Tokaji Tavasz az éves csúcstalálkozó (korábban árveréssel egybekötve), de idén a járvány felülírta a terveket. A Borlovagrend feltett szándéka, hogy olyan településeket is jobban bevonjon a borvidéki vérkeringésbe, melyek talán kevesebb figyelmet kapnak, mint Mád vagy éppen Erdőbénye, így esett a választásunk idén Tállyára, ahol a csodásan felújított Maillot Kastély adta magát helyszínként egy szép, egész napos eseményhez. Szepsy István sajnos a továbbiakban egészségi állapota miatt nem tudja vállalni a Borlovagrend elnöki posztját, helyére egyhangú szavazással Dr. Stumpf Istvánt választotta meg az egyesület október 23-án, Tarcalon. Másnap Tállyán öt borlovag került avatásra 2020-ban, majd építészeti séta, tokaji palackkiállítás, ültetett dűlőtúra (velem) és sétáló kóstoló adta a napi programot, főszerepben a tállyai termelőkkel. A maradék palackokat hazahozva kicsit elmélyültebben is sikerült ismerkedni a vegyes sor pár tagjával:

Az idén összejött projektek közt abszolút a legjobbak közt van a múlt heti Kerekdombos Tokaj Magic különkiadás Tállyán. Szűcs Ferenc, tállyai birtokvezetőtől (Szűcs Pince, Tállya Wines) kaptam a meghívást, a Gastro Hack produkcióval elhíresült Czinege Tamással együtt, hogy a Bocskai utca 8-ban dobjunk össze finom alapanyagokból valami színes-szagos dolgot a Kerekdombra. A hozzávalók tavasszal, egy hosszúra nyúlt tállyai borozgatás és kerti sütögetés közepette (a Honvéd utca 1-ben) el is kezdtek szépen erjedni, hogy másnap reggel a 37-esen haza felé meg is fogalmazzuk a kiforrt konkrétumokat Czinege úrral. - Adva van tehát egy jóízű kertiparty, a fesztivál legjobb kávéja, lampionok, égősorok, finom zene, én pedig elhozom hozzá a tállyai dűlők borait, hogy legyen miről beszélgetni újabb hajnalig tartó vegyülgetés közepette. Ez lett a Tállya Dűlőbár malaccsászárral, mádi grillezett sajttal és mustszódás császármorzsával megízesítve. Dórim és én töltögettünk, Czini úr mellé pedig a hab a tortán Kálmán Tibor barátunk lett (Szentes, Gólyás Borház). Óriási köszönet Szűcs Ferencnek, hogy saját borai mellett egyéb hegyaljai pincék borait is engedte bemutatni a dűlőbár teljessége végett.

Ritkán van mostanában poszt, de akkor legalább hosszú... Tokaji Március ugyan idén az ismert okoból elmaradt, de az Intercontinentalban ebben az esztendőben is tokaji pezsgővel ment a koccintás augusztus 20 alkalmából. A háttérben a tűzijáték ugyancsak elmaradt 2020-ban, a felhozatal is igen sokféle volt (kicsi, alig ismert pincétől a közkedvelt slágerekig), de ha már arra volt dolgom hivatalból végigszondáztam néhány pincét (közben archív árveréses tokajiakból tartottam egy pop up kóstolót, arról külön poszt lesz a héten). De akadt számomra is kellemes meglepetés, eddig ismeretlen gyöngyszem. Jöjjenek is a jegyzetek:

A vállalkozásom indításának napján sikerült ugyan totálkárosra törnie az autómat egy babysitterhez siető hölgynek, de még ez sem tudott eltántorítani attól, hogy az újévben végre Tokaj-Hegyalján töltsek el pár napot (kössz Kata)! Könkrét apropó nem is volt. - Inspirálódás az új guide-hoz, kincskeresés és tájékozódás. Márpedig, ha az ember igazán inspirációra vágyik a borvidéken, akkor erre Alkonyi Lászlónál megfelelőbb személyt nem ismerek. A három év alatt igen sokminden történt vele. Vett például fahordókat, lett botritiszes édes bora, berendezte Tállyán a kóstolótermet, ami őszintén alkonyis lett: a falon századelőből való családi fotók, dűlőtérkép, kövek, a polcon saját kiadványok. A változások közepette tehát egy csomóminden mégis állandó: az értékek, a hit, a meggyőződések, Keszi pedig még mindig ugyanolyan vehemens természetű pumi, amilyen mindig volt. Csak akkor nyugszik el az asztal alatt, ha Laci beszélni kezd a borokról:

Alkonyi László a 2013-as évjárattal mutatkozott be borászként. Borszakírói pályájáról már számos korábbi posztban és interjúban szót ejtettünk, és Kalákás munkásságát is nagy figyelemmel követi az egész szakma. Alkonyi László nagyon fontos igazságokra világított rá hajdani írásaival. Az a fajta radikális hang volt ő, amely kendőzetlenül tárt fel szakmai problémákat, mellyel a rendszerváltás utáni borágazat küzdött. Ezt persze számos borász igen rosszul fogadta, a háborúskodásból pedig az lett, hogy mostanra ez a hang borokban próbál kifejeződést találni inkább, mégpedig Tállyán. Az összes forgalmi boráról beszámoltunk korábban.

Alkonyi László írásos hagyatéka elévülhetetlen, sok örökrévényű igazságot hagyva ránk. De az írott szó elapadt pár évvel ezelőtt. Fájó, de valahol talán lehet, hogy így van jól: ez az ember ugyanis megírt nekünk mindent, amit tudott vagy tudni vélt. Innentől pedig az utókorra van bízva, hogy ha ma (felkészületlenségünk vagy rövidtávú piaci érdekeink, esendőségünk miatt) nem is, de később képes legyen értelmezni nem csak a Szabadság Bora szintű tájleíró alapműveket, de olyan sokkal markánsabb, megosztó és elsőre talán radikálisnak ható munkákat, mint a HetedHétHatár dűlőklasszifikációs térkép. Nem titok, hogy a TokajKalauz írásakor a szikra Alkonyi László Iránytűje volt, mégis egészen biztos vagyok abban, hogy a felsoroltak közül a klasszifikációs dűlőtérkép a legfontosabb és leginkább formabontó ügy, melyért Alkonyi László valaha is szót emelt. Néhányunk szívében még talán él a remény, hogy mindennek alapjaként egyszer fog tudni működni egy masszív tokaji dűlőbesorolás, ahogy működik és megalapoz mindent Burgundiában, Bordóban, Champagne-ban, de német borvidékeken is.

Úgy alakult, hogy kicsit megkésve adok hírt az első Kaláka borokról. Már nagyon, de nagyon hosszú ideje terveztem, hogy megkóstolom a debütáló évjáratot, de a nagy találkozás csak elmaradt mindig. Ezúttal viszont nem volt mese: rárontottam Mádon Alkonyi Lászlóékra, kimentünk a Tökös-málba (sokat fotóztam, de nem ide), jött velünk a folyton hiperaktív pásztorkutya, Keszi is, hogy egy percre se unatkozzunk. Közben Laci elmesélte, hogy július végéig gyakorlatilag nem is permeteztek a hét hektáron, a fürtzóna kicsit kockázatos megnyitásával addig kivédték a lisztharmatot. Ez nem kis dolog. A megbecsült szakíró sokat lát ebben a fekvésben és persze több tállyai termőhelyben is. Ahogy mesél, lehet látni, hogy egészen más lelkesedés csillog a szemében, mint korábban. Alkonyi László immár egyre kevésbé Tokaj krónikása. Biztos van, aki örül ennek, és vagyunk páran, akiknek hiányoznak gondolatai. Veszteség; ahogy anno a Borbarát megszűnése is veszteség volt és egyúttal egy kórképe is a mai magyar boréletnek, hogy egy jó tollú szakíró végül a pincealapítás mellett talál nyugvópontot. (Kapott egyébként olyan kritikát is, hogy amíg nem készít legalább egy tisztességes bort, addig az illető nem veszi komolyan az írásait.) De Alkonyi László immár pincészetet vezet Tállyán, ahol a szőlők is vannak. A történet úgy alakult, hogy szőlő helyett kecskéket és birkákat nevel Mádon, az Urbán legszebb részén. Hol máshol is vettek volna házat 2000 körül, amikor még a célok egészen más jellegűek voltak…s terelődtek aztán szép lassan Mádról a mai, tállyai irányba.

Arra kérni Alkonyi Lászlót, hogy huszonöt percben adjon rövid történeti áttekintést leghíresebb és legnagyobb múltú borvidékünkről, olyan mintha arra kérnénk egy jó prédikátort, hogy címszavakban írja le az újszövetséget. Tokaj idén kiemelt témája volt a konferenciának, melynek vastagbetűs iniciáléja volt Alkonyi László gondolatmenete.

„Akik tisztában vannak a hagyományainkkal, azok számára a tradíció szabadság. Akik viszont nincsenek, azoknak a hagyomány korlát.”

(Igazából a következő sorokat is simán lehetne idézőjelek közé tenni.)
A valóban hagyományos, autentikus bor Alkonyi László szerint Hegyalja összes bortermelésének kb. 4-5 %-át teszi ki. A többi a világ aktuális trendjeinek szól.

Tokaj történelmét két szálon vezette le a szakíró. Az első eseménysor az édes borok mentén olvasható ki. Az aszúk megjelenésével indul a 16. században (a szamorodni, máslás, fordítás, és a puttonyszámok csak a 19. századtól kapnak szerepet). Fontos történelemalakító tényezőként vezette le Alkonyi László, hogy a cukor ma már nem ugyanaz a kivételes és drága érték, mint hajdan volt. Éppen ezért nem szabad az édes borokat sem cukortartalmuk alapján értékelni, osztályozni. Egy aszúnak sem a töménysége, cukorkoncentrációja jelenti a nagyságát.

A másik eseménysor a területek klasszifikációjára fűzhető fel. Ez a folyamat a promontóriumoktól indult ki. A szőlő hajdan egyébként nem képezte a jobbágytelek részét. Örökölhető magántulajdonként független jogállású vagyon volt, így a szabadság egyik fontos kifejeződési formáját jelentette az egyszerű parasztember számára is. A valós termőhelyi klasszifikáció históriája aztán az 1730-as években indult el (Bél Mátyás és Matolai János nyomán). Vagyis egy közel 300 éves történetről, értékről beszélünk. Ideje lenne észrevenni, hogy hagyományok nélkül dűlőbesorolást nem lehet lefektetni; a borászok nem képesek rá, a történelmi háttér viszont szilárd, hiteles alapot nyújtana. És itt van kéznél, óriási kincs, amit használnunk kellene. De nem használjuk mégsem…

Pedig például nem csupán a szlovák-magyar Tokaj-vita kapcsán lenne igazolás a mai határokon belüli területek nagyobb értékére, de a klasszifikáció egy sor további kérdést segítene megválaszolni. Lenne választási lehetőség: például a fajtakérdésekben (mit lehet és mit nem lehet első osztályban telepíteni és így tovább). Az értékeinkről is lehetőségünk lenne beszélni szerte a világban. A klasszifikáció nem tudományos kérdés (kitettség, talajösszetétel stb), hanem kulturális kérdés. Emellett a létező legjobb promóciós anyag, mely egy térkép formájában tiszta és világos üzenetet hordozna Tokaj egyediségéről, bárhol bármely kontinensen tegyék ki a falra.

Champagne régen harmadosztályú borvidék volt. Fölfedezték azonban a palackosan újraerjesztett bort, azaz a pezsgőt, amely körül kultúra virágzott ki. Ez a kultúra naggyá is tette. A champagne ma luxustermék. Ha azonban egy kultúra nem mer kijelentéseket tenni, nem tud közmegegyezésekre jutni (a múltja, a hagyományai alapján), akkor az a kultúra gyenge.

Végezetül Alkonyi László ismét levezette, szerinte milyen három fokozatból építkezik a klasszifikáció: 1. lépcsője egy közmegegyezés, hogy egy adott bor azért olyan jellegű, mert a termőhely ilyen vagy olyan jegyeket adott hozzá…mennyiszer használjuk a jól csengő (kiüresített) minerális jelzőt. A 2. lépcső egy adott pince stílusán ütközik ki. Ahogy például a löszös karakter kibontakozott a Tokaj Kikelet boraiban. Idő volt eljutni ezekig a kijelentésekig is. A 3. lépcsőfok pedig egy klasszifikációs rendszer, ahol kimondjuk, hogy ez történelmileg első osztály, az viszont másod. De miért is lenne kisebb érdem egy másodosztályú területről bravúros borral előrukkolni? Így ha valóban logikus, működőképes rendszert alakítunk ki, akkor később a másodosztály is lehet első osztály. Rajtunk múlik csak, hogy akarjuk-e folytatni, használni ezt a 300 éves történetet vagy megrekedünk a rövidtávú piaci érdekeink sekélyes szintjén.

A nagy kérdés tehát az, hogy van-e és lesz-e saját rendszerünk egy-egy értékünk mögött, ami évtizedekig stabil, évszázadokon át működik, ami kultúrává tud válni a világ előtt is?

Nagyon izgalmas dramaturgia szerint indították a szervezők a tizedik, jubileumi Tokaji Ősz eseménysorozatát, megadva annak alaphangját. A rendezvény nulladik estéje olyan kóstolóval kezdődött, ami a Tokaj-Hegyalját mélyebben ismerők számára igazi történelmi momentumnak is mondható. Megnyitó előtti este… - Hol máshol is történhetne ez méltóbb helyen, mint az egész dűlő-sokszínűségi história kiindulópontját jelentő Mádon, ahol a 2000-es évek elején az első igazán zajos száraz dűlőszelekciók megszülettek Hegyalján, megnyitva egy új korszakot a borvidéken.